Sziasztok! Bocsi a késésért, de nincs sok időm, tanulnom kell...Nem jön össze mostanság semmi, ígyhát ezért vagyok mindennel lemaradva :SS Bocsi a késésért!!! PLS KOMIKAT!!!
Puszi
VattaCuko☺♥
16. fejezet 2/2
Jane, Félix, Dem , Alec és az idő ment tovább. Jane rám nézett és a nyakamba vetette magát.
- Úgy megijedtem, hogy megöltek vagy valamilyen bajod esik…
- Nekem is hiányoztatok,de mindjárt meg fojtasz… - mosolyogtam, de vissza is öleltem.
- Ohh.. bocsi, akkor mi is legyen ezekkel? – intett a foglyok felé.
- Szerintem hívjuk fel Aro-t – vettem elő a telefonom és tárcsáztam is a számát.
- Itt a recepció, miben segíthetek?
- Szia Renata, itt Bella, Aro-t keresem sürgősen.
- Rögtön szólok neki! – és már hallottam is ahogy rohan.
- Mond Bella, valami gond van?- szólt a vonal túlsó feléről Aro.
- Hát mondhatjuk…
- Megsérültetek, elvesztettünk valakit? Mi a baj?
- Nem, mindenki épségben van… Itt van 5 idegen vámpír, akik elraboltak, de én elfogtam őket…
- Hogyan merészeltek elrabolni egy Volturist? – Akadt ki egy kissé Aro. – Máglyára, mind!
- A képességükre sem vagy kíváncsi?
- Azt mondhatod – magam előtt láttam, ahogy dörzsöli a tenyerét és felcsillan a szeme.
- Az egyik lefagyaszt, a másik beolvad a környezetbe, a harmadik bárkit rávesz bármire, a negyedik képeket küld az elmébe és az ötödik rettentő erős, ő a vezérük, és a tekintetével tud ölni.
- MI?
- Melyik nem volt érthető?
- Öl a tekintetével? Ez bámulatos, még nem is láttam ilyet… De ez veszélyes is egyben, meg kell ölnöd. Ha katona lenne, egész Voltera veszélyben lenne, még mi vezetők is. Ezt az egyet megölhetitek, a többit látni akarom! Azokat hozzátok el Volterába és itt döntünk a sorsuk felől.
- Értettük! – mondtuk.
- Ha én elégek, a többieknek is égniük kell! Nem kímélhetitek őket! Ez igazságtalanság….! – üvöltötte Damon. És itt megfogalmazódott bennem egy ötlet.
- Rendben, van egy ajánlatom!
- Na, de Bella! – szólt a telefonból Aro.
- Várd meg a végét Aro – szóltam a telefonba, majd odadobtam Jane-nak.
- Elengedlek Damon, ha legyőzöl engem! Nem használom a képességem, mivel te sem tudod használni rajtam. Ha legyőztél és elégedtél engem, akkor szabad az út a társaiddal együtt. De ha nem, könyörtelenül megöllek.
- BELLA! – ordítottak rám.
- Ez a döntésem! Damon benne vagy?
- Benne, de vigyázz, mert nem kímélem semmi porcikádat!
- Nem is vártam el. Félix, Dem, Alec , Jane! Fogjátok le a többit! – miközben ezt megtették, a pajzsom alá vontam őket, nehogy megsérüljenek a küzdelmünk alatt. Olyan volt, mintha magamat és Damon-t bezártam volna az általam "kovácsolt" ketrecbe. Miután felhúztam a pajzsom:
- INDUL! – kiáltottam, majd elengedtem Damont és felvettem a támadó állásom. Még mielőtt rám támadt volna Jasper, Emmett és Esme jelent meg a fák árnyékában. Döbbent szemmel néztek rám. Rohantak volna felém, de a pajzsomnak nekiütköztek. A döbbenettől a szemük kikerekedett, közben simogatták a mellkasukat. Esme-t sajnáltam, hiszen a pajzsom kemény, és ő olyan törékenynek látszik Emmett-hez képest. De ezek után Damonra összpontosítottam, aki gyorsan felmérte a terepet, mindez kettő másodperc volt. És rohant felém, de kicseleztem. Gyorsabb voltam nála, semmi esélye nem lett volna. Kezdett bedühödni, előtört belőle az igazi vámpír. Én megtartottam a nyugalmamat, mindig kitértem az ütései, harapásai és karmai elől. Ez ment egy jó ideig, és ezt megelégeltem. Amint rohant felém, megfogtam a karjánál fogva és elhajítottam az ég felé, majd utána ugrottam és belerúgtam a gyomrába, aminek az lett a következménye, hogy belecsapódott a hegy oldalába. Emmett füttyentett is egyet, de nem is hagyta szó nélkül:
- Ez a csaj király! –ezen csak mosolyogtam és kacsintottam rá egyet. Damon kijött a hegy oldalán lévő lyukból és úgy suhant felém, mint egy őrült.
- Nem mondták még neked, hogy hölgyeket nem illik bántani? – hallottam meg Esme anyai-as, aggódó, de szigorú hangját. Damon rákapta a tekintetét és rá akart támadni. De a pajzsnak ütközött, és amit hallatott, az nem volt szép. Több csontja is eltörhetett, de a mi esetünkben ez gyorsan helyreáll. Viszont ez akkor sem lehetett valami fájdalom mentes. Odasétáltam fölé, és leguggoltam mellé.
- Bella, azt nem kéne! – jött oda Jasper, amennyire csak tudott a pajzsom mellé.
- Hát nem! – lendült nekem Damon, megfogta a nyakam, de az ilyen esetekre felkészített Dem és Félix, hogy mit kell tenni. Kicsavartam a kezét, majd letéptem a karját, így felüvöltött. Utána feldobtam az égbe és a nyakánál fogva lehajítottam, közben a feje a kezemben maradt, és a teste élettelenül hullott a földre. Összedobáltam a széttépett testrészeket, majd a zsebemből elővettem az öngyújtót és felgyújtottam a testét.
- Utálom, ha koszos kézzel hozzám érnek! – fortyogtam. Körbenéztem és mindenki döbbenten, leesett állal nézett. A pajzsomnak nekidőlt Emmett nézett ki a legdöbbentebben. Visszavontam a pajzsom, így Emmett ledőlt a földre, mint egy kivágott farönk. Erre a csattanásra mindenki magához tért és nevetésbe tört ki.
- Bella, most leégettél mindenki előtt! – pukkadozott Em, mint egy öt éves. – Máskor szólj!
- Ahogy óhajtod! – nevettem el magam. – A többieket hol hagytátok? – néztem Esme-re, Emmett-re és Jasper-ra.
- Elindultak nyugatra, mi meg keletre, de meghallottuk a most már halott vámpír hangját, majd azt, hogy BELLA! Így elindultunk a hang irányába és most itt vagyunk. De mi az istennek ütköztünk neki?
- A pajzsomnak, amivel megvédtelek titeket és aminek Damon nekiütközött.
- Hát ezért tört el a csontja? – kérdezte Carlisle.
- Igen.
- Aki nekirohan Bella pajzsának, az megérezheti az igazi fájdalmat és, hogy milyen kemény…- mondta Félix.
- Bella, megérinthetem? - Carlisle.
- Persze. – kiterjesztettem magam körül a pajzsom, Carlisle elém jött, majd megérintette és megkocogtatta.
- Ez minden bizonnyal kemény! Meddig tudod tartani?
- Még nem próbáltam, de amit eddig kipróbáltam, az elég hosszú idő volt… - ebben az esetben a mentális pajzsra gondoltam.
- És mekkora ütközetet bír ki?
- Azt sem tudom. Aki kíváncsi, az jöjjön nekem teljes erejéből! – És akinek van mersze.
Emmett, Jasper, Félix és Dem rögtön nekem is jöttek, vagyis mondhatjuk, hogy a pajzsomnak, de úgy felkenődtek rá, és olyan hülye pofákat vágtak, amin elkezdtem röhögni. Már a földön fetrengtem a röhögéstől, újra próbálkoztak, kevés sikerrel. Ha képes a vámpír röhögő görcsöt kapni, akkor én azt kaptam.
- Áthatolatlan! – szólt a telefonból Aro. El is felejtettem, hogy a vonalban van. – Akár most már indulhatnátok is hazafelé!
- Rendben. – mondták a társaim.
- Én még maradok egy kicsit, mert vadászok egyet a környéken, a többiek induljanak csak!
- De Bella, ezen a környéken tilos az emberekre vadászni, mivel itt vannak a f… - mondta Jasper.
- Ki mondta, hogy emberekre vadászom? – néztem rá felhúzott szemöldökkel.
- Mivel Volturis vagy…
- Igen, az vagyok, de állatvérrel táplálkozom.
- Nem is tudtam róla, Bella… - szólt a telefonból Aro.
- Akkor most már tudod – mentem a telefonhoz. –De most már leraklak, nemsokára találkozunk!
- Rendben, szervusztok! Szervusz, Barátom! Remélem, mihamarabb látjuk majd egymást!
- Mindenképpen! – majd megszakítottam a vonalat.
- Te, Bella, mióta táplálkozol állatvérrel? – kérdezte Jane.
- Három napja – válaszoltam.
- Nem is tudtam róla! Milyen?
- Jobb, mint az ember, még mindig nem értem, hogy hogyan voltam képes aznap embervért fogyasztani. Az volt életem legrosszabb napja… - gondoltam vissza a múltba, de rögtön az első képkockánál vissza is tértem a jelenbe.
- És mióta is vagy vámpír? – kérdezte bátortalanul Esme. - Ha szabad kérdeznem.
- Persze, bármit kérdezhettek, pontosan 9 napja.
Újabb döbbenet.
- Hogy-hogy nem őrjöngsz, mint egy újszülött? – ámuldozott Jasper.
- Akkor sem volt olyan vérengző, vagyis egyáltalán nem volt, amikor felébredt. Hatalmas az önuralma! Ennyi az egész – felelt helyettem Jane.
- Na most Bella, nekünk azt mond el, hogy-hogy a picsába kaptak el ezek itt - intett a foglyok felé -, mikor ott a pajzsod? – kérdezett rá Dem…
