2010. december 31., péntek

Boldog Új Évet Kívánok!

Sziasztok! Boldog Új Évet Kívánok Nektek! Nagyon köszönöm, hogy velem voltatok ebben a fél évben, mert fél éve létezik a blogom. Köszönöm a sok hozzászólás, szavazatokat, díjakat, szeretetet, együttérzést. Nagyon sokat segítettek a komijaitok, előrébb hoztatok vele. Azért most írok, mert este nem leszek itthon, megyünk egy jót bulizni. Remélem ti is majd jó fogjátok érezni magatokat a családdal, a barátokkal, az ismerősökkel az esztendő legutolsó napján, az utolsó órákat, perceket, másodperceket!
Eljött hát a az év vége, pezsgős üveg kézbevéve, csak sokszerencsét kívánok, majd utána tovább álok, úgy is tudtad hogy eztírom, de gondoltam azért megírom!!! B.U.É.K!!!


Ui.: Nem tudom mikor lesz friss, de sajnos ebben az évben már nem. Sajnálom. Most a következő időben nem leszek gép közelben, sajnos. Készülnöm kell a felvételire, és javítanom kell pár tantárgyból. De amint a felvételit megírtam és a szóbeliken túl leszek jönnek a fejezetek! Ezt garantáltan megígérem! Remélem azért nem hagytok el engem és a BLOGOT! Akkor szakadnék meg teljesen. Maradjatok itt, bármikor is lesz friss, kérlek!!! *térdenállvaesedezem*

puszi
VattaCukor♥♥

2010. december 28., kedd

15. fejezet


Sziasztok! Meghoztam a 15. fejezetet. Remélem tetszeni fog. Nem tudom, hogy mikorra tudom hozni a kövi fejit, de most nagyon leakadtam... De amint kész felrakom! Jó olvasást! Léccciii írjatok komikat! :D erőre is köszi♥
puszi
VattaCukor♥
15. fejezet

(Bella szemszöge)
Ahogy letettem a telefont, indultam volna befelé, de nekiütköztem egy kemény valaminek. Felnéztem és megpillantottam egy vörös íriszt. Körbe pillantottam és körbevett négy nomád. Akinek nekimentem gúnyosan elmosolyodott. Próbáltam kitépni magam a karjaiból, kevés sikerrel.
-Eressz el! –sziszegtem rá, közben rángattam magam a szorításából. Éreztem rajta, hogy most táplálkozott, így nálam erősebb.
-Álmodban babám -nevetett fel.
-Ha nem tudnád, a vámpírok nem alszanak, és nem vagyok a babád –nem szabadultam, kezdtem dühös lenni. Beleharaptam a fogva tartóm karjába. Ő felüvöltött. Ellökött magától a másik karjába.
-Fogd szorosan, olyan, mint egy vadmacska -simított végig arcomon, közben testét az enyémnek préselte. – És eleve, az vagy nekem, aminek csak akarom –csókolt volna meg, de elfordultam. Erőszakosan maga felé fordította a fejem és rányomta ajkait az ajkaimra. A nyelvével bebocsájtást kért a számba, de nem engedtem. Kaptam egy hatalmas pofont. Az agyam kezdte ellepni a vörös köd, szemem már fekete volt a dühtől.
-Vedd rá, hogy kövesse az utasításaimat –szólt hátra az egyiknek.
-Igenis! -szólt vissza egy mély hang. Nem értettem, hogy miről beszél, így használtam Aro képességét. Az egész életét megláttam pár másodperc alatt. De csak a lényegre figyeltem oda. Annak a Tom nevű vámpírnak az a képessége, hogy bárkit, bármire rávesz. Bevetettem Edward képességét:
-Együtt leszel Nick-el és hozzánk csatlakozol! Együtt leszel Nick-el és hozzánk csatlakozol!... –ismételgette.
Nem történt velem semmi, a pajzsom megvédett. De nem bukhatok le, semmiképp sem tudhatják meg a képességem az ismeretlen vámpírok. Így kénytelen voltam azt tenni, amit „parancsolt”. Hát Aro se tud sokat, ez így a legjobb. Ellazítottam az izmaimat és hagytam magam. A fiúk győztesen elmosolyodtak.
-Ezzel megvolnánk! –ölelt magához, majd erőszakosan magához rántott és vágyakozóan megcsókolt. Nem tehettem mást,elvileg „irányítanak”. Észrevétlenül elővettem a telefonomat és bepötyögtem: Sziasztok! Kijöttem, elraboltak, az egyiknek van képessége, bárkit irányítani tud, de engem nyugi nem, csak azt hiszik. Demetri bír követni a képességével remélem. De ne gyertek közel, becserkészem őket!!! –a telefonom lezártam, úgy hogyha kinyitják, ott legyen az üzenet.
-Na, gyere babám, elmegyünk innen –karolta át a derekam.
-Oké –bújtam oda hozzá, persze undorodtam tőle. Észrevettem az egyik ház tetejéről Alec-et, aki ugrásra készen állt. Leintettem, hogy nehogy ugorjon. Mutogattam neki a telefonom, elsőnek nem értette, hogy mi van, majd bólintott, hogy megértette. Kiterjesztettem mellém a fizikai pajzsom és ráhelyeztem a telefont. A nomádok nem vettek észre semmit, szerencsére. Emeltem a pajzsom Alex felé, aki levette róla a telefonom és elolvasta. A szemében félelem csillant. Beértünk az erdőbe és futásnak eredtünk. Forks felé vettük az irányt. Megrémültem, nem ismerhetnek meg! Most mit csináljak? Mi van ha az erdőben lesz az apám és vadászik a vadakra? Megölik? Azt már nem hagyom, én ölöm akkor meg ezeket a tuskókat. Vagy ha a rezervátum határát átlépjük? Utánunk erednek a farkasok! Vagy ha a Cullen család vadászik, én még nem készültem fel a találkozásra .A gondolkodásomból Nick ébresztett fel.
-Cica, van-e képességed?
-Igen, van –melyiket mondjam… hmm… lássuk csak…
-És mi? –kíváncsiskodott. Mondhatnám ezt is neki:- Őőő várj, mert gondolkozok, hogy melyiket mondjam.
-Látom, az emberek illetve vámpírok múltját –azt mondtam, amelyiket ma szereztem. Észrevehetően rémült képet vágtak ami kíváncsivá tett, hogy miért is, így belehallgattam a gondolataikba: -Mi, lesz, ha meglátja a múltját? Rájön, hogy elraboltuk?–és ilyenekre gondoltak mindannyian.
-Nektek van?
-Aha, van nekünk is. Josh lefagyaszt dolgokat, élőlényeket, persze nem úgy hogy jégszobor lesz hanem megállítja őket az időben. Ben képeket tud küldeni elmékbe. Tom bárkit rávesz bármire. Én beleolvadok a környezetbe -sorolta el.
-Ez mind tök jó!– mosolyodtam el. Kiterjesztettem a pajzsom és beszippantottam a képességüket.
-Ja, de a házunknál ott maradt a vezérünk, és neki a képessége, hogy megöl bárkit a tekintetével. Szóval vele vigyázni kell -mondta. Ilyet se hallottam még. Hogy a tekintetével öl? Szentséges Úr Isten!!! Ő egy veszélyes vadállat. Jane képessége is veszélyes, de hogy ennek a fickónak a képessége ezerszer rosszabb. A tekintetével öl. Még a gondolatától is megborzongtam.
-Hogy hívják? –kérdeztem, a hangomból nem hallatszott a félelem.
-Damon, de nekünk csak vezér –válaszolt –Mindjárt ott vagyunk.
Felmértem a terepet, elhagytuk Forks-ot. Alaszka felé tartottunk. Messze, emberi szemnek még láthatatlan, megláttam egy hatalmas fehér házat. Hirtelen azt hitem, hogy ez a Cullen villa, de ahogy jobban megnéztem, nem az volt. Egyre jobban közeledtünk, a félelem kezdett eluralkodni rajtam. Mi lesz, ha meg akar ölni engem a tekintetével? Nem tudom, hogy hat e rajtam a képessége. Hát majd most kiderül. Ha megölne, védekezek, ha tudok.
-Eddig voltál az enyém cica, mostantól Damon irányít - mondta Tom. Én csak bólintottam. Rendeztem arcvonásaimat. A félelmem kiűztem magamból. Megnéztem mindannyiuk érzelmét. Nick csalódott volt, magának akart. Ben és Josh kisebb vágyat érzett irántam. Tom és érzett irántam valamit, de ő inkább koncentrált. A ház felől Damon birtoklási vágyat sugárzott hatalmas erővel és büszkeséget érzett. Gyorsan a házhoz értünk. Nick ellépett mellőlem.
-Csakhogy visszaértetek, látom hoztatok játszótársat –mosolyodott el. –Gyere beljebb, körbevezetlek – nyújtott kezet, amit elfogattam és mentem utána. Remélem minél hamarabb ideérnek a többiek.

(Jane szemszöge)
Bella már több mint 10 perce kiment, ha bejött volna, már itt lenne velünk. Nem hinném, hogy elszökött, ő nem olyan, de az ő esetében minden előfordulhat. Néztem minden irányba és Alec alakját véltem felfedezni. Szúrós pillantást lövelltem felé.
-Minek jöttél ide be? –förmedtem rá, amikor ideért mellénk. Átnyújtotta Bella telefonját és elolvastam: Sziasztok! Kijöttem, elraboltak, az egyiknek van képessége, bárkit irányítani tud, de engem nyugi nem, csak azt hiszik. Demetri bír követni a képességével remélem. De ne gyertek közel, becserkészem őket!Hogy rabolhatták el őt, amikor ott van a pajzs, ha felhúzza maga köré a közelébe se bírnak menni.
-Hogy rabolták el? –néztem Alec-re.
-Kit raboltak el? –jött mellénk Dem és Félix.
-Bellát, és szerintem nem elrabolták, hanem ő maga ment velük, hogy elcsalja azokat Volterába –mondta Alec.
-Lehetséges, de induljunk utána, nehogy valami baja essen, mert akkor végünk, Aro az kinyírna minket.
-Menjünk!-egyeztek bele. Demetri elkezdte követni Bella illatát, de alig érezte, még a képességével is, mi nem is éreztük. Már 5 perce futottunk és megéreztünk 7 ismerős vámpír illatát. A Cullenék!
-Gyertek, hátha látták Bellát a Cullenék! -hívtam őket, hogy kövessenek. Követtek szorgosan, nem mertek ellent mondani nekem, mert azt megjárják. Gondoltam, hogy a Cullenék vadásznak. De hogy bírják meginni az állati vért? Gyengébbek tőle.Wáá… undorító, gyengébb is lennék tőle és sebezhetőbb is.
-De legalább mi nem embereket mészárolunk le mint ti  –mondta a gondolatolvasó Cullen. Hát persze kiolvasta a gondolataimból.
-Miben segíthetünk? -állt elénk Dr. Cullen.
-Láttatok erre négy nomád vámpírt és velük a társunkat? –kérdezte fivérem.
-Nem, nem láttuk –válaszolta a manó kinézetű lány.
-Miért, mi történt?–kérdezett rá rémülten a szőke lány és Dr. Cullen.
-Elrabolták, üzent nekünk a telefonjával, hogy kövessük, de eltűnik pár percen belül az illata, így még Demetri is épphogy érzi.
-Értjük…de miért nem bírja követni?–kérdezte az agyturkász.
-Az most mindegy! Induljunk a társuk előkerítésére –szólt közbe a szőke. Az összes Cullen döbbenten nézett a szőkére, kivéve Dr. Cullen-t.

2010. december 22., szerda

14. fejezet

Sziasztok! Amint látjátok megérkeztem, kipihentem magam, minden rendbe jött, történt pár rossz dolog is, de azt majd kiheverem. Ma nekiálltam megírni a 14. fejezetet és hosszúra sikerült, szerintem Elég jó is lett, szerintem. Remélem tetszik. LÉCCI irjatok komikat, legalább azok akik olvassák, nekem elég pár sor, pár mondat, csak írjatok. Nagyon sokat segítenétek. Remélem tetszik!
Jó olvasást!
puszi
VattaCukor♥

14. fejezet
-Bulizni megyünk! –nevetett fel Jane, miközben izgatottan ugrált. De azt nem értem, hogy mi a nagy szám a buliban…ezért meg is kérdezem.
-Minek örülsz te egy bulinak ennyire? -kérdeztem rá.
-Hááát…mi még nem voltunk emberek között…buliban. Ezért úgy gondoltam, hogy elmehetnék egy közös diszkóba –ha ember lett volna most az tuti, hogy elpirult volna Jane.
-Oké, ti menjetek nyugodtan, de az már biztos, hogy én nem megyek, az ki van zárva! –raktam magam elé védekezésképpen a kezem.
-Nyugi már Bells, ez csak egy buli, kibírod –nevetett Dem.
-De én soha életemben nem szerettem a diszkót. Egyszer voltam, akkor is jó leittam magam,hogy másnap Daninál ébredtem fel –erre az emlékre visszagondoltam:
Egy jó meleg nyári nap volt,amikor délután 4 órakor beállítottak a legjobb barátnőim. Minden jól kezdődött, és 6 órakor megszólalt Timy:
-Akkor készülődjünk a buliba!Gyere Bells, keressünk valami dögös ruhát- rángatott fel az ágyról. Készségesen mentem utána. Egy farmer miniszoknyát és egy fűzős fekete felsőt adtak rám. Választottak egy hozzá illő fekete magas sarkút. Jó összeállítás volt. A lányok kisminkeltek, megcsinálták a hajam, mind ez 1 órán át tartott. 7-re mindenki rendbe hozta magát és indultunk is Phonex belvárosába. Egy diszkó előtt álltak meg, ahol a fiúk vártak ránk. Nem is tudtam,hogy ott lettek volna a fiúk. Mindenki belekarolt a párjába,nekem Dani maradt. Mindig is hajtott rám, de én sose adtam be nála a derekam. A buli jó telt, mindig elém tukmáltak valamilyen piát, és a végére jól berúgtam. Másnap reggel nem emlékeztem a tegnap éjszakára és Dani ágyában találtam magam, a hasamon a karjával, egy melltartó és egy bugyi volt csak rajtam. Belegondoltam:Édes Istenem,most lefeküdtem vele? Gyorsan kimásztam az ágyából,csendesen, hogy fel ne keljen. Az óra 10 órát mutatott. Felkapkodtam magamra a ruháimat és eltűztem a házukból. Amilyen gyorsan csak tudtam hazarohantam a magas sarkúval a kezemben. Amilyen mázlim volt anya nem volt otthon. Lefürödtem, majd lementem a dokihoz. Megvizsgáltattam magam vele,h ogy minden rendben van e. Alaposan megvizsgált és ennél a mondatnál kifújhattam a levegőt:
-A szűzhártya még megvan.
Ezek után hazamentem és nem beszéltem senkinek erről a dolgokról.

-Bella, ha elfelejtetted volna vámpír vagy és nem tudsz berúgni, és nem is kelnél fel más férfi karjaiban, mivel nem is alszol –mondta nekem Félix. Észre sem vették a visszaemlékezésemet, de nem is gondolhatták, milyen közel is járt Félix az igazsághoz. –De szívesen kipróbálnálak...
-Na de, Félix! -sikkantottam rá. Mit képzel már, hogy előttem rólam fantáziál. –Amúgy visszatérve a diszkóra Aro tud róla? Meg indulnunk kellene vissza, mivel elvégeztük a feladatunkat…-próbáltam kibújni a diszkó elől.
-Aha, tud róla, elengedett. Mindent elintéztem! Szóval le a köpennyel és indulás! –sürgetett minket. -A Skyline Rotary diszkóba megyünk. Az a legmenőbb és a legjobb hely, amit olvastam a neten – Avatott be a kisebb részletekbe Jane.
-Király! –adott egymásnak pacsit Félix és Dem.
-Haladjatok már! Bella, Alec– Alec nevét gúnnyal ejtette ki. A fiúk a feladott ruhájukban álltak készen.
-Ti aztán kiöltöztetek –mutatott a fiúkra Alec.
-Engem Bella öltöztetett fel! –mosolygott szélesen Félix.
-Ha nem jössz, akkor nem –nézett testvérére Jane.
-Oké. Nem megyek –ült le az egyik fa tövébe Alec. Közben lekerült valahogy rólam a köpenyem. Félix kezében láttam meg.
-Félix, add vissza a köpenyem! –nyújtottam érte a kezem.
-Nem, te jössz velünk –húzott magával Jane.
-És ha én sem akarok menni? –torpantam meg.
-Akkor fájdalmasabb módszerhez kell folyamodnom. Meg amúgy is, jót röhögünk az embereken, hogy milyen ügyetlenek –nevetett Jane, közbe rángatott.
- Én is ügyetlen ember voltam,szóval…-itt befogta a szám.
-Gyere, mert kell egy pasi neked! - Ezek után nem tettem mást, csak mentem utánuk, nem akartam a képességemet használni rajtuk, hisz a legjobb barátaim. Gyalog mentünk a diszkóba, az emberek megbámultak,és fütyültek utánunk. Ez Jane-nek tetszett, mindig is szeretett a középpontban lenni, olyan mit Rose. Ebből kezdett elegem lenni, ezért odamentem Félix mellé.
-A páromat fogod játszani! –néztem rá úgy, hogy inkább jobbnak látta nem megszólalni, de Jane közbeszólt.
-Szó sem lehet róla, Bella! Majd kerítünk valaki mást –rángatott el Félix mellől.
-De… -akadékoskodtam.
-Semmi de –hallgattatott el. Ekkor olyan volt mint Alice: amit a fejébe vesz, nem tágít mellőle. Jó volt látni a Cullen családot, semmit sem változtak. -ezen jót mosolyogtam.
-Nézzétek azokat a csajokat! Jó dögösek! - hallottam meg egy fiú hangját, ahogy a bajtársaihoz szól. –Kövessük őket!
-Oké, már követőink is vannak –fancsalodott el a képem.
-Most olyan a képed, mint akinek kinyúlt a macskája! -nevetett fel Demetri.
-Hahaha. Nagyon vicces ma valaki –ráztam meg a fejem. Ilyenkor olyan gyerekesek. –De én akkor sem megyek!–fordultam jobbra és rohanni kezdtem, persze emberi tempóban.
-Félix, menj utána és hozd vissza és el ne engedd! –kiabált Jane.
-Ööö…de ha…-kételkedett Félix.
-Indulás!
Utánam is futott, kicsit gyorsabban, de nem vámpír sebességgel. Hátulról elkapta a derekam és feldobott a vállára és bilincsként tartott, nem is menekülhettem. Ütögettem, rugdostam, ahol értem, de meg se kottyant neki. Nah ezt még meg fogja bánni.
-Úgy látom, hogy a csaj nem akar valahova menni –nevetett egy srác. –De velem eljöhetne valahova…
Az ilyen fafejű, vadbarmokat nem kedvelem.
-Félix! Tegyél le! –förmedtem rá.
-Nem tehetem –hallottam a hangján,hogy mosolyog.
-Ha nem lesz a közelünkbe ember, akkor kapni fogsz akkorát, hogy megbánod, hogy megismertél -Erre nyelt egyet hangosan. Egyszer csak egy ismerős parfümöt éreztem meg. Emberkoromban már ezt éreztem, csak most sokkal erősebben. Jessica! És még vele volt Angela, Ben és Mike.
-Ismerősöket érzek! A volt osztálytársaim! –mondtam vámpírsebességgel.
-Hányan vannak? Merről? –kérdezte Jane.
-Négyen, dél felől jönnek. Most mi legyen? –reménykedtem, hogy nem megyünk bulizni.
-Várunk, hogy merre mennek, Félix rakd le Bellát és nyomd a falhoz mintha smárolnátok –utasított Dem. Erre Félix vigyorogva így is tett, átkarolta a derekam, én meg a nyakát, arcát az arcomhoz nyomta, hogy eltakarja. Jessicáék közeledtek, használtam az Ő képességét.
-De jó lesz bulizni, kikapcsolódunk legalább és talán Mike összejön velem –gondolta Jessica.
-De hiányzik Bella, semmit sem találtak, csak a roncsokat a vízben, most Ő is itt lehetne velünk…-Angelának szomorú, megható gondolatai voltak, hiányolt és nekem is nagyon hiányzott. Ez nagyon kedves tőle. Mikor elmentek előttünk legszívesebben a nyakába borultam volna, de ezt nem tehetem. Nem vettek észre semmit. Amikor már egy utcányira voltak tőlünk szétváltunk.
-Ez meleg volt –lélegeztem fel, de feleslegesen és csakis szokásból.
-Az, de menjünk! Nem arra mennek amerre mi –mosolygott győztesen Jane.
-Mosolyogj csak, még megfizetsz ezért –dörmögtem az orrom alatt. Jane felnevetett.
-Ezt hallottam ám!
-Akkor jó a füled! -Mentünk tovább, míg a diszkóhoz nem értünk. Nagy lélegzetet vettem és beléptünk. Elkérte két őr a belépőnket, de semmi ilyenről nem tudtam. Jane átadott négy VIP jegyet, amiről nem is tudtam, hogy mikor szerezhette .De inkább meg se kérdezem. Beléptünk egy ajtón, és a diszkó gömb"szórta” a fényeket. Jeszusom! Ezek meg akarnak engem ölni!!!

(Rosalie szemszöge)

Bella jól álcázta magát, ha nem tudtam volna, hogy ő az, akkor én sem ismertem volna fel. És Victoriával is gyorsan végzett. Elég bámulatos volt, amikor a levegőben maradt, mindenki ámuldozott a családban. Alice és Edward párszor elmondták, hogy nem látták, vagy hallották a gondolatukat. Carlisle kíváncsi volt az új Volturis katonára, Bellára. Jasper azzal volt elfoglalva, hogy milyen gyorsan végzett a „lány” Victoriával. Mi heten nem bírtunk vele végezni ennyi idő után, az a „lány" meg fél perc alatt végzett vele. Vagyis Bella. Esme csak hallgatta a többieket, velem együtt. Most is a nappaliban vagyunk és még mindenki csodálkozott az elmúlt eseményeken. Emmett a Bellától kapott könyvét olvasta.
-Olyan ismerős volt a lány, de nem is láttam még - gondolkozott hangosan Edward. Még, hogy nem láttad! De láttad, csak emberként! –gondoltam magamban. Nem féltem, hogy hallja Edward a gondolataimat, mivel Bella védi. Így bármikor gondolhatok rá.
-Nekem is! –mondta Alice. –Nektek? –nézett körbe.
-Szintén, de ahogy legyőzte Victoriát, az bámulatos! És a harcmodora tetszett! –csatalakozott a „hangos gondolkodókhoz” Jasper. Én csak rántottam egyet vállamon. Arra vagyok kíváncsi, hogy hol van. Felhívom! –határoztam el.
-Kit hívsz fel? – kérdezte Alice és Edward kórusban. Én csak leintettem őket.
-Nah, Rose, elmondod, vagy…-fenyegetett Alice.
-Vagy?
-Vagy…-tanácstalanodott.– ...vagy elveszem a telefonod, és senkit sem hívsz fel.
-Van másik telefon is –mentem fel mackóval közös szobánkba.
-Én is itt leszek, és hallgatom –ült le Alece az ágyra, majd Edward és a többiek is.
-Itt maradtok? – kérdeztem.
-Itt –emelte fel a fejét Alice győztesen.
-Oké -léptem ki a szobából. – Akkor maradjatok itt –mentem le a lépcsőn.
-Rosalie jogunk van tudni, hogy miben sántikálsz! – lépett elém Carlisle és Esme.
-Sajnálom, de nem mondhatok semmit, megígértem –mondtam lehajtott fejjel.
-Mit? És kinek? –kíváncsiskodott Alice.
-Amit nem mondhatok el, és valakinek –adtam meg a rejtélyes választ.
-Arról? –nézett a szemembe Carlisle.
-Ha arra gondolsz, igen –bólintottam
-Mire? Nem hallom a gondolataitokat -lépett mellénk koncentráló fejjel Ed.
-Semmi. Most egy kicsit hagyjatok –mentem ki a házból. Nem követtek, nagy csend volt a házban. Nagy kerülővel, Bella szobájába futottam. Felhívtam, kicsengett, egyszer, kétszer, háromszor és felvették:
-Hallo? Szia, Rose! Valami baj van? - köszönt, közben a háttérben diszkózene szólt.
-Diszkóban vagy? Ááá mindegy. Olyan kíváncsiak a többiek, meg csodálkoznak rajtad a mai találkozáson, de nyugi, nem tudják, hogy te vagy az. Carlisle csak a telefonbeszélgetésből tudja, hogy az a lány, vagyis te, akiről beszéltem a telefonba, az a lány te voltál.
-Akkor valamit tud, tudja, hogy az a lány, akivel beszélt a telefonba, az a lány volt a sikátorban. Vagyis a barátnőd –úgy mondta,mintha nem magáról beszélne.
-Igen, mit tegyünk?–kérdeztem.
-Hívd ki Carlisle-t és elmondjuk neki az igazat, de csakis neki. Már túl sokat tud, úgyhogy tudjon meg mindent –mondta Bella.
-Biztos vagy benne?
-Kénytelenek leszünk, téged gyanúsítgatni fog, hogy miért beszélsz egy Volturissal –válaszolta.
-Igazad van, várj! –majd visszamentem gyorsan a házunkhoz. –Carlisle!
-Itt vagyok! –jött le a lépcsőn. -Gyere velem! –és ugyanúgy kerülőúttal visszamentem a Swan házhoz, be Bella szobájába.
-Miért hoztál ide? -döbbent meg apám.
-Tudni akarod az igazat? –néztem rá kétkedve.
-Hogyne!
-Akkor halljuk! –beszéltem a telefonba.

(Carlisle szemszöge)

-Akkor halljuk! -beszélt valakinek a telefonba lányom.
-Szia, Carlisle! -köszönt egy ismeretlen,úgy beszélt mintha ismerne.
-Ki maga? -kérdeztem meg.
-Nem ismered meg a hangom? Rosalie barátnője vagyok.
-Nem tudom ki maga?!-ki lehet?
-A család barátja vagyok! –mondta az ismeretlen.
-Családtag vagy! -helyesbített Rose. Nem jöttem rá ki lehet.
-Akkor elmondom. Bella vagyok!
-Az nem lehet, Bella életét vesztette egy repülőszerencsétlenségben. Ha egyre gondolunk.
-Igen egyre, de nem haltam meg, vámpír lettem. Egy vámpír volt a repülőn, Elezar, érezte, hogy tehetséges vagyok, így megmentett -mondta hihetően. Mindent elmesélt a mai találkozásunkig, tényleg Bella az!
-Miért nem jöttél oda hozzánk? –hitetlenkedtem.
-Nem mertem, és nem akartalak benneteket lebuktatni -a hangja zavart volt.
-Értem, nagyon hiányzol! Mikor szándékozod felfedni magad a többiek előtt?
-Nem tudom, de sajnos nekem mennem kell. Nekem is hiányoztok, de mindig figyelni foglak benneteket. És ezt nem mondhatod el senkinek.
-Persze. Hátha látjuk még egymást -köszöntem el.
-Ebben biztos vagyok!
-Szia, Bella!–köszönt el Rose is.
-Sziasztok! –mondta Bella majd kinyomta a telefont.
-De örülök, hogy él –mosolyogtam– Majd titkoljuk valahogy a többiek elől.
-Nem kell, Bella védi elménk ezt a részét –mondta Rose.
-Ohh…rendben. Messzi távon is bírja?
-Úgy látszik, nagyon erős! De most menjünk vissza, mielőtt a többiek gyanakodni kezdenének.

2010. december 5., vasárnap

Díj

Köszönöm a díjat Artemisiának! Nagyon örülök neki. Nem küldöm tovább senkinek, aki kéri az nyugottan vigeti! :)

u.i.:A FRISSEL kapcsolatban a téli szünetben várható! Remélem örültök, neki, aki még él, ezen a blogon, az írjon már komit ehez a bejegyzéshez! Szeretném tudni, hogy hányan vagytok még nekem! <3
puszillak Benneteket!
VattaCukor

2010. november 7., vasárnap

Szünet!!!



Sziasztok! Úgy döntöttem szüneteltetek. Nem bírom tovább. Hosszúak és fárasztóak a mai napjaim. Nem tudom, hogy be fogok e zárni, de egy ideig ne várjatok semmit. Nagyon sokat kell tanulnom és sok tantárgyból kell javítanom. Rontottam sokat, mivel 6-7-ig benn voltam a suliban. Mindent azért nem várhattok el tőlem, de nekem ez már sok. Már azon gondolkoztam az éjszaka, hogy mi lenne veletek nélkülem, az tuti, hogy élnétek tovább az életeteket, egy vagy kettő történet nélkül. De nem akarok csalódást okozni, inkább egy ideikg szüneteltetek... Remélem nem fogtok haragudni rám, ha mégis sajnálom. Fáj a lét, a létezés, az ébredés és a lefekvés, fáj a múlt és fáj a jelen, mindez azért, mert sok rossz dolog történik velem...(körülötem). Szeretlek benneteket drága olvasóim, kommentelóim. Nagyon örülök, hogy írtok pár szót komiba, legfőképp nekik örülök : Isabella, RosalieCullen, Damon, Karamella(Dóri), abby., és még másoknak...

Puszillak benneteket.

VattaCukor

2010. november 6., szombat

Díj!



Köszönöm a díjat RosalieCullen-nek! 10 embernek küldhetem el maximum. 3 embernek küldöm tovább :)

Ők kapják tőlem:

http://swanlanyok.blogspot.com/ - Dóri Lizi-je kapja.

http://angels1996.blogspot.com/ - Evcu Bellája kapja.

http://loveamongthecastlewalls.blogspot.com/ Atta Bellája kapja.

puszi.

VattaCukor

2010. november 5., péntek

Díj



Sziasztok! Nem bírtam magammal és készítettem egy díjat! Küldjétek dovább annak a 3 embernek, akik ezt a díjat megérdemlik, és ha akarsz mondassz magadról 3 dolgot, hogy jobban megismerjünk. Ezt a díjat olyanoknak szánom, akik vicces, mosolygós történetet ötleteltek ki. Sok olyan történetet olvastam/olvasok, ami vicces és humoros. Értesítsd azt, akiknek továbbküldöd a díjat!

Én nekik küldöm tovább:

http://boldogveg.blogspot.com/ - AliceCullen

http://vampirsztar.blogspot.com/ - Isabella

http://szomorukezdet.blogspot.com/ - RosalieCullen

Sok szeretettel!

U.I.: Nem tudom mikorra várható friss, de hozom, ahogy kész!

2010. október 29., péntek

13.fejezet Seattle








Sziasztok! Meghoztam a fejezetet! Bocsi, hogy késtem vele, de kevés időm van. Itt lesz a felvételi meg minden. Általában 7-fél8 között érek haza... nem tudom, hogy hogy tudom hozni a fejezeteket, de ahogy kész és le lesz bétázva felrakom! A 3. képet és a 4. képet Isabella készítette! Köszönöm neki!
Jó olvasást!
Puszi
VattaCukor.

13. fejezet-Seattle

Ahogy leszállt a gép elbúcsúztunk Steven-től és Toby-tól. Jane nehezen vált el Toby-tól. Ahogy észrevettem a szemükben szerelem villant, de erre még semelyikük sem jött rá. Majd segítek összehozni őket. Hallottam, hogy holnap találkát beszéltek meg a parkban. Toby mondta nekem, hogy majd hívni fog engem, hogy beszéljen Jane-el.
Amikor már leszálltunk,már sötét volt és szemerkélt az eső. Éjfél körül járhatott az idő, de ettől még rengetegen voltak a reptéren. Sokan meg is bámultak bennünket, de nem láttam egy ismerős arcot sem, szerencsére. A kifutóról levettük a csomagunkat és rögtön el is hagytuk a repteret. Észrevettük, hogy 4 srác követ minket, és arról beszéltek, hogy hogyan csalhatnának el minket a fiúktól. Befordultunk egy sikátorba és vámpírsebességgel elfutottunk a közeli erdőbe, így lerázva őket. Kivette mindenki a maga köpenyét, mindnyájunknak egyszínű volt a feketénél egy fokkal világosabb. Emberi szemnek nem volt látható a különbség, de mi láttuk a Királyok és a mi köpenyünk közötti eltérést. A bőröndöt beraktuk egy bokor alá, hogy ember kezébe ne kerüljön. A hold bevilágította a sötét sikátorokat, de embernek ez még így is sötét volt.
- Demetri, keresd meg az újszülötteket –utasította Jane. Ezt még otthon megtudtam Félixtől, hogy az ilyesfajta küldetéseknél Jane a főnök. Én is használtam Dem képességét: a város nyugati felében voltak, egy nagy zsákutcában, 17-en.
-Innen nyugatra vannak egy zsákutcában 17-en negyed kilométerre –eltaláltam! Adtam magamnak egy pacsit gondolatban.
-Rendben. Bella gyere ide mellém -intett Jane, majd elindultunk. Ahogy közeledtünk egyre jobban éreztem és érzékeltem a vámpírok szagát. Kiterjesztettem a pajzsom mind az ötünkre, nehogy legyen valamelyiknek valami képessége. Tőlük messzebb, láthatáron belül megálltunk és felmértük a terepet. Ahogy megálltunk megéreztem még 7 vámpír szagát. Rosalie illatát, és még 6 különbözőt, köztük a napsugár illatát. Hisz ezek a Cullenék! De mit keresnek itt? Messzebb vannak innen, de erre tartanak.
-Induljunk, minél hamarabb végezzünk. Enyém lesz az a 3 újszülött, ott külön –mutatott a vámpírokra Jane.
-Enyém az a másik 3 ott külön –mondta Félix.
-Nekem elég az a 2 –mosolygott Dem.
-Alec, az a 4 a tiéd, akik ott táplálkoznak az égő kocsinál, plusz az ember. A maradékot meg k…-mondta Jane, de közbevágtam.
-A maradék 5 az enyém –Vágtam rá.
-Biztos vagy benne? Még nem harcoltál újszülöttekkel, nem olyanok mint, amikor Demetrivel és Félix-el edzettetek –nézett rám Jane.
-Száz százalékig tuti! Ha nem bírok velük, szólok –bólintottak. Meg-hát itt a pajzsom. A közelembe se jöhetnek.

-Hát jó! Indulás! –ugrott le Jane az épületről. A Cullenék szagát keletről éreztem. Meg is láttam és hallottam őket.
-A Volturi –döbbent meg Carlisle.
-5-en vannak, de nem hallom a gondolatukat –Adta a „tudósítást” Ő.
-Hát lehet öcsi, kezdesz tönkremenni –verte vállba Emmett Őt.
Nem is figyeltem ezek után rájuk, csak a feladatomra. Jane már kínozta is az egyiket. Félix már harcolt mind a 3-al. Alec elvette mind a 4 érzékét, Dem is úgy állt, mint Félix csak 2-vel. Az én vámpírjaim messzebb voltak. Odafutottam hozzájuk és megálltam velük szemben.
-Ez Őrült! Kinyírják fél másodpercen belül! –hallottam meg Jasper hangját.
Az újszülöttek felém suhantak, de én Elezar trükkével, amit mondott „elhajítottam” őket, a pajzzsal. Döbbent képet vágtak, de ellepte az elméjüket a vörös köd. Nekilapítottam őket a falnak, úgy, hogy már a fal is berepedt a nekifeszülő erőtől. Közben megnéztem, hogy van e valamelyiküknek képessége és az elvettem. 3-nak volt. Az egyik nő vámpírnak a múltat látó képessége volt. A mellette lévő vámpírnak emlékezettörlő képessége. Volt egy másik srác, akinek telepátia volt a képessége. Gyorsan be is szereztem mindet, még hasznomra válhatnak. Engedtem a pajzsom nyomásán és közben a sötétből egy 20 év körüli vámpír kiugrott az egyik raktárépület ablakán. Közvetlen rám ugrott, a torkomból mélyről feltörő vad morgás tört elő. Próbálta lecsavarni a karom,de mielőtt sikerült volna a fizikai pajzzsal lehajítottam.Nekiesett a falnak, ami ki is dőlt. Odasuhantam és a nyakánál megfogva felemeltem.
-Ez rossz húzás volt –és kitekertem a nyakát. A másik öt vámpír elé sétáltam és ők is ugyanúgy végezték mint az előttük lévő újszülött –Game Over.
Leporoltam a kezem és elővettem a zsebemből egy gyufát és felgyújtottam őket. Nem volt valami szép látvány ez az egész, de ha muszáj volt, hogy ne bukjanak le a vámpírok. A többiek is végeztek és Jane épp Demetrit osztotta le, hogy nem mérte fel eléggé a terepet, meg is halhattam volna. Az volt a szerencsém, hogy nem ejtette ki a nevem. Nem hibáztatom Demetrit, én is odafigyelhettem volna jobban. Odamentem a többiekhez.
-Lám-lám, kit látnak szemeim –nézett a Cullenék felé Jane.
-Mi is üdvözlünk benneteket –köpte a szavakat Ő.
-Fiam…-tette Carlise az Ő vállára a kezét.
A szél kissé feltámadt és egy másik ideken vámpír szagát hozta felénk. Nemsokára meg is pillantottam a vörös loboncot….Victoriát. Ahogy észrevette a történteket rögtön menekülőre fogta és suhant az ellenkező irányba. Rögtön utána iramodtam. Nagyon gyors volt, de nálam nem gyorsabb, mivel újszülött vagyok. Megfogtam a vállát és nekivágtam az aszfaltnak, ami darabokra is tört alatta. Victoriát ez váratlanul érte, de hamar észhez tért. Megfogott a nyakamál fogva és messze elhajított, a fizikai pajzsom magam mögé felhúztam és annak ütköztem, a levegőben maradva. Úgy éreztem magam, mint pókember csak én a levegőben lógtam. Victoria szemei kikerekedtek, futni készült, de nekiütközött a pajzsomnak. Odasuhantam és megfogtam a nyakát és a kezét.
-Ég veled –suttogtam a fülébe és az arcába néztem. Láttam a szemében, hogy felismert. –Kvittek vagyunk – majd kitekertem a nyakát. Elővettem még egy gyufát és felgyújtottam. Hamar hamuvá lett,biztos idős volt már, ő volt a legbüdösebb.
-Jó volt B…-dicsért Félix.
-Köszi –vágtam közbe, nehogy kimondja a nevem! A hangom elmásítottam. Kiterjesztettem a pajzsom a Cullenékre, hogy megszerezzem Alice, Jasper és az Ő képességét.
-Nagyon gyorsan végeztél Victoriával – még mindig döbbenet csengett Carlisle hangjában.– Mi sosem tudtuk elkapni.
-Már nincs vele problémátok –mondtam, de nem néztem rájuk és nem is vettem le a kapucnim, mint a többiek. –Induljunk.
-Te újszülött vagy? -fogta meg a vállam Jasper és felé fordított. 10 centire voltam tőle. Megijedtem, hogy mi lesz ha rájönnek ki vagyok?
-Igen újszülött, Aro lánya.–válaszolt helyettem Jane. Aro lánya? Ezt meg honnan vette?
-Ohh értem…-engedte el a karom Jasper és hátrált egy lépést. –Nagyon precíz vagy újszülött létedre és ügyes is vagy és cseles! Még sohasem láttam ilyet. Mi a képességed?
-Láthattad –fordítottam nekik hátat.
-Nekem nagyon ismerős vagy. Mintha te a Forks-i gimibe jártál volna…-csilingelt Alice. Basszus! Ugye nem? NEEE!!! Használnom kell az emlékezet törlő képességet mindegyikre...kivéve Rose-ra. Lehunytam a szemem és koncentráltam… Felejtsétek el, amit Alice mondott… Felejtsétek el amit Alice mondott… ismételgettem…
-Mit is mondtál? –kérdezte Ő. -Semmit, tévedtem -bevált! Megkönnyebbültem.
-Akkor, viszlát! –futottam el, kicsit zavartak voltak a Cullenék Rose kivételével. Odafutottam, ahol a bőröndünk volt, és levettem a köpenyem, majd a többiek is.
-Mi a terved,Jane? – fordultam Jane felé.

2010. október 9., szombat

Jó kis játék!


Scary Maze Game - Ijesztő útvesztős játék by KingLac
Ahogy az a poszt címéből is kiderül, mai játékunk ijesztő, útvesztő(s) és Wixyy az ügyes beküldő! :)Fogalmam sincs honnan szedte, bár a spanyol szöveg miatt vannak ötleteim. Tény, hogy kedves ifjú padawanom ezt a játékot küldte nekem, és így Nektek! Abszolúte nem könnyű, hisz egy apró kék négyzetet kell végigkísérnünk egy bonyolult pályán (az egerünkkel), anélkül, hogy az alagút széléhez érnénk!A képet elnézve ugye, hogy nem könnyű? Bizony! Pedig megéri teljesíteni a szintet! :) Kérem jelezzék, akiknek sikerül! :) A játékot online innen, vagy offline innen lehet elérni.
Feltétlenül próbáljátok ki!!! :)

2010. szeptember 21., kedd

12. fejezet Repülőút

Sziasztok! Meghoztam a 12. fejezetet! Nagyon örülök a 42 rendszeres olvasómnak! Mindenkinek küldöm a fejezetet! puszi.


VattaCukor

12. fejezet Repülőút

(Bella szemszög)

A repülőn Jane mellett ültem. Faggatóztam a tervével kapcsolatban, de nem sokra mentem vele. Mögöttünk Demetri, Félix és Alec ült. Alec mellett nem ült senki. Velünk szemben két srác ült. Egész úton minket figyeltek. Korunkbeliek lehettek, és elég jól néztek is ki. Az egyik szőke volt, aki nagyon nézte Jane-t és még szemezgettek is egymással. A velem szemben ülő sötétbarna hajú és sötét szemű srác volt. Nagyon helyes volt, de nem az én esetem. Mind a ketten kigyúrtak voltak, az illatuk sem volt rossz, de ilyenre nem is gondolhatok! A figyelmemet egy divatmagazinnak szenteltem. Ezzel töltöttem el az időmet. 10 divatmagazint hozott a stewardess. Mindegyiket öt percig nézegettem. Nem kötnek le sehogy sem a ruhák.
- Hogy szórakoztok? – nézett hátra Demetri nevetve.
- Jól – mosolyodott el Jane, de továbbra is a szőke srácot nézte. Ahogy elmosolyodott Jane, a srácnak a szíve megállt egy pillanatra. Megijedtem, mi van ha elájul Jane mosolyától? De nem hiszem, mert mi ilyenek vagyunk, elcsábítjuk a táplálékunkat.
- Kellemesen. És ti hárman fiúk? – feleletre válasz, válasz után kérdés. – Odaülök – álltam fel a helyemről, odasétáltam Alec mellé, az üres helyre. A lehető legtávolabb ültem mellőle.
- Most már mi is jól fogunk – nézett rám huncutul Félix. Csak megforgattam a szemem. Mindig ezt csinálja velem, már kezdem unni.
- Azt meglátjuk – mosolyogtam rá ördögien. – Egy újjal sem fogsz hozzám érni.
- Azt tudom… - húzta el a száját. Amin csak mosolyogtam. Itt sem csináltam mást, csak az újságokat nézegettem. Kezd unalmas lenni ez az egész. Szórakozni kellene. Felnéztem az újságokból és megnéztem ki mit csinál. Alec az ablakon bámult kifelé, ő unhatta legjobban a fejét, mert csak egymaga van. Jane ugyanazt csinálta, mint eddig. Félix engem bámult, Dem-el egyetemben. Gonoszul elmosolyodtam. Nézhették, hogy mi bajom van, mert kérdőn tekintettek rám. A pajzsom kiterjesztettem, úgy, hogy tű formája legyen, de kicsit vastagabb. Csak én láttam a pajzsom, más nem. A két fiú felé terjesztettem ki. Közeledett feléjük, de nem tudták. A vállukat szúrtam meg mindkettejüknek és ugrottak egyet. Félix még be is verte a fejét a poggyásztartóba. Vámpírlátásomnak köszönhetően láttam rajta egy kis horpadást. Jót kuncogtam tevékenységemen. Jane is hátrafordult, hogy mit csinálunk.
- Ti meg mit műveltek? – kerekedett ki a szeme.
- Semmit, csak megijesztettem őket – kuncogtam még mindig.
- Ja… megszúrtál – simogatta a vállát Félix.
- Hogy szúrt volna meg? Talán tűvel? Az nem ér semmit nekünk – értetlenkedett Jane, persze ezt suttogva mondta.
- Nem a pajzsával csinálta – mondta Dem is suttogva.
- Ááá… értem már – nevetett fel Jane és visszafordult.
Elővettem a telefonom és megnéztem milyen zenék vannak rajta. Sok számot töltött rá Rose. Utána a képeket nézegettem. Még mielőtt megnyitottam volna egy mappát felém fordult Alec.
- Bella, figyelj, én sajnálom – nézett bűnbánóan felém. Demetri, Féix és Jane abbahagyta a tevékenységüket, amit folytattak.
- Vége, értsd meg. Ha visszamehetnék a múltba, hidd el mindent másképp csinálnék.
- Újrakezdhetnénk. Hidd el megbántam mindent – megfogta a kezem, és meghallottam a gondolatát:
„Bocsásson meg! Nagy ökör voltam, amit vele tettem. De hogy tehettem ezt vele?” – ki is rántottam a kezem rögtön. Közelebb hajoltam az arcához.
- Nem bocsájtok meg! És többet ne merészelj hozzám érni és hozzám szólni, mert azt megjárod – suttogtam, úgy hogy csak mi vámpírok halljuk. – Felejts el!
Felálltam és visszaültem a helyemre. Bedugtam a fülembe a fülhallgatót, majd bekapcsoltam a zenelejátszót. Lecsuktam a szemem és csak a zenére koncentráltam. Halgattam Paramore-tól a ignorance-t, David Guetta feat Akon-tól a Sexy Bich-t, FloRida-tól a Club Can’t Handle Me-t, Eminemtől és Rihannától a Love The Way You Lie-t és még sok számot, de beleuntam ebbe is. Kinyitottam a szemem és nem Jane volt mellettem, hanem aki velem szemben ült. Jane a szőke sráccal beszélgetett.
- Hello! A nevem Steven, Te pedig Bella, a barátnőd mondta – mosolygott rám, ezzel a mosollyal olyan aranyos. – Jól nézel ki – Ahogy ezt mondta Alec felmorgott, de halkan, hogy csak mi hallottuk.
- Szia! Köszi. Merre tartasz? – kérdeztem rá. Jól esett Alecet dühíteni.
- Seattle-ba, Toby-val kinéztünk egy jó kocsit, és azt nézzük meg. Ha tetszik, megvesszük – mondta. – Egy Audi R8-at.
- Értem, majd én is veszek egyszer egy kocsit. A fiúk majd segítenek kiválasztani – néztem hátra rájuk.
- Jah, majd nézünk valamilyent – nézett rám Dem. – Milyen lenne jó Bellának, Félix?
- Nem is tudom… talán egy Ferrari f430-as és egy BMW M3-as – nézett rám kérdőn. – Jók azok?
- Nekem megfelel! Csak az a lényeg, hogy gyors legyen, szeretem a száguldást – kacsintottam feléjük. – Mikor vesszük meg?
- Ha látunk egyet megvesszük – Dem.
- Oké. Egyébként hol laksz? – fordultam vissza Steven-hez.
- Londonban, csak most szünet van, a többit meg tudod. És te?
- Olaszországban, azon belül Volterában.
- Merre tartotok tovább Seattle-ból? – kíváncsiskodott.
- Ott vásárolni fogunk és Jane tervez még valamit – füllentettem egy kicsit.
- Aha, látom Toby-ék jól el vannak – nézett feléjük.
- Jaja – ott még lesz valami.
- Bella! Add meg a telószámod. Kell sürgősen! – hadarta vámpírsebességgel Jane.
Lediktáltam neki, majd hallgattam a beszélgetésüket
- Köszi, akkor itt az enyém. – és lediktálta Jane-nak, és én bepötyögtem a telefonomba. Ha hívna tudjam ki.
- Mindjárt előveszem a telefonom – belenyúlt a táskájába, majd felnézett. – Upsz.. otthon hagytam. Bella, beírnád a telefonodba? – nézett rám kérlelőn Jane.
- Persze – majd lediktálta újra, persze feleslegesen.
- Nekem nemsokára egy másik telefonom és új számom lesz, de majd felhívlak – beszélgettek tovább.
- Oké. Mikor mentek haza? – Tony.
- Holnapután. Addig itt leszünk Seattle-ban – Jane.
- Kérjük utasainkat kapcsolják be az övüket, 2 perc múlva leszállunk – szólt az egyik stewardess. Ezután már nem beszélgettünk.

2010. szeptember 9., csütörtök

Fenn a friss a másik blogon!


Sziasztok! A Halál utáni szerelemre felraktam a 6. fejezetet! Ha van kedvetek olvassátok el! Ide nem tudom mikorra tudom hozni a kövi fejit... De amint kész fenn lesz!

puszi.

VattaCukor.

2010. augusztus 27., péntek

11. fejezet Telefonbeszélgetés & készülődés.


Sziasztok! Meghoztam, kicsit rég volt már fejezet, de mindennel le vagyok maradva. A képet Isabellának köszönöm! Remélem tetszeni fog a fejezet, írjátok meg a véleményeteket!
Puszi
VattaCukor

4 óra telt el amióta elváltam Rosalie-tól. Beleuntam a pakolásba és felhívtam mi van vele. Két csörgés után felvette:
-Szia!–köszön. –A többiek furcsállják a dolgokat... érted, hogy értem…-hadar.
-Szia! Igen, értem. Edward nem hallja a gondolataidat, ami itt történt veled és Alice nem látta mit csináltál. De ezt előre tudtuk -mondtam.
-Igen,de Jas érzi, hogy hazudok –suttogta.
-Hol vagy most?
-A gardróbba,de várj egy kicsit,elmegyek a házból – ezután futást hallottam és Alice beront a gardróbba.
-Rose, hova akarsz menni? – Alice.
-20 perc és jövök! – kiáltotta Rose.
-Úgy is megtalállak és utánad megyek –fenyegetőzött.
-Ha adsz előnyt és megtalálsz, gyere –hallottam Rose hangján, hogy mosolyog.
-Rendben, ha megtalállak, elmondasz mindent, amit vagy amiket eltitkolsz.
-De ha nem, akkor semelyikőtök sem faggatózik –mindkettejük hangjából a komorság csengett.
-Megegyeztünk! Egy perced van! Indulj!
Rose futott, ha jól sejtem el kel rejtenem, hogy biztonságosan tudjunk beszélni.
-Bella,megtennéd,hogy…
-Már elrejtettelek, fuss olyan gyorsan, ahogy csak bírsz. Alice még nem indult el. Fél perced van – remélem, hamar elfújja a szél az illatát. Azután csak a suhanást hallottam, néha ágreccsenéseket, levelek suhogását. Fél perc után szóltam.
-Alice elindult. Merre jársz? – kérdeztem.
-Seattle felé tartok.
-Ne arra menny, hamar rád találnak az illatod alapján és több vámpír is van Seattle-ban és környékén. Holnap megyünk kivégezni őket. Ott fordulj balra! Menj egyenesen 2 km-t, majd fordulj balra és menj egyenesen.
-Hova vezetsz? És honnan tudod hol vagyok?–kíváncsiskodott.
-Nyomkövető képesség. Állj meg! – szóltam. – Már az egész család keres. Mindjárt elmegy előtted Jasper.
-Igen, látom…Oké elment, nem vett észre.
-Igen, de ha nem szólok egymásba rohantatok volna. Fuss tovább.
-Menyit kell még futni?
-Talán már fáradsz? – kacagtam fel – 2 perc és ott vagy.
-Már látom –hallottam a hangján, hogy mosolyog.
-Ott nem keresnének. És meg is nézheted a szobám, akár az egész házat. Apu úgy is dolgozik.Nyitva az ablakom az erdő felől, csak told fel.
-Szép házatok van.
-A tietek jobb, sokkal –mosolyogtam.
-Hányan vannak vámpírok Seattle-ben?
-Nem tudom, csak annyit, hogy feltűnően gyilkolnak és nem titkolják kilétüket.
-Ilyenkor lép közbe a Volturi. Tudom milyen. Az utolsó pillanatban intéz el mindent.
-Ssh… Edward és Esme a ház mögött rohantak el....Okés elmentek.
-Merre mennek?–Rose.
-Chrlisle és Emmett Seatle felé, Alice és Jasper az erdőt kutatja Alaszka felé. Esme és Edward a várost most hagyták el és Port Angeles felé rohannak. De szerintem menj haza és hívd fel őket, hogy otthon vagy, ne menjenek Seattle-be. Nekem mennem kell, pakolnom kell és indulunk a reptérre. Szia!–köszöntem el.
-Oké, akkor vedd le rólam a képességed! Vigyázz magadra! Szia!
-Te is! – majd kinyomtam. Épp Jane rontott be.
-Miket pakoltál? Nem kell sok minden. A hajadat is megcsinálom és a sminked is! – hadarta.
-Még semmit sem pakoltam be. És minek megcsinálni a hajam és a sminkem? – néztem rá kérdőn. Nem értem.
-Miért, mert, ha lesznek jó pasik a repülőn, flörtölünk. Ja, és hoztam barna kontaktlencsét, olyan a színe, mint emberkorodban –nyomott a kezembe egy kis dobozkát. Odasétált a szekrényemhez és turkált a ruhák között. - Ezt a kék felsőt és hozzá…ezt a csőfarmert, meg ezt a csizmát vedd fel –dobta az ágyamra a legjobb ruhákat, mellesleg a most vett kedvenceimet. – És a köpenyed nálam lesz.
Felvettem a ruhákat, s hozzá a csizmát. Nyakamba raktam a Volturis nyakláncot. Leültetett egy székre és valahonnan elővett egy sminkkészletet és egy hajvasalót. Kisimította a hajamat és lefújta hajlakkal. Felrakta a kontaktlencsémet és kisminkelt. Nem tudom, hogy milyen lett, nem engedte megnézni, csak amikor kész lett. Gyönyörűen kifestett, nem is tudtam, hogy ilyen profi..
-Köszönöm, ez gyönyörű! Hol tanultad? –nézegettem magam a tükörben.
-Láttam és olvastam pár könyvet erről. De pakoljunk pótruhát –bújt be a szekrényembe és kirakott egy hasonló összeállítást.
– Gyere, segítsünk a fiúknak öltözni –húzott kifelé a szobából, a kezében a ruhákkal. –Segíts Félixnek, laza ruhát adj rá! Ha kész vagy vele szólj! -mondta majd ment tovább.
-Félix? Hogy állsz? –néztem be az ajtón. A szekrénye előtt ült a sok ruha és köpeny között.
-Sehogy – dőlt a ruhákra.
-Engedj, segítek –löktem arrébb. A kupac legaljáig túrtam, míg megtaláltam a megfelelő ruhákat. –Ezeket vedd fel. –dobtam rá. Még mindig a földön feküdt és a fenekem nézte. – És ne nézz!
Egy Jeans Club-os koptatott farmert vett fel és egy D&G-s pólót.
-Látom, te ismered a divatot –nézett minden porcikámra. Már pipacs piros volnék, ha ember lennék.
-Jane öltöztetett fel,valamit tervez – de mit? Nem hiszem, hogy csak flörtölni akar a repülőn. De most ezzel nem kell foglalkozni. Elővettem a fiókjából hajzselét és szép tüsire megcsináltam a haját, de nem vittem túlzásba. – Szólok Jane-nek, hogy jó leszel-e így – És kimentem.
-Jane! Kész van Félix ,nézd meg! – nyitottam be Demetri szobájába.
-Oké, gyere majd a gyülekezőhelyre –szólt vissza Demetri-nek.
-Hát ez a bőrönd? – kérdeztem.
-Ebben vannak a csereruhák és a köpenyek –mondta.
-Mikor indulunk?–jött felénk Alec és végignézett rajtunk.
-Mindjárt, megnézem Félix-et és utána szólok Aronak a...tervemről –bement Félix-hez, majd ki is jött. –Jó lesz úgy. Bella, meg vannak a papírjaid és kártyáid?
-Megvannak –és már ott sem volt. Elindultam Dem szobája felé, majd beszóltam. –Indulunk, gyere! -és Félix-nek is szóltam.
-Jane? –kérdezte Félix.
-Valamit beszél Aro-val –mondtam.– De már jön is...Aro-val a nyomában.
-Látom készen álltok –nézett ránk Aro.–Hát akkor jó szórakozást.
-Mi...- mondtam volna: Milyen szórakozás?Talán az öldöklés szórakozás? De Jane közbevágott.
-Köszönjük, akkor indulunk is –hajolt meg.

2010. augusztus 17., kedd

Új blog


Sziasztok! Nitottunk egy új blogot Wixyy13-al! Ha van kedvetek nézzetek be oda is! http://osszetortsziv-wixyy13.blogspot.com/ most keztük el, úgyhogy még az alapok vannak csak. Ez nem Twilight alapú!
Várúnk titeket!
Puszi.
VattaCukor.

2010. augusztus 14., szombat

Novella / Elkövetett hibák.



Sziasztok! Hoztam egy novellát! Barátnőm írta, nekem nagyon-nagyon tetszik! Feltétlenül olvassátok el és írjatok hozzá komikat!

Puszi. VattaCukor.


Elkövetett hibák


-Damon? - Elena a könyvtárszoba ajtajában állt. Damon Salvatore felnézett a vaskos könyvből, amit épp olvasott. Vagyis csak azt hinnénk, hogy olvasott. Valójában mereven bámulta a hasábokon a szavak és mondatok áradatát, és időnként lapozott egyet, de a tudatáig nem jutott el, mit is olvasott. Még a könyv címére sem emlékezett.

- Igen? - kérdezte komoran, és a borostyánszínű itallal teli pohár után nyúlt. Elena megrémült. Damon hangjában nyoma sem volt az oly jól ismert pimaszságnak, ravaszságnak, talán vidámságnak. Komor és sötét lett. Megköszörülte a torkát.

- Hol van Stefan? Már mindenhol kerestem a városban, folyamatosan hívom, de nem veszi fel a mobilját. - a hangja remegett, és a lány maga sem állt messze a sírástól. Tudta, hogy valami történt szerelmével – az ilyet mindig, mindenki megérzi -, csak azt nem tudta, hogy mi. Azt reméltem talán bátyjától választ kap kérdésére, talán végre megnyugvást talál. De nem így lett.

- Nem tudom, merre van – morogta Damon, és a falat kezdte tanulmányozni. Valójában tudta. Hallotta, ahogy az öccse mobilja szünetlenül csörgött fent, az emeleten.Elenát rémület kerítette hatalmába. Ellökte magát az ajtófélfától, melynek eddig támaszkodott, és Damon elé lépett. A férfi felnézett, és látta, hogy a lány szeme könnytől csillog, tökéletes ajka megremeg.

- Ne hazudj nekem, Damon! - kiáltotta Elena könnyek között. A sok halk beszéd után az idősebb Salvatore láthatatlanul megborzongott.Nem akart fájdalmat okozni Elenának azzal, hogy a tudtára hozza az igazságot. Nem mondhatja el neki.Felállt a hatalmas bőrfotelből, és a lány elé lépett. Tudta, hogy képtelen lesz őt megzavarni, mert fölötte – hála az öccsének – nem hat különleges képessége. Így röviden csak annyit válaszolt:

- Stefan elment – Elena arcán egy pillanatra megkönnyebbülés futott végig, ám szemébe újra visszatért a pánik. A hangja elcsuklott

.- És hova ment?

- Azt csakis ő tudja – mondta Damon, és egy régóta nem tapasztalt érzés, bűntudat kezdett elhatalmasodni fölötte.

- És visszajön? - Elena hangjába remény vegyült. De ezt a halvány fénysugarat, ami talán megkönnyebbülést hozhatott volna a lánynak, Damon elpusztította.

- Nem.
Elenával forgott a világ. Meg kellett kapaszkodnia az asztalban, hogy el ne veszítse egyensúlyát. Könnyei végre kibuggyantak, végigfolytak gyönyörű arcán. Aztán hangosan, szívettépően felsikoltott.

- Damon! Követelem, hogy mondd meg, hol van Stefan!
Damon megremegett. Nem akarta bántani őt.

- Sajnálom, Elena, de nem tehetem. - mondta ridegen.Elenát megdöbbentette a Damon hangjából kicsendülő fagyosság. Mintha minden érzelem kihalt volna belőle. Összeszorította állkapcsát, mély levegőt vett, és próbálta visszaűzni a tudata mélyére a borzalmas rémképeket, amit befészkelték magukat az elméjébe. Végül kinyitotta a szemét, amit eddig szorosan zárva tartott, és olyan harcias, szenvedélyes pillantással nézett Damonra, hogy a férfinek elakadt a lélegzete.

- Nos – a hangja vészjóslóan halk volt és fenyegető -, ha nem segítesz megkeresni, akkor én magam nézek szét a házban, centiről centire.
A pince! - villant Damon agyába. Mire az ajtóra nézett, Elena már eltűnt. Hallotta, amint sietős léptekkel igyekszik lefelé a lépcsőn, és becsukja maga mögött az ajtót. Damon szélsebesen a lány nyomába eredt.

- Hahh! - akadt el Elena szava, mikor is Damon elállta előtte az utat. A férfi szemébe olyan ősöreg, olthatatlan szomorúság vegyült, hogy Elena torkát a sírás fojtogatta. Most már tudta, hogy elkésett. Nem kellette hozzá szavak – elég volt rápillantania Stefan bátyjának arcára, hogy tudja, már nem tudja megmenteni az életét.

- Hol van? - csak ennyit tudott kinyögni anélkül, hogy zokogásban törjön ki. Damon szeme elsötétült, és lassan végigsétált a több száz éves folyosón, egészen a pinceajtóig. Megállt előtte, keze már a kilincsen volt, és hátranézett. Elena sápadtan várt. Damon intett neki, hogy kövesse. A lány gyönge és tétova lépésekkel indult a vámpír után.
Damon kinyitotta az ajtót, és lesétált az öreg, korhadófélben lévő lépcsőn. A fáklyák már égtek a lefelé vezető úton.
Elena szíve percenként ezret vert. Verejték gyöngyözött a homlokán, a gyomra remegett a félelemtől és a rá váró borzalomtól. Erőnek erejével tette egyik lábát a másik elé, míg végre a lépcsősor aljára ért.
A látvány sokkolta. Stefan a cseresznyefa színű fapadlón feküdt – mozdulatlanul. Sötétszürke pamutpólója sötéten vöröslött a vértől, nyakán mély harapásnyomok látszódtak. Szeme csukva volt, arca békés, de hófehér. Túlságosan sápadt volt, a megszokottnál is. Nem csak mozdulatlan volt... élettelen is.
Amint ez világossá vált Elena számára, torkából valódi halálsikoly szakadt fel. A szomorú, borzalommal teli, remegő hang Damon szívéig hatolt. Leszegte fejét, és nem szólt egy árva szót sem.

- Miért? - Elena hangja úgy hasított a néma, mozdulatlan levegőbe, mint a nyílvessző. Damon megborzongott. - Miért tetted ezt, Damon?
A vámpír lassan felemelte a fejét. Szeme találkozott Elena meggyötört, könnyes, gyűlölettől izzó tekintetével.

- Nem volt más választásom. Vagy ő, vagy én – szűrte a szavakat Damon a fogán keresztül, és rég nem dobogó, élettelen szívébe egyszerre több érzés hasított: bánat, sajnálat, megbánás, harag.
- Miért? Miért nem te haltál meg? - üvöltötte zokogva Elena, és Damonra vetette magát. Ott ütötte, rúgta, karmolta, ahol érte, ám a férfi mindebből semmit nem érzett. Hagyta, hadd tombolja ki a lány magából az elfojtott dühöt, félelmet, gyűlöletet, gyászt.
- Gyűlöllek, Damon! - sikította a lány, miközben abbahagyta a férfi ütlegelését. Damonon fájdalom cikázott át, jobban égette, mint a tűz. Döbbenten meredt a lányra, aki látta, milyen hatással voltak szavai a vámpírra. Elena lassan, halkan, elnyújtva ejtette ki a szavakat, ezzel is növelve a férfi iménti fájdalmát.

- Gyűlöllek, te szörnyeteg – eme szavak alig voltak hangosabbak a sóhajnál, mégis a lány vesztét okozták.
Elena gyönge, emberi teste nem bírta a brutális, mindent elsöprő erejű ütést. Reccsenés hallatszott, a lány szeme kitágult, orrából és szájából vér buggyant ki. Remegve pillantott le saját mellkasára, melyből Damon keze látszódott ki. Tekintete utoljára a vámpír hideg, könyörtelen, vadállati pillantásával találkozott. Ahogy a férfi kihúzta kezét a lány mellkasából, miután összezúzta szívét, Elena Gilbert szeme lecsukódott, és holtan zuhant igaz szerelme mellére.
Damon tekintete kitisztult, úrrá lett a rajta eluralkodó vadállaton. A földön heverő két alakra nézett, és ekkor tudatosult benne szörnyű, megbocsáthatatlan tette: megölte saját öccsét, és szerelmüket, Elenát.

- Mit tettem? - suttogta döbbenten. Emberien.Véres kezét maga elé tartotta. Érezte rajta Elena édes, csábító illatú vérét. De most nem tört elő belőle az őrjöngő vadállat, a vérszomjas vámpír. Elnyomta egy új érzés, mely eltöltötte egész testét: borzalom a tettei után.Térdre rogyott, kezébe temette arcát.

- Nem. Nem. Nem. NEM! - fájdalmas kiáltásába beleborzongtak élők s holtak is. Hangja panaszos volt, mint a magányos farkas vonyítása a komor, hideg, téli éjeken. De kiáltása, meg a sötét éjszaka csendjébe hasított, többé nem lelt meghallgatásra.

2010. augusztus 5., csütörtök

10. fejezet




Sziasztok! Meghoztam! Várom a komikat!

10. fejezet
Ajándékosztás

/Rosalie szemszög/
3 órás volt a repülőút, és 1 óra Forks-ig kocsival. Nagyon jól éreztem magam Bellával, más volt, nem olyan amilyennek hittem. Rendes volt. Ahogy viselkedtem vele ember korában… szörnyű voltam, de megbocsájtott. Kedves volt velem. Kíváncsi leszek milyen képet fognak vágni, amikor hazaérek. Leparkoltam a ház előtt és kivettem a csomagokat. Rohantam befelé, és ahogy kinyitottam az ajtót minden szem rám szegeződött. Döbbent képet vágtak. Magamban jót nevettem az arckifejezésükön.
- Nem is láttam, hogy haza jössz – hitetlenkedett Alice. Ezen már mosolyognom kellett.
- Talán zavarok? Akkor megyek is vissza! – fordultam az ajtó felé, de Alice az utamat állta.
- Nem mész sehova! – rivallt rám Alice. És a szeme a csomagokra tapadt.
- Rose baby, hát hazajöttél? Hiányoztál! – ölelt át a mackóm. Én is visszaöleltem.
- Hoztam mindenkinek valamit! Pár kis apróság – engedtem el Emettet.
Odanyúltam egy nagy bőröndhöz és felemeltem.
- Alice, ezeket neked vettem – nyújtottam neki át. – Jasper ez a tied – adtam oda a sakktáblát a bábuival.
- Rose? – kérdezte Alice
- Igen? – fordultam felé.
- Csak egy bőröndöt kaptam? – ezen már nevetnem kellett.
- Nyisd ki – ráztam a fejem. – Esme ez a tied. Carlisle ez még jól jöhet – nyújtottam oda az ajándékokat.
- Köszönöm szívem! – ölelt meg Esme. – Tudok miből főzni az árváknak.
- Edward, ezek a tieid. Használd egészséggel! – nyújtottam át az ingeket. – Emmett, ezeket neked hoztam, lesz mit nézned! – bújtam oda hozzá.
- Köszönjük! – köszönte meg Carlisle mindenki nevében.
- Istenem! – kiáltott fel Alice. – Ezek a legújabb kollekciók! Ezeket akartam megvenni!
- Jah, és van még itt valami. Ezeket a barátnőm vette nektek – adtam oda mindenkinek Bella ajándékát.
- Apropó! Ki is a te barátnőd? És miért nem mutattad be nekem? – tette keresztbe a karját a mellein. Ilyenkor pukkancs manó. De most mit mondjak…?
- És miért nem látom a gondolataidat a kiruccanásodról? – szólalt meg először Edward.
- Talán azért mert nem gondolok rá – ajjaj, kezdenek gyanakodni – De most felmegyek, elpakolom, amiket vettem – rohantam fel a lépcsőn. Vámpírsebességgel bepakoltam a ruhákat és közben hallgatóztam.
- Valamit titkol Rose, nem mondott el mindent – suttogta Jasper.
- Én meg a gondolatait nem hallom, arról az időről, amikor nem volt itthon – mondta Edward.
- És én meg nem láttam, hogy mikor mit csinált, és hogy mikor jön haza – Alice.
Nagy pácban vagyok! Sok mindent észrevettek. Nagyon jól ismernek, és meg is változtam. Valamit kell csinálnom! Nem árulhatom el Bellát, megígértem neki!

3 és fél órával ezelőtt.
(Bella szemszöge)
Gyorsan visszaértem Volterába. Az volt a szerencsém, hogy felhős volt az ég. Így nem buktam le. Volterába érve megkerestem Jane-t. Bekopogtam hozzá.
- Gyere be! – szólt ki. Benyitottam, épp az ablaknál állt, nekem háttal.
- Szia! Hoztam valamit – mögé álltam és elővettem a ruhás táskákat. Megfordult és kíváncsian nézett rám. – Vettem pár új ruhát neked – nyújtottam át neki kettő táskát.
- Nem kellett volna, miért vetted? De azért köszönöm! – ölelt meg.
- Nincs mit, de nem is zavarlak tovább. Szia! – mentem megkeresni többieket. Demetri és Félix az udvaron volt, ezt onnan tudom, mert Demetri képességét használtam. Épp harcoltak egymással, azt sosem értem, hogy minek, hiszen ott van a vámpír memória, nem felejtik el.
- Fiúk! Hoztam valamit! – dobtam a kezükbe 1-1 nejlontáskát, teli klassz márkájú ruhákkal.
- Oh… kösz Bella! Miért kaptuk? – kérdezte Demetri.
- Jó barátaim vagytok, szerintem nem ártana pár vadonatúj ruha – indultam befelé.
- Kösz a ruhákat! – szólt utánam Félix.
- Nincs mit! – és már ott sem voltam. A vezérek irányába mentem. A trónteremben voltak, valami tárgyalásról volt szó. Megvártam, míg befejezik, majd behívatnak. Nem tartott sokáig a tárgyalásuk.
- Gyere be, Bella! – szólt ki Aro.
- Elnézést a zavarásért, csak hoztam pár ajándékot – adtam át a könyveket, ügyelve, hogy semelyikükhöz se érjek.
- Oh, nagyon szépen köszönjük – mosolyodott el Marcus.
- Nem is zavarok tovább – hajoltam meg.
- Várjál, kérlek szólj Jane-nak, Alec-nak, Félix-nek és Demetri-nek, utána gyertek vissza a trónterembe. Van egy kis feladatom a számotokra – mondta Aro.
- Rendben, mindjárt itt vagyunk – mit akarhatnak? Milyen küldetés? Mindenkit megkerestem. Jane a ruhákat pakolta, amiket most kapott, Demetri és Félix még mindig edzettek. Alec a szobájában az ágyán ült. Együtt visszamentünk a terembe és meghajoltunk.
- Akkor bele is kezdek – rakta össze a kezét Aro. Nekem erről mindig az jut eszembe, mintha Jézushoz, vagy Istenhez imádkozna. – Mostanság sok a gyilkosság Seatle-ban és környékén, több vámpír van arrafelé. El kellene mennetek Seatle-ba helyre rakni a dolgokat.
- Mikor indulnánk? – kérdezte Jane.
- Holnap hajnalban. Itt vannak a repülőjegyek. Bella neked a papírjaid, mivel a környéken laktál, ezért nem maradhatott Swan a neved – adta át az irataimat. – Menjetek és készülődjetek.
Meghajoltunk és indultunk.
- Bella várj! – szólt utánam Elezar, nyomában Carmen. – Megtévesztésképp használd a fizikai pajzsodhoz a kezedet.
- Ezt nem értem.
- Amikor kiterjeszted, és elrepülnek, csináld úgy, mintha a kezeddel csináltad volna – fejtette ki jobban.
- Értem már, de azt nem, hogy minek ez – húztam fel mindkét szemöldököm.
- Ha észreveszik, hogy a kezeddel tudod ezt csinálni, akkor a kezedre fognak menni, azt kell nekik letépni, hogy a közeledbe juthassanak. Ha letépik a karod, azt fogják hinni, hogy nem tudod használni a pajzsod, de mégis. Ezzel megtéveszted őket.
- Értek mindent! – bólintottam.
- Vigyázz magadra, Bella! Olyan vagy nekem mintha a lányom lennél. Épségben gyere haza! – ölelt magához Carmen. Én is visszaöleltem.
- Nekem meg olyan, mint egy anya. Ígérem, vigyázok magamra!
- Rendben – mosolygott rám.
- Viszlát! – mentem ki a trónteremből, fel a szobámba.

2010. augusztus 2., hétfő

Nektek egy kis díj!

Nagyon köszönöm, hogy vagytok nekem! Köszönöm a kommenteket, sokat jelent nekem! Öt embernek nagyon-nagyon köszönöm a rendszeres kommenteket!:
Atta:http://loveamongthecastlewalls.blogspot.com/
Isabella: http://vampirsztar.blogspot.com
Friday:http://csodaszapor-friday.blogspot.com/
aaabby:http://www.lovasiskola.gportal.hu/
karamella:http://karamellasworld.blogspot.com

Blogger Szépe Díj



Köszönöm Nickyy! http://nickyy27.blogspot.com/

1.Köszönd meg.

2.Rakd ki a blogodba.

3.Írj magadról három dolgot

4.Add tovább legalább három embernek.

5.Hagyj üzenetet mindenkinél akinek tovább adtad.

3 dolog rólam:

1.Szeretem a Twilight-os dolgokat.

2.Majdnem mindegyik zenét szeretem, kivétel a musical és némelyik rock.

3.Szeretek vásárolni.

3 emberkének:

Atta:http://loveamongthecastlewalls.blogspot.com/

Karamella: http://karamellasworld.blogspot.com/

Wixyy13:http://www.misztikuslenyek.blogspot.com/

Köszi Nickyy!!! :)

2010. július 31., szombat

9. fejezet

Sziasztok! Íme tessék:
9. fejezet

Fura érzés megfejtése

Alice-nek vett Rose egy tucatnyi Olasz divatos ruhát. Ennek biztos örülni fog. Esme-nek vett egy vastag receptkönyvet, hogy tudjon főzni és sütni az árváknak. Carlisle-nak egy orvosi táskát vett. Jasper egy új sakktáblát kapott bábukkal együtt. Emmett egy horrorfilm sorozatot fog kapni és Edward-nak ingeket vett.
-Ezeknek örülni fognak!–mosolyogtam biztatóan.
Én Jane-nek, Demetrinek és Félixnek vettem ruhákat. Aronak, Marcusnak és Caiusnak a régi korokról vettem könyveket. Rosalie-nak vettem egy rózsaszín köves, szív alakú nyakláncot és Alice-nak is ugyanezt lila kővel, Esme-nek pedig sárga kővel. Jaspernek pedig vettem egy háborús könyvet. Carlisle-nak vettem egy orvosi füzetet, Emmett vámpíros filmeket kapott és mellé egy könyvet: Fárasztó embereknek jó tanács. Edward-nak nem tudtam mit venni, így a klasszikus cd-nél maradtam. Mindenkinek mindent megvettem, így leültem egy üzlet előtt egy padra. Rosalie-t vártam, aki épp az ékszerész üzletből jött ki.
-Én végeztem mindennel!– mondtam.
-Én is –ült le mellém.
– Bella, ezt neked vettem –nyújtott oda egy kis dobozkát. –És ezt! –ez a doboz már nagyobb volt. Kibontottam a kis dobozkát és ugyanolyan nyaklánc volt benne amilyet én vettem nekik, csak kék köves.
-Köszönöm, én is vettem valamit –nyújtottam át a nyakláncot. Rose megnézte és nevetésbe törtünk ki. Több szem is ránk tapadt, de most nem foglalkoztam velük.
-Ezeket oda tudnád adni a többieknek? Egy kis ajándék mindenkinek –mondtam és átadtam a nejlontáskákat.
-Persze, átadom nekik – vette el. – De nyisd ki ez a dobozt is.
Kinyitottam, és egy telefon volt benne.
-Ezzel nyugodtam hívhatsz, mindenki számát beleírtam. És én is elérlek ezen –mosolygott rám.
-Köszönöm! – borultam a nyakába. – Egyébként, hogy viszed haza ezt a sok cuccot?
-Vettem bőröndöket, amibe minden belefér –mondta.
-Mikor indulsz? – kérdeztem.
-Szerintem ma indulok, ne idegeskedjenek tovább –mondta szomorúan.
-Ne szomorkodj, legalább láthatod őket –öleltem meg.
-De már annyira megkedveltelek, hogy nem akarlak itt hagyni –nézett rám.
-Hiányozni fogsz. De nyugi, meg tudom védeni magam. De most olyat mondok, amit még senki sem tud. Csakis én tudom – mondtam - Ugye nem mondod el senkinek?
-Ígérem, nem fogom –biztatott.
-Nem olyan rég, amikor Aro megfogta a kezem, kíváncsi volt, hogy tud-e már a gondolataimban olvasni, de nem is ez a lényeg. Amikor megfogta a kezem, meghallottam a gondolatait. Sok mindent hallottam, amit mások gondoltak régebben és a sajátjait. Minden féle-fajta gondolat volt, olyan ez, mintha Aro képessége meglenne nekem – suttogtam.
-Neked megvan Aro képessége? – hitetlenkedett. – Hisz ez csodálatos!
-Igen az, de nem tudom, mik lehetnek ezek a furcsa érzések. Az egyiket érzem, tudom,  hogy Aro képességéhez hasonló. – elmélkedtem. Mi lehet ez?
-Milyen érzések?- kérdezte.
-Hát… nem tudom elmondani, ezt érezni kell. De erősebbnek érzem magam tőlük és sokszor tudom, hogy ki hol van. Ez pedig Demetri nyomkövető képessége – gondolkoztam el.
-Nem tudom mi, lehet, de mit szólnál, ha felhívnánk Carlisle-t, ő biztos tudna segíteni.
-Nem tudom, próbáljuk meg. Takarom akkor az ő elméjét is. – mondtam, hajt a kíváncsiság.
- Halló?- hallottam meg Carlisle hangját.
-Szia! Itt Rose, egyedül vagy? – kérdezte Rose.
- Most már igen, mi a baj?- aggódott Carlisle.
-Nincs semmi baj, de szeretnék kérdezni valamit, ami titkos – mondta.
- Persze, mond csak – Carlisle.
-Valaki, vagyis a barátnőm valami furcsa érzéseket érez, olyat, mintha erősebb lenne tőle, de nem tudja mi az. Az egyik, ha minden igaz, egy képesség lehet, de a többit nem tudja – hadarta.
- Tudja használni azokat az érzéseket? Mert gondolom, képességek lehetnek – szólt gondolkodón Carlisle.
Igaza lehet. Így belegondolva körülbelül annyi érzés érzek, ahány képesség van Volturiban.
-Megnézzük, köszönöm Carlisle! Szia! – köszönt el. De ezt ne mond el senkinek.
- Rendben! Szerbusz! –köszönt el Carlisle is, közben meghallottam Edward hangját. : Ki volt az? És miért nem hallom a gondolataidon keresztül, amit beszéltetek?... – és itt kinyomták a telefont.
-Carlisle-nak igaza lehet. Ezek úgy lehet képességek – mondtam Rose-nak.
-Próbáld használni – mondta Rose.
-Rendben. Kiét próbáljam meg? – Kíváncsi vagyok!
-Azét a Jane-t, rajtam.
-Háát… rendben, de fájdalmas lehet – húztam el a szám. Kín. – gondoltam magamban. Rose arca egyre jobban eltorzult. – Elég!! És Rose fellélegzett.
-Látom igaza volt Carlisle-nak. De most már tudom, hogy nem kell újat húzni Jane-el – ezen mosolyognom kellett. Szóval, ha a pajzsom alá vonok tehetséges vámpírokat, megszerzem a képességüket.
-Akkor ez titokban marad! Senkinek sem mondjuk el! Ez a kettőnk titka lesz!
-Ha Aro megtudná, nem szabadulnál Volterából –mondta. – De lehet, hogy már most sem.
-Lehetséges, de egyszer úgyis elmegyek Volterából – mosolyogtam Rosera. - Ha elenged.
-Szerintem elfog, de ha nem eljövök – vagy elszökök.
-Te tudod, de én indulok, megveszem a jegyemet Seatle-be – állt fel.
-Rendben, én is indulok vissza, nehogy keressenek. Hiányozni fogsz – öleltem meg. – Védem az elméd, nyugodtan szólj, ha az egészet kell.
-Te is nekem. Remélem, hamar látjuk egymást –ölelt vissza. – Oké.
Rose jobbra indult, én balra. Jól nézhettem ki 19 szatyorral a kezemben, nemhiába néztek meg az emberek.

2010. július 27., kedd

8. fejezet


Sziasztok! Meghoztam! Remélem tetszik! Jó olvasást!
8. fejezet. Vásárlás

(Bella szemszöge)

A trónterem előtt megálltam, majd bekopogtam. Vártam, míg kiszólnak, majd beléptem a terembe.
- Ááá… Bella, jobban vagy már? – kérdezte Aro. Ahogy láttam többen voltak a trónteremben.
- Nem igazán, van még fölösleges energiám – mondtam, s közben mosolyogtam.
- Úgy hiszem, szeretnél mondani valamit – mosolyodott el.
- Igen, szeretnék elmenni, vásárolni, attól lenyugodnék, kikapcsolódnék – mondtam, és Aro-ra néztem könyörgően.
- Nem is tudom, Bella. Hiszen még újszülött vagy, mi lesz, ha rátámadnál egy emberre? – kételkedett Aro. Nem mondhatom, hogy Rosali Hale (Cullen) lefog. Ki kell találnom valamit, ami legelsőnek eszembe jutott mondtam is.
- Ha nem bírom ki, akkor elfutok, de menni fog, tudom. Senkire sem fogok rátámadni – biztosítottam.
- Bella, ha valami baj történik a te felelősséged lesz! – egy szóval, ha lebukok, meghalok.
- Értem –bólintottam, majd meghajoltam. –Viszlát.
- Várjál, ezt neked szeretnénk adni Isabella, kérlek, fogadd el. - nyújtott felém egy kis dobozkát. – És ezt a kártyát, mindenkinek van Volterában egy nagy összegű bankkártyája.
- Köszönöm - hajoltam meg ismét. De ahogy Aro és a én kezem összeért meghallottam a gondolatait.: „ Küldjek-e utána valakit?... De tud vigyázni magára, nem hinném, hogy rátámadna egy emberre. Létezésem során, ilyet sem hallottam még újszülöttől, hogy vásárolni szeretne. Isabella más, mint a többi vámpír, ebben is különleges.” Ezen meglepődtem, biztos voltam benne, hogy küld valakit utánam. Viszont akkor kimagyaráztam volna magam.
Aro hangja rántott vissza a jelenbe.
- Megnézed, hogy mi van a dobozban? – kérdezte nyájasan. Ezt utálom Aro-ban.
Kinyitottam a dobozt és egy V betűs nyaklánc volt benne, ez a Volturi címere. Ilyet nem mindenki kap, csak az erősek és a „kedvencek”, és én sajnos a kedvencekhez tartozom.
- Ez csodálatos! Nagyon örülök ennek – örültem is, de nem is. Azért örültem, mert erős vagyok, de nem örültem annak, hogy most már jobban kell tisztelnem a 3 vezért. Jó volt úgy ahogy eddig. – Még egyszer köszönöm!
- Szívesen, de most már menj, töltsd kellemesen az időt.
- Viszlát! – és kiléptem a teremből. Felrohantam a szobámba és magamra kaptam egy normális ruhát, örültem, hogy megszabadulhattam köpenytől. Leengedtem a hajam és felraktam egy fullcapot. Felraktam a nyakláncot, amit Aro-tól kaptam, ha találkoznék, valakivel, nehogy kérdezősködjön. Amint felöltöztem mentem is Rose-hoz. Nem futottam össze senkivel, de eszembe jutott valami. Nem sétálhatok be az üzletekbe vörös szemmel, ezért gyorsan megkerestem Jane-t.
- Jane lenne egy nagy kérésem – rohantam oda hozzá.
- Persze, mond csak – mosolygott rám kedvesen, a mosoly jobban áll neki, állapítottam meg.
- Tudnál adni kontaktlencsét, nem sétálhatok vörös szemmel az üzletekben – kértem. – Persze, ha csak van.
- Van! De csak kék, kék volt a szemem emberkoromban, ezért Aro-tól kéket kaptunk –mondta és húzott a szobája felé. Ahogy hozzáért a kezemhez meghallottam a gondolatát. „Úgy gyűlölöm Alecet amit Bellával tett, nem gondoltam volna róla, hogy ilyen szemétláda tud lenni egy lánnyal. Elég bunkó volt, de kapni fog tőlem…” Ezen jót nevettem magamban. Kíváncsi vagyok mit fog vele csinálni.
- Tessék, ezeket neked is adom, de ez a smink nem áll jól neked. – nézett rám. Leültetett egy székre és valamit csinált a szememnél. 10 másodperc múlva kész is lett. – Kész vagy! Így sokkal jobban nézel ki – méregetett. – De nem kell ez a sapka.
- Köszi, mindent, de már futok is mielőtt felkel a nap – álltam fel. – Szia!
Gyorsan odaértem Rose-hoz, de már másik ruhában várt rám és ki is volt festve.
- Jól nézel ki, jó áll a kék kontaktlencse – mosolygott rám, észre sem vettem, hogy Jane mikor rakta be.
- Te sem panaszkodhatsz –néztem végig rajta.
- Induljunk, mindjárt felkel a nap! – és futottunk a város felé. Nem tudom, hogy melyik város lehetett, de nagy volt.
- Hol kezdjük? Cipők, ruhák, fehérneműk vagy kiegészítők? –kérdezte Rose.
- Nekem mindegy, ott ahol szoktad.
Nagy meglepetésemre nyitva volt a pláza és voltak emberek is. Az emberek mellett elsétálva sokan utánunk néztek és a fiúk még fütyültek is.
- Te ezt szereted? – kérdeztem Rose-t.
- Én szeretek a középpontban lenni, ahogy már tudod. De ide menjünk be, ez nagyon jó üzlet. Szeretem a Guccis dolgokat – kacagott fel Rose. Erre többen fütyülni kezdtek. Vettünk pólókat, nadrágokat, tornacipőket, magassarkúkat, amiket elleneztem, de Rose mondta, hogy jó állnának. Ezért vettünk 7 pár magas sarkút. Épp egy kék, mély dekoltázsú pólót és egy fekete csőnadrágot próbáltam, amikor megcsörrent Rose telefonja.
- Emmett az, biztos aggódnak – mondta és kinyomta.
- Szerintem is, Alice biztos nem látja a jövődet, mert itt vagyok – szóltam ki a próbafülkéből. –Na, milyen? – léptem ki.
- Nagyon jó áll. Ezt meg kell venni! – mosolyodott le Rose.
Rose is felpróbált pár ruhát és cipőt. Már vagy huszadszorra csörgött a telefon, felváltva hívták.
- Rosalie, vedd fel és mond meg nekik, hogy jól vagy. Hátha békén hagynak – mondtam neki.
- Igazad van, felveszem – rakta le a 12 db nejlonszatyrot egy padra. Én is így tettem.
- Halló? – szólt bele a telefonba.
- Végre, hogy felvetted! Hol vagy és mit csinálsz? Miért nem látlak? Ki van veled? – záporoztak Alice-ból a kérdések.
- Nyugi, élek és vásárlok. Egy barátnőm van velem –hadarta Rose.
- Hogy hívják? És mikor jössz haza? –Alice.
Rose rám nézett segélykérően és én tátogtam, hogy Marie.
- Marie a neve és nem tudom. Majd megyek! Sziasztok! – nyomta ki a telefont. 
- Ez gyors volt – nevettem fel, Rose csak bólintott. – Gyere, menjünk, vegyünk ajándékot a családodnak. Én is veszek még pár cuccot valakiknek.
- Bella, aki az én családom, az a tiéd is. Te már családtag vagy amióta Edward elhozott hozzánk – Mondta szigorúan csípőre tett kézzel.
- Rendben, köszi, de vegyünk Alice-nak pár jó ruhát, gondolom most is teljesen ki van, hogy nem hoztad el vásárolni. Meg a többiek is kapnak valamit. Ezt már biztos nem látja Alice.