14. fejezet

Sziasztok! Amint látjátok megérkeztem, kipihentem magam, minden rendbe jött, történt pár rossz dolog is, de azt majd kiheverem. Ma nekiálltam megírni a 14. fejezetet és hosszúra sikerült, szerintem Elég jó is lett, szerintem. Remélem tetszik. LÉCCI irjatok komikat, legalább azok akik olvassák, nekem elég pár sor, pár mondat, csak írjatok. Nagyon sokat segítenétek. Remélem tetszik!

Jó olvasást!

puszi

VattaCukor♥

14. fejezet

-Bulizni megyünk! –nevetett fel Jane, miközben izgatottan ugrált. De azt nem értem, hogy mi a nagy szám a buliban…ezért meg is kérdezem.

-Minek örülsz te egy bulinak ennyire? -kérdeztem rá.

-Hááát…mi még nem voltunk emberek között…buliban. Ezért úgy gondoltam, hogy elmehetnék egy közös diszkóba –ha ember lett volna most az tuti, hogy elpirult volna Jane.

-Oké, ti menjetek nyugodtan, de az már biztos, hogy én nem megyek, az ki van zárva! –raktam magam elé védekezésképpen a kezem.

-Nyugi már Bells, ez csak egy buli, kibírod –nevetett Dem.

-De én soha életemben nem szerettem a diszkót. Egyszer voltam, akkor is jó leittam magam,hogy másnap Daninál ébredtem fel –erre az emlékre visszagondoltam:

Egy jó meleg nyári nap volt,amikor délután 4 órakor beállítottak a legjobb barátnőim. Minden jól kezdődött, és 6 órakor megszólalt Timy:

-Akkor készülődjünk a buliba!Gyere Bells, keressünk valami dögös ruhát- rángatott fel az ágyról. Készségesen mentem utána. Egy farmer miniszoknyát és egy fűzős fekete felsőt adtak rám. Választottak egy hozzá illő fekete magas sarkút. Jó összeállítás volt. A lányok kisminkeltek, megcsinálták a hajam, mind ez 1 órán át tartott. 7-re mindenki rendbe hozta magát és indultunk is Phonex belvárosába. Egy diszkó előtt álltak meg, ahol a fiúk vártak ránk. Nem is tudtam,hogy ott lettek volna a fiúk. Mindenki belekarolt a párjába,nekem Dani maradt. Mindig is hajtott rám, de én sose adtam be nála a derekam. A buli jó telt, mindig elém tukmáltak valamilyen piát, és a végére jól berúgtam. Másnap reggel nem emlékeztem a tegnap éjszakára és Dani ágyában találtam magam, a hasamon a karjával, egy melltartó és egy bugyi volt csak rajtam. Belegondoltam:Édes Istenem,most lefeküdtem vele? Gyorsan kimásztam az ágyából,csendesen, hogy fel ne keljen. Az óra 10 órát mutatott. Felkapkodtam magamra a ruháimat és eltűztem a házukból. Amilyen gyorsan csak tudtam hazarohantam a magas sarkúval a kezemben. Amilyen mázlim volt anya nem volt otthon. Lefürödtem, majd lementem a dokihoz. Megvizsgáltattam magam vele,h ogy minden rendben van e. Alaposan megvizsgált és ennél a mondatnál kifújhattam a levegőt:

-A szűzhártya még megvan.

Ezek után hazamentem és nem beszéltem senkinek erről a dolgokról.

-Bella, ha elfelejtetted volna vámpír vagy és nem tudsz berúgni, és nem is kelnél fel más férfi karjaiban, mivel nem is alszol –mondta nekem Félix. Észre sem vették a visszaemlékezésemet, de nem is gondolhatták, milyen közel is járt Félix az igazsághoz. –De szívesen kipróbálnálak...

-Na de, Félix! -sikkantottam rá. Mit képzel már, hogy előttem rólam fantáziál. –Amúgy visszatérve a diszkóra Aro tud róla? Meg indulnunk kellene vissza, mivel elvégeztük a feladatunkat…-próbáltam kibújni a diszkó elől.

-Aha, tud róla, elengedett. Mindent elintéztem! Szóval le a köpennyel és indulás! –sürgetett minket. -A Skyline Rotary diszkóba megyünk. Az a legmenőbb és a legjobb hely, amit olvastam a neten – Avatott be a kisebb részletekbe Jane.

-Király! –adott egymásnak pacsit Félix és Dem.

-Haladjatok már! Bella, Alec– Alec nevét gúnnyal ejtette ki. A fiúk a feladott ruhájukban álltak készen.

-Ti aztán kiöltöztetek –mutatott a fiúkra Alec.

-Engem Bella öltöztetett fel! –mosolygott szélesen Félix.

-Ha nem jössz, akkor nem –nézett testvérére Jane.

-Oké. Nem megyek –ült le az egyik fa tövébe Alec. Közben lekerült valahogy rólam a köpenyem. Félix kezében láttam meg.

-Félix, add vissza a köpenyem! –nyújtottam érte a kezem.

-Nem, te jössz velünk –húzott magával Jane.

-És ha én sem akarok menni? –torpantam meg.

-Akkor fájdalmasabb módszerhez kell folyamodnom. Meg amúgy is, jót röhögünk az embereken, hogy milyen ügyetlenek –nevetett Jane, közbe rángatott.

- Én is ügyetlen ember voltam,szóval…-itt befogta a szám.

-Gyere, mert kell egy pasi neked! - Ezek után nem tettem mást, csak mentem utánuk, nem akartam a képességemet használni rajtuk, hisz a legjobb barátaim. Gyalog mentünk a diszkóba, az emberek megbámultak,és fütyültek utánunk. Ez Jane-nek tetszett, mindig is szeretett a középpontban lenni, olyan mit Rose. Ebből kezdett elegem lenni, ezért odamentem Félix mellé.

-A páromat fogod játszani! –néztem rá úgy, hogy inkább jobbnak látta nem megszólalni, de Jane közbeszólt.

-Szó sem lehet róla, Bella! Majd kerítünk valaki mást –rángatott el Félix mellől.

-De… -akadékoskodtam.

-Semmi de –hallgattatott el. Ekkor olyan volt mint Alice: amit a fejébe vesz, nem tágít mellőle. Jó volt látni a Cullen családot, semmit sem változtak. -ezen jót mosolyogtam.

-Nézzétek azokat a csajokat! Jó dögösek! - hallottam meg egy fiú hangját, ahogy a bajtársaihoz szól. –Kövessük őket!

-Oké, már követőink is vannak –fancsalodott el a képem.

-Most olyan a képed, mint akinek kinyúlt a macskája! -nevetett fel Demetri.

-Hahaha. Nagyon vicces ma valaki –ráztam meg a fejem. Ilyenkor olyan gyerekesek. –De én akkor sem megyek!–fordultam jobbra és rohanni kezdtem, persze emberi tempóban.

-Félix, menj utána és hozd vissza és el ne engedd! –kiabált Jane.

-Ööö…de ha…-kételkedett Félix.

-Indulás!

Utánam is futott, kicsit gyorsabban, de nem vámpír sebességgel. Hátulról elkapta a derekam és feldobott a vállára és bilincsként tartott, nem is menekülhettem. Ütögettem, rugdostam, ahol értem, de meg se kottyant neki. Nah ezt még meg fogja bánni.

-Úgy látom, hogy a csaj nem akar valahova menni –nevetett egy srác. –De velem eljöhetne valahova…

Az ilyen fafejű, vadbarmokat nem kedvelem.

-Félix! Tegyél le! –förmedtem rá.

-Nem tehetem –hallottam a hangján,hogy mosolyog.

-Ha nem lesz a közelünkbe ember, akkor kapni fogsz akkorát, hogy megbánod, hogy megismertél -Erre nyelt egyet hangosan. Egyszer csak egy ismerős parfümöt éreztem meg. Emberkoromban már ezt éreztem, csak most sokkal erősebben. Jessica! És még vele volt Angela, Ben és Mike.

-Ismerősöket érzek! A volt osztálytársaim! –mondtam vámpírsebességgel.

-Hányan vannak? Merről? –kérdezte Jane.

-Négyen, dél felől jönnek. Most mi legyen? –reménykedtem, hogy nem megyünk bulizni.

-Várunk, hogy merre mennek, Félix rakd le Bellát és nyomd a falhoz mintha smárolnátok –utasított Dem. Erre Félix vigyorogva így is tett, átkarolta a derekam, én meg a nyakát, arcát az arcomhoz nyomta, hogy eltakarja. Jessicáék közeledtek, használtam az Ő képességét.

-De jó lesz bulizni, kikapcsolódunk legalább és talán Mike összejön velem –gondolta Jessica.

-De hiányzik Bella, semmit sem találtak, csak a roncsokat a vízben, most Ő is itt lehetne velünk…-Angelának szomorú, megható gondolatai voltak, hiányolt és nekem is nagyon hiányzott. Ez nagyon kedves tőle. Mikor elmentek előttünk legszívesebben a nyakába borultam volna, de ezt nem tehetem. Nem vettek észre semmit. Amikor már egy utcányira voltak tőlünk szétváltunk.

-Ez meleg volt –lélegeztem fel, de feleslegesen és csakis szokásból.

-Az, de menjünk! Nem arra mennek amerre mi –mosolygott győztesen Jane.

-Mosolyogj csak, még megfizetsz ezért –dörmögtem az orrom alatt. Jane felnevetett.

-Ezt hallottam ám!

-Akkor jó a füled! -Mentünk tovább, míg a diszkóhoz nem értünk. Nagy lélegzetet vettem és beléptünk. Elkérte két őr a belépőnket, de semmi ilyenről nem tudtam. Jane átadott négy VIP jegyet, amiről nem is tudtam, hogy mikor szerezhette .De inkább meg se kérdezem. Beléptünk egy ajtón, és a diszkó gömb"szórta” a fényeket. Jeszusom! Ezek meg akarnak engem ölni!!!

(Rosalie szemszöge)

Bella jól álcázta magát, ha nem tudtam volna, hogy ő az, akkor én sem ismertem volna fel. És Victoriával is gyorsan végzett. Elég bámulatos volt, amikor a levegőben maradt, mindenki ámuldozott a családban. Alice és Edward párszor elmondták, hogy nem látták, vagy hallották a gondolatukat. Carlisle kíváncsi volt az új Volturis katonára, Bellára. Jasper azzal volt elfoglalva, hogy milyen gyorsan végzett a „lány” Victoriával. Mi heten nem bírtunk vele végezni ennyi idő után, az a „lány" meg fél perc alatt végzett vele. Vagyis Bella. Esme csak hallgatta a többieket, velem együtt. Most is a nappaliban vagyunk és még mindenki csodálkozott az elmúlt eseményeken. Emmett a Bellától kapott könyvét olvasta.

-Olyan ismerős volt a lány, de nem is láttam még - gondolkozott hangosan Edward. Még, hogy nem láttad! De láttad, csak emberként! –gondoltam magamban. Nem féltem, hogy hallja Edward a gondolataimat, mivel Bella védi. Így bármikor gondolhatok rá.

-Nekem is! –mondta Alice. –Nektek? –nézett körbe.

-Szintén, de ahogy legyőzte Victoriát, az bámulatos! És a harcmodora tetszett! –csatalakozott a „hangos gondolkodókhoz” Jasper. Én csak rántottam egyet vállamon. Arra vagyok kíváncsi, hogy hol van. Felhívom! –határoztam el.

-Kit hívsz fel? – kérdezte Alice és Edward kórusban. Én csak leintettem őket.

-Nah, Rose, elmondod, vagy…-fenyegetett Alice.

-Vagy?

-Vagy…-tanácstalanodott.– ...vagy elveszem a telefonod, és senkit sem hívsz fel.

-Van másik telefon is –mentem fel mackóval közös szobánkba.

-Én is itt leszek, és hallgatom –ült le Alece az ágyra, majd Edward és a többiek is.

-Itt maradtok? – kérdeztem.

-Itt –emelte fel a fejét Alice győztesen.

-Oké -léptem ki a szobából. – Akkor maradjatok itt –mentem le a lépcsőn.

-Rosalie jogunk van tudni, hogy miben sántikálsz! – lépett elém Carlisle és Esme.

-Sajnálom, de nem mondhatok semmit, megígértem –mondtam lehajtott fejjel.

-Mit? És kinek? –kíváncsiskodott Alice.

-Amit nem mondhatok el, és valakinek –adtam meg a rejtélyes választ.

-Arról? –nézett a szemembe Carlisle.

-Ha arra gondolsz, igen –bólintottam

-Mire? Nem hallom a gondolataitokat -lépett mellénk koncentráló fejjel Ed.

-Semmi. Most egy kicsit hagyjatok –mentem ki a házból. Nem követtek, nagy csend volt a házban. Nagy kerülővel, Bella szobájába futottam. Felhívtam, kicsengett, egyszer, kétszer, háromszor és felvették:

-Hallo? Szia, Rose! Valami baj van? - köszönt, közben a háttérben diszkózene szólt.

-Diszkóban vagy? Ááá mindegy. Olyan kíváncsiak a többiek, meg csodálkoznak rajtad a mai találkozáson, de nyugi, nem tudják, hogy te vagy az. Carlisle csak a telefonbeszélgetésből tudja, hogy az a lány, vagyis te, akiről beszéltem a telefonba, az a lány te voltál.

-Akkor valamit tud, tudja, hogy az a lány, akivel beszélt a telefonba, az a lány volt a sikátorban. Vagyis a barátnőd –úgy mondta,mintha nem magáról beszélne.

-Igen, mit tegyünk?–kérdeztem.

-Hívd ki Carlisle-t és elmondjuk neki az igazat, de csakis neki. Már túl sokat tud, úgyhogy tudjon meg mindent –mondta Bella.

-Biztos vagy benne?

-Kénytelenek leszünk, téged gyanúsítgatni fog, hogy miért beszélsz egy Volturissal –válaszolta.

-Igazad van, várj! –majd visszamentem gyorsan a házunkhoz. –Carlisle!

-Itt vagyok! –jött le a lépcsőn. -Gyere velem! –és ugyanúgy kerülőúttal visszamentem a Swan házhoz, be Bella szobájába.

-Miért hoztál ide? -döbbent meg apám.

-Tudni akarod az igazat? –néztem rá kétkedve.

-Hogyne!

-Akkor halljuk! –beszéltem a telefonba.

(Carlisle szemszöge)

-Akkor halljuk! -beszélt valakinek a telefonba lányom.

-Szia, Carlisle! -köszönt egy ismeretlen,úgy beszélt mintha ismerne.

-Ki maga? -kérdeztem meg.

-Nem ismered meg a hangom? Rosalie barátnője vagyok.

-Nem tudom ki maga?!-ki lehet?

-A család barátja vagyok! –mondta az ismeretlen.

-Családtag vagy! -helyesbített Rose. Nem jöttem rá ki lehet.

-Akkor elmondom. Bella vagyok!

-Az nem lehet, Bella életét vesztette egy repülőszerencsétlenségben. Ha egyre gondolunk.

-Igen egyre, de nem haltam meg, vámpír lettem. Egy vámpír volt a repülőn, Elezar, érezte, hogy tehetséges vagyok, így megmentett -mondta hihetően. Mindent elmesélt a mai találkozásunkig, tényleg Bella az!

-Miért nem jöttél oda hozzánk? –hitetlenkedtem.

-Nem mertem, és nem akartalak benneteket lebuktatni -a hangja zavart volt.

-Értem, nagyon hiányzol! Mikor szándékozod felfedni magad a többiek előtt?

-Nem tudom, de sajnos nekem mennem kell. Nekem is hiányoztok, de mindig figyelni foglak benneteket. És ezt nem mondhatod el senkinek.

-Persze. Hátha látjuk még egymást -köszöntem el.

-Ebben biztos vagyok!

-Szia, Bella!–köszönt el Rose is.

-Sziasztok! –mondta Bella majd kinyomta a telefont.

-De örülök, hogy él –mosolyogtam– Majd titkoljuk valahogy a többiek elől.

-Nem kell, Bella védi elménk ezt a részét –mondta Rose.

-Ohh…rendben. Messzi távon is bírja?

-Úgy látszik, nagyon erős! De most menjünk vissza, mielőtt a többiek gyanakodni kezdenének.