Sziasztok! Nagyon sajnálom ezt a sok kihagyást, de most tudtam csak hozni a kövi fejezetet. Remélem elnyeri a tetszéseteket!
Puszi
VattaCukor♥
Puszi
VattaCukor♥
25. fejezet
/Bella Szemszöge/
- Őfelsége nem tud minket meglátogatni? Nem bírja kényelembe helyezett
seggét felemelni és meglátogatni régi barátját és családját? Már luxus
idetolnia képét? Ehelyett egy senkit küld, hogy átadja "üdvözletét"? Már
bocs de....- nem bírtam tovább hallgatni, ahogy ócsárolja Arot és vele
együtt egész Volterát. Felé lendültem és nekivágtam őt a falnak, ami
kidőlt Edwardal együtt. Ráesett Esme asztalára, amit jól tudtam, hogy
nagyon szeret, de az asztal is összetörve esett szét.Vámpír sebességgel odarohantam hozzá és felemeltem az ingénél fogva és a szavakat szinte az arcába köptem:
- Ne merészeld a mocskos szádra venni a mester és Voltera nevét! Te, mint kívülálló semmit sem tudsz, hogy mi folyik a kastély falai között. Az ég világon semmiről sincs fogalmad! Egy olyannak, mint te, csendben, a fűbe lapulva kellene elbújnia, hogy még véletlenül se vegyenek észre. De te! A szikla pereméről kiabálod, hogy mennyire utálod Volterát. Egy szerencséd van, hogy a hangod nem elég hangos, hogy ez eljusson mindenkihez... - ezzel a lendülettel visszalöktem az asztal romjaira és ránézem Esmere. - Esme, nagyon sajnálom az asztalt, de megpróbálom rendbe hozni.
Odasétáltam Esme mellé, megérintettem a kezét és belenéztem a múltjába. Elég volt kettő órával ezelőttire mennem, hogy az ép konyhában találjam magam. Esme épp elhagyta a konyhát, de én ott maradtam, megfogtam az asztalt és a konyha legszélére toltam, hátha kihat ez a jelenre, majd visszatértem a oda. Ahogy megfordultam láttam, ahogy az asztal romjai a konyha szélén csoportosulnak és felveszik az ép asztal alakját.
- Istenem! - hallottam meg Esme boldog hangját mögülem és a többiek meglepődött lélegzet vételét. De senki sem mozdult meg, csak Edward kezdett feltápászkodni a földről. - Köszönöm! - ölelt meg hirtelen Esme, amin meglepődtem és velem együtt a többiek is. Nem szokott ilyen közvetlen lenni egy idegen vámpírral, hacsak rá nem jött, hogy én vagyok az.
- Nincs mit megköszönnöd, az én hibám volt az egész. Kicsit visszafoghattam volna magamat, de a falat sajnos nem tudom helyreállítani - öleltem én is gyengéden vissza. Edward épp megszólalt volna, de rákaptam a tekintetem, amitől rögtön be is fogta a száját. - De akkor térjünk is vissza a tárgyra - léptem el Esmétől.
Odasétáltam Esme mellé, megérintettem a kezét és belenéztem a múltjába. Elég volt kettő órával ezelőttire mennem, hogy az ép konyhában találjam magam. Esme épp elhagyta a konyhát, de én ott maradtam, megfogtam az asztalt és a konyha legszélére toltam, hátha kihat ez a jelenre, majd visszatértem a oda. Ahogy megfordultam láttam, ahogy az asztal romjai a konyha szélén csoportosulnak és felveszik az ép asztal alakját.
- Istenem! - hallottam meg Esme boldog hangját mögülem és a többiek meglepődött lélegzet vételét. De senki sem mozdult meg, csak Edward kezdett feltápászkodni a földről. - Köszönöm! - ölelt meg hirtelen Esme, amin meglepődtem és velem együtt a többiek is. Nem szokott ilyen közvetlen lenni egy idegen vámpírral, hacsak rá nem jött, hogy én vagyok az.
- Nincs mit megköszönnöd, az én hibám volt az egész. Kicsit visszafoghattam volna magamat, de a falat sajnos nem tudom helyreállítani - öleltem én is gyengéden vissza. Edward épp megszólalt volna, de rákaptam a tekintetem, amitől rögtön be is fogta a száját. - De akkor térjünk is vissza a tárgyra - léptem el Esmétől.
- Sajnálom Edward kitörését, nem szokott ilyen lenni - szabadkozott Carlisle.
- Felejtsük el, biztos van rá valami indoka, amiért így viselkedett - néztem rá a szemem sarkából. - Aro az üdvözletét küldi és nagyon sajnálja, hogy nem tudott személyesen megjelenni, de nagyon sok dolga akadt.
- Felejtsük el, biztos van rá valami indoka, amiért így viselkedett - néztem rá a szemem sarkából. - Aro az üdvözletét küldi és nagyon sajnálja, hogy nem tudott személyesen megjelenni, de nagyon sok dolga akadt.
/Jasper szemszöge/
- Felejtsük el, biztos van rá valami indoka, amiért így viselkedett - mondta a Marie - Aro az üdvözletét küldi és nagyon
sajnálja, hogy nem tudott személyesen megjelenni, de nagyon sok dolga
akadt.
- Chh.. még hogy sok - motyogta az orra alatt mellettem Edward, amit alig hallottam meg, de Marie ezt is meghallotta a szoba másik feléből.
- Van valami mondandód? - nézett rá gyilkos szemekkel Marie.
- Semmi - és ezzel felvonult a szobájába dühöngve Ed. Nagyon furcsálltam Edward viselkedését, mint ahogy Carlisle is mondta nem szokott ilyen lenni. Mondjuk mindenkit meglepett egy Volturis katona hirtelen megjelenése. Alice sem látta, hogy jönni fog ma valaki, habár Bella azt mondta, hogy ő még ma jönni fog, de eddig még nem jelent meg. És hirtelen tudatosult bennem, hogy az aki Marie nevén bemutatkozott, az Bella!
~ Jó reggelt csipkerózsika! - kacagott fel Bella a gondolataim között. Ezen mosolyognom kellett és Marie/Bella ajkain is apró mosoly bujkált. Elemeztem a többiek érzelmeit és rájöttem, hogy Esme is rájött már, hogy Ő Bella, ezért volt olyan közvetlen vele. Rosalie érzelmei is hasonlóak voltak Esmeéhez, de még nem volt biztos magában, úgy, ahogy Carlisle sem. Emmett meg nem sejtett semmit, és ebben nem csalódtam. Alice idegenként kezelte Bellát, de érezte, hogy nem kell tőle tartania, csak nem tudta, hogy miért és ezt annyiban is hagyta. Edward pedig a szobájában morgolódott, és egyszerre döbbent volt az előbbi események miatt. Éreztem, hogy a kíváncsiság sarkalja, mert megint nem tud a gondolataink között olvasni és ez dühítette is. Észrevettem, hogy a két nap leforgása alatt, amikor Bellára gondolunk, azt Edward nem hallotta és ha valamihez köze volt Bellának azt Alice nem látta. Bella ezen a téren blokkolta a képességüket, amit nem bánok, mert így legalább nem kell a latin ABC-t sorolni, hanem nyugodtan gondolhatunk rá. Bár arra figyelni kell, hogy miről beszélünk, mert ha a közelben vannak, akkor hallgatnunk kell, mint a sír. Meg tudom érteni Bella érzéseit, bár nem érzem őket, hogy haragszik rájuk, de remélem, hogy egyszer azért meg tud nekik bocsájtani.
~ Jó reggelt csipkerózsika! - kacagott fel Bella a gondolataim között. Ezen mosolyognom kellett és Marie/Bella ajkain is apró mosoly bujkált. Elemeztem a többiek érzelmeit és rájöttem, hogy Esme is rájött már, hogy Ő Bella, ezért volt olyan közvetlen vele. Rosalie érzelmei is hasonlóak voltak Esmeéhez, de még nem volt biztos magában, úgy, ahogy Carlisle sem. Emmett meg nem sejtett semmit, és ebben nem csalódtam. Alice idegenként kezelte Bellát, de érezte, hogy nem kell tőle tartania, csak nem tudta, hogy miért és ezt annyiban is hagyta. Edward pedig a szobájában morgolódott, és egyszerre döbbent volt az előbbi események miatt. Éreztem, hogy a kíváncsiság sarkalja, mert megint nem tud a gondolataink között olvasni és ez dühítette is. Észrevettem, hogy a két nap leforgása alatt, amikor Bellára gondolunk, azt Edward nem hallotta és ha valamihez köze volt Bellának azt Alice nem látta. Bella ezen a téren blokkolta a képességüket, amit nem bánok, mert így legalább nem kell a latin ABC-t sorolni, hanem nyugodtan gondolhatunk rá. Bár arra figyelni kell, hogy miről beszélünk, mert ha a közelben vannak, akkor hallgatnunk kell, mint a sír. Meg tudom érteni Bella érzéseit, bár nem érzem őket, hogy haragszik rájuk, de remélem, hogy egyszer azért meg tud nekik bocsájtani.
