32. fejezet

Sziasztok! Íme az újabb fejezet! Remélem tetszeni fog! ☻
VattaCukor ♥

Mint egy vezényszóra, kérdések, fennakadás nélkül, egy emberként özönlött mindenki a trónterembe, ahol kíváncsi, összezavarodott tekintetek öleltek körbe, mégsem szólalt meg senki sem, várták, hogy én mondjak valamit. Ahogy az utolsó katona is belépett a terembe megszólaltam:

- Mint már mondtam, északról bekerítettek minket és a határaikat egyre inkább húzzák szét keleti és nyugati irányba. Egyenlőre délről még nem fenyeget veszély, de mindenre fel kell készülnünk. Nagy sebességgel haladnak előre, de sajnálatos módon van egy túszuk. Egyenlőre még biztonságban van, de ha nem cselekszünk, nem fognak neki kegyelmezni.

- Ki a túsz? - kérdezte meg Caius.

- Edward Cullen - nem mertem a Cullen családra nézni, inkább egyenesen a királyok felé néztem. Rögtön nagy mozgolódás támadt a család felől. - Becsléseim szerint olyan kétezer-ötszáz és háromezer közötti létszáma lehet az ellenségnek, pontosabban kétezer-nyolcszázhuszonkettő -  a számokat hallva elképedt mindenki.

- Mégis hogy keletkezhetett ekkora állomány a tudtunk nélkül? -  szólalt fel az egyik katona a hátsó sorokból, név szerint Zach, kérdésére azonban nem kapott választ, mert egy újabb és újabb követte. A már elfajuló hangzavart Aro hangja törte meg:

- Demetri, valósak Isabella becslései?

- Határozottan pontos. 

- Mégis hogy lehet, hogy nem érzékelted időben őket? - nézett Marcus a nyomkövetőre.

- A távolság túl nagy volt közöttünk, sajnálom - hajtott fejet. - Csak Bella figyelmeztetése után érzékeltem az első száz támadót... A közeledésükre azonban már tisztán érzékelem őket.

- Akkor a másik kérdés: Isabella mégis honnan tudta, hogy jönnek? - nézett rám Aro, s tekintetéből semmi jót nem lehetett kiolvasni. Összeszűkült szemekkel nézett rám, s a teremben mindenki elcsendesedett.

- Képességeimnek köszönhetően észleltem az ellenséget. Sajnálom, hogy nem hoztam a tudtotokra, de sokkal erősebb vagyok, mint azt képzelnétek, mert nem csak a pajzsaim vannak a kezemben.

- Ezt hogy érted? - kérdezte Marcus.

- Akik érintkeztek velem, vagy a pajzsommal, és akinek valamilyen képesség lapult a zsebében, azt bezsebeltem és immáron én is rendelkezem a tehetségével - fedtem fel nekik az eddigi legnagyobb titkomat. 

- Hihetetlen - suttogták többen is. Egyedül a Cullen család volt, aki ezt tudta.

- Mégis mióta...? - Caius

- Kezdetektől fogva - néztem rá, s nagy csend követte szavaimat.

- Tudtuk, hogy valamit titkolsz előlünk, de elképzelni sem lehetett, hogy ilyen mérhetetlen nagy rejtély övez körbe téged - szólalt meg nagy sokára Aro.

- Sajnálom, hogy titkolóztam mindenki előtt - hajtottam le a fejem, de azonnal ki is egyenesedtem. - Azonban ennél nagyobb baj közeleg felénk, mint az én titkom - ekkor még nem voltam tisztában a mondatomnak, hogy ez mégsem igaz.

Egyetértő morajlás ment végig a termen és azonnali terveket készítettünk elő, és szedtük össze minden erőnket az ellenség megállítására. Mindegyik terv sok áldozatot követelt, s senki sem tudott jobbakkal előrukkolni. Percről percre egyre közelebb kerültek hozzánk a támadóink, de huszonöt kilométernél azonban megálltak. Demetrivel egy emberként tudósítottunk a fejleményekről, hogy megálltak és várnak. 

A jövőt hiába is fürkésztük Alice-al, mindig úgy változott, ahogy a döntéseink is a terveinkről. Mindent előkészítettünk a nagy összecsapásra és harci sorba rendeződtünk, majd elindultunk az ellenségünk tárt karjai felé.

Némaságba burkolózva tettük meg a távot és tőlük kétszáz méterre álltunk csatasorba. Az első sorokba a legjobb katonákat állítottuk, középre a királyokkal, s mellettük velem. A mögöttünk sorakozott fel a Cullen család. Felmérve az ellenség sorát, hasonlóképpen helyezkedtek el ők is. Edwardot nem láttuk az elsőre, de a jelenlétét érzékeltem és még élt, de sebesült volt, s gyenge.

- Micsoda megtiszteltetés, hogy maguk a királyok köszöntik váratlan megjelenésünket - nyájaskodott Vladimir.

- Szerintem is igazán baráti köszöntés - vette át a szót Stefan. 

Egyet kell tudni a Román klánról. Évek óta ellenségként tekintettek a Volturira, és minden lehetséges dolgot megragadtak a támadásra, de sosem valósult meg. Egészen eddig. A lehető legnagyobb titokban szervezkedtek ellenünk és remekül összeszedtek egy hadsereget. Mindenüket erre napra tették fel. Hogy ezt honnan tudom? A gondolatukból és a múltjuk megnézéséből láttam.

Többen voltak, mint mi, de közel sem olyan erősek. Nem voltak kellő összhangban, míg a volterai katonák több éves együttműködésben harcoltak mindig is. Emellett még hozzánk se tudtak volna érni, ha a pajzsom kivonom magunk köré. De nem mertem túlerőltetni magam, az instabil állapotom miatt. Így is útközben egy pillanatra megtorpantam, mert sötétség terült el a szemem előtt. Viszont, amilyen gyorsan jött, úgy is ment, s csak egy katona jött nekem hátulról. 

- Elég a felesleges szóváltásból - szakított ki a gondolataimból Aro. - Ekkora létszámmal a hülye is kitalálja ittlétetek okát.

- Na de, Aro. Mit gondolsz te rólunk? - vigyorgott Vladimir ránk.

- Bárhogy is képzeltétek, nem adjuk könnyen magunkat - szólalt meg Caius is.

- Ekkora erőfölényben nem gondolhatjátok, hogy győztök - nevetett fel Stefan, vele együtt mindenki más is.

- Nem akarunk háborúzni, jobb ha ezt feladjátok - Marcus.

- Eszünk ágában sincs. Ha már eddig eljutottunk, innen már csak előre van, vagy sehová - Vladimir. - Adjátok fel és megkíméljük az életeteket. - Aro fejében egy röpke pillanatra megfordult a feladás lehetősége, s a jövő azonnal a szemem elé került: Azonnal fogságba ejtenének minket, az ellenszegülőkre azonnali halállal sújtanak le. De ez még nem minden. A megkímélés csak addig tart, amíg maga Vladimir és Stefan is közelebb jön a királyokhoz, és maguk ketten nem végeznek velük.
Megmutattam a jövő egy foszlányát Aronak, s felszisszenve kapta el a fejét.

- Igazán fényes jövőt tagozottok nekünk - szólalt meg végül. - De köszönjük, nem élünk a feladás lehetőségével.

- Kár értetek. Talán még ajtó nyitók lehettetek volna - felemelte a kezét, s jelzett egy hátsó embernek. Éreztem, ahogy Edwardot hurcolták előre, s megkínozz mivoltát vonszolták ki elénk. - Nem baj, hogy útközben találtunk egy kósza ebet?

- Ereszd el őt, míg jót akarsz magadnak - szólaltam meg én is.

- Milyen szép kislány - néztek rám Stefanék. - Mégis mit tudna ártanunk neki, ez a gyönyörű pofija?

- Kívül lehet szép, de belül ocsmány vagyok - mosolyodtam el, s a tekintetem mindent elárult, mert meghökkentek, de hamar rendezték vonásaikat. - Ereszd el - néztem Edward fogva tartójára, aki engedelmeskedett parancsomnak, elfeledkezve a helyzetéről.

- Ne merészeld! - ripakodott rá Vladimir az utolsó pillanatban. - Ha bármelyikőtök megmozdul, megöljük!

- Hát jó - mondtam inkább magamnak, mintsem másnak. 

Latolgattam a helyzetet, mitévő legyek. Képességeimre nem igazán hagyatkozhattam, mert bármikor kicsúszhatott a lábam alól a talaj, de örökké sem játszattuk ezt a nem mozdulunkot. 

~ Ella, szükségem van rád.

~ Itt vagyok készenlétben.

~ Edwardot ki kell onnan szabadítanunk, mert frontvonalban van így sérülten. Nem hagyják, hogy beforradjanak a törései.

~ Igen, észrevettem már én is.

~ Indulj, mentsd ki!

S útjára engedtem, persze láthatatlanul közelítette meg az ellenséget. A szóváltásunk alig két másodperc alatt ment végbe, s észrevétlenül suhant előre, senki sem figyelve fel közeledő alakjára. Mint egy szellem - közeledett feléjük. A közelükbe érve lassított, majd lépéseire odafigyelve guggolt le Edwardék  mellé. Fogva tartója semmit sem sejtve tartotta szorosan a sebesült vámpírt, majd egy pillanat múlva fejétől elválva zuhant a földre. Edward kapott az alkalmon, és feltápászkodva futásnak eredt, hiába öntötte el mindenét a fájdalom. Ella segített neki támaszt nyújtani, majd karjaiba kapva felénk hozta. Meglepődve kapták a holt vámpír és kiszabadított fogjuk felé a tekintetüket Stefanék, s mozdulni sem tudtak. 

De velük együtt én sem. Megint kezdett úrrá lenni a sötétség. Szemem lehunyva próbáltam magamban tartani az erőt, hogy állva tudjak maradni, azonban a sötétség győzött felettem, s éreztem, hogy térdre, majd arccal a porba estem...

31. fejezet

Kicsit felgyorsítottam az eseményeket Jó olvasást!
XOXO

VattaCukor♥

/Bella szemszöge/

Edward gondolatait meghallva elkapott a mérhetetlen düh. Mégis, hogy merne ilyen alattomos módon közelebb férkőzni hozzám? Nem ég le a bőr a képéről?! A mérgemnek hangot is adtam:

- Mégis mit képzelsz magadról? Nem elég neked, hogy az én életem tönkretetted, még Lily-t is be akarod cserkész? - fakadtam ki és minden egyes szavammal egy lépést tettem felé. - Ne merészelj a szemem elé kerülni többet, sem Lily elé! Ha csak meglátlak a közelében, a poklok poklát fogod megélni!

Kitörésem befejezve, biccentettem egyet a többiek felé és elhagytam a szobát. Mérgemet elsősorban a fél gárdán próbáltam levezetni, de senki sem bizonyult elégnek a legyőzésemhez. Ez a nagy harci mámorom a királyok fülébe is eljutott, s azonnal a helyszínre igyekeztek és szemmel kísérték a harcokat. Kezdetben egy az egy ellen ment a küzdelem, majd ez egyre csak többszöröződött. Vámpírságomnak köszönhetően sosem fáradtam el, megállíthatatlanul törtem előre és győztem le mindenkit. 

A Cullen család is végignézte a hosszasan elnyúló viadalt, persze Edward jelenléte nélkül, aki fogta magát és elhagyta Volterrát. Jobb is így. Nincs a közelembe, így nem leszek feszült sem. És ez így volt több napon keresztül. A lábát sem tette be a kastélyba, legközelebb is csak az erdőig merészkedett. Hogy ezt honnan tudom? Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a családja mondta el nekem. Hiába is gyűlöltem, mégis nyomon követtem minden tettét. Hogy miért? Magam sem tudom.

Hetekig nem jött vissza a kastélyba. Ez feltűnt Aroéknak is, s beismertem, hogy én vagyok a ludas, amiért elment. Bárhogy is akarta kiszedni belőlem a három király, nem sikerült nekik. Aro már a fenyegetést fontolgatta, de fivérei lecsitították, hogy idővel, amikor készen állok rá, biztosan el fogom nekik mondani. Ekkor még hozzátette Marcus:

- És minden mást, amit leányunk eltitkol előlünk - mosolygott rám lágyan és utamra bocsájtottak. Eme incidens óta mindenki békében nyugodott, sőt még Edward is visszatért, családja unszolására. De ahogy megmondtam neki, került is minket Lily-vel.Alice-val viszont kezdtem megbékélni és Edwardot egyre inkább okolni, amiért nem engedte drága barátnőmet hozzám vissza, hiába is kiáltottam a segítségükért akkoriban. Szóval Alice és köztem kezd visszarendeződni a béke, aminek a Cullen family nagyon örült és egy közös vadászattal meg is ünnepeltük és nyögdécselve, de beleegyeztem Edward csatlakozásába is. Ezek után pedig csak úgy repült az idő.
A Cullen család is hazatért, de mindennap tartottuk a kapcsolatot és meséltünk mindenfélét egymásnak. A Volturival is remekül kijöttem, Jane-el, mint legjobb barátnőmmel töltöttem a szabadidőm legnagyobb részét, persze Lily felügyeletében.
Képességeimet is csiszoltam, fejlesztetem, de a mindennapjaim egyre nehezebbek lettek. Nem fizikailag, hanem mentálisan eredendően.Úgy éreztem, hogy több mázsás súly húzta lefelé a vállam, s napról napra egyre nehezebb volt. De nem számított ez semmit, hiszen kötelességemet ugyanúgy el kellett végeznem a kiküldetéseken, amiket csapatban vagy egyedül végeztem el. Emiatt is zsebeltem be egyre több képességet szerte a világról, s emiatt is lettek egyre nehezebb, kontrollálatlanabb napjaim.

Látásom az idő elteltével egy-egy pillanatra elködösült, nem láttam, hogy mi van éppen előttem. Látásommal ekkor a hallásom is eltompult és az egyensúlyom ezáltal megingott. Elképzelhetetlennek tartottam, hogy vámpír létemre ilyen problémák léptek fel nálam. Ezért sem mondtam el senkinek, hogy milyen problémákkal is küzdök. De ez egy délután meghiúsult, ugyanis az udvar kellős közepén jött rám a rosszullét, miközben Lily-vel játszottunk. Viszont ennyire elviselhetetlenebb még sosem volt a teljes elgyengülésem.
Ernyedten csuklottam össze, s markoltam bele a fűbe, miközben minden elsötétült körülöttem. Ezután nem voltam tisztában tetteimre, csak a sötétben tapogatóztam, s menekültem a mélység elől, ami készült elnyelni. A gondolataim, s a körülöttem lévő összes minden hatalmas robajjal szakadt rám és próbált eltemetni hatalmas súlya alatt. Ezer gondolat cikázott bennem, ami szétfeszítette a fejem. Ha képes lettem volna rá, zokogva jajveszékeltem volna, de egy hang sem jött ki a torkomon.
Bár fogalmam sem volt, hogy mégis mi történt velem percekkel ezelőtt, hogy mit csináltam és kivel. Hirtelen üresség lepte el az elmémet és éreztem, hogy minden inam túlfeszült. A méreg csak úgy száguldott bennem, s kínzott vége szakadatlanul. Saját elmém fogságába estem, ami örökkévalóságnak tűnt, pedig mindez csak néhány másodpercet vett igénybe. Úgy éreztem, hogy ezekben a rövid pillanatokban elvesztem és a kétségbeesés ölelt körbe. Majd amilyen hirtelen tört rém a kín, olyan hamar vége is lett, s éreztem, hogy két csuklómat körbeölelve szorít magához valaki szorosan.
Amint tisztában lettem a helyzetemmel és megéreztem a napfény jellegzetes illatát mögöttem, azonnal felpattantam, s meglepődve néztem rá Edwardra - aki felé már kezdett megenyhülni a haragom, de még közel sem szállt el -, hogy mit keres itt. Döbbent szemeimet belefúrtam aranybarna szemeibe, ami igazán nagy kihívás volt számomra.
- Jól vagy? Az előbb... - hangja törte meg a közöttünk beállt csendet.
- Senkinek nem beszélhetsz róla! - acéloztam meg mimikámat és végignéztem gondolatai között szenvedésem, ami külső szemmel sem volt egy szép látvány, nemhogy átélni.
- De...
- Semmi de. Ez kettőnk között marad!
- Mami! Minden rendben? - szaladt oda hozzám Lily és ölelte át a derekam.
- Persze, csak felbotlottam - kacagtam rá és megsimogattam fejtetőjét.
- Biztos? Nem úgy néztél ki, mint aki felbotlott - emelte rám őzike szemeit. - Szerintem még a szép arcod is kaparásztad.
- Dehogy, csak por volt a szemembe, amit az esésnél felvertem - nyugtatgattam hazugságokkal, de más választásom nem volt. - De menj, a dada már biztos égen földön keres - hessegettem el és egy búcsú puszi kíséretében magunkra hagyott minket.
- Mi történt az imént? - szólalt meg ismételten Edward.
- Nem tartozom neked magyarázattal - fordítottam neki hátat, de csuklómnál fogva megállított és maga felé fordított.
- Ha nem lépek közbe, az egész arcod széttéped és kárt teszel magadban. Lily-t ne is említsük, akit az utolsó pillanatban kaptam el mellőled - nézett mélyen a szemembe.
- Köszönöm, hogy gondoskodtál Lily-ről... - néztem el a messzi távolba, csakhogy ne rá kelljen néznem. - és rólam...
- Bármikor megtenném érted.
- Köszönöm, de nem szorulok a segítségedre - húzódtam volna el tőle, de vasmarokként tartotta a csuklóm.
- Ha szorulsz, ha nem, én mindig itt leszek neked.
- Mondtam már, hogy nem... - de nem bírtam befejezni a mondatot, mert tette megakadályozott benne. Hirtelen azt sem tudtam, hogy mit reagáljak, mert olyan váratlanul ért, mint derült égből a mennydörgés. Csókja rendkívül gyengéd volt, mégis célratörő és az eddigi összes elnyomott érzését átadta benne. Nem viszonoztam a csókját, de feszült testem, pillanatról pillanatra kiengedett, s csak lesokkolva álltam egy helyben. Egy idő után azonban Edward elvált ajkaimtól, s azon nyomban egy hatalmas pofont lekevertem neki és faképnél hagytam. Kavarogtak bennem az eddig elnyomott érzések, de most mind felszínre került, s zavart össze teljesen. Révült állapotomból egy nekem csapódott test zökkentett ki és egy rám mosolygó-vigyorgó Cullen családdal találtam szembe magam. Mindenkit egyesével üdvözöltem, s kísértem el a már megszokott lakrészükre őket. De még ők sem tudták elfeledni velem a kertben zajló eseményeket. Elmém és érzelmeim teljesen felbolydultak, s nem tudtam mi tévő legyek.

Egészen eddig a napig nyugodt volt minden, leszámítva a néha rám törő kábulatot. Hirtelen kilométerekről idegenek jelenlétét éreztem meg, viszont  későn. Mire észleltem őket, addigra a messzebb merészkedett Edwardott - aki tette után ki akarta szellőztetni a fejét - csapdába csalták és foglyul ejtették. Azonnal felpattantam ülő helyzetemből és rögtön riadóztattam egész Volterrát a kinti eseményekről.
- Északról bekerítettek minket! - nem törődve, hogy ezzel felfedtem képességemet, üzentem minden katonának, Aróéknak és a Cullen családnak gondolatban, majd a nagyterembe hívtam az összes nem szolgálatban lévő katonát...

30. fejezet

 Jó olvasást! ^.^

XOXO

VattaCukor♥

30. fejezet

- Beszélhetünk? - suttogta alig hallhatóan Edward. Az egész szobában megfagyott a levegő. Senki sem mert megmozdulni, várták a hirtelen reagálásom, ami nem következett be. Figyelmen kívül hagytam kérdését és a család többi tagja felé fordultam, nem törődve a két kívülállóval.

- Nemsokára meghozzák a "vacsorát" a királyságnak. Itt kívántok addig maradni vagy eljöttök velem vadászni kicsit távolabbra?

- Szívesen veled tartunk, ha neked ez nem probléma - mosolygott rám kicsit feszülten Carlisle.

- Örömmel veszem, ha kapok társaságot magam mellé - mosolyogtam vissza a családfőre.

- Meddig fogsz semmibe venni minket? - emelte meg a hangját Edward, maga mellett Alice-val.

- Akkor tíz perc múlva lent találkozunk - indultam az ajtó felé, de Edward a karom után kapott, hogy megállítson. Csakhogy Ella saját maga cselekedve, előjött és megfogta a vámpír kezét, még mielőtt hozzámérhetett volna.

- A helyedben nem tenném, Edward - elhűlve néztek Ellára, a kiköpött másomra.

- Ez...

- Ella - mondtam. - A neve, Ella.

- Ő... Te... Ti ... Ketten... Lehetetlen ... 

- Megfogadtam a tanácsod, Jas és íme az eredménye - néztem Jasperre mosolyogva.

- Elképesztő..

- Ella a fizikális pajzsomból létrehozott klónom - adtam a tudtukra. - De erről jobb, ha senkinek sem beszéltek. Még a Volturi se tud róla. Őszintén, még nektek sem akartam elmondani, de Ella önállósította magát  - néztem rá az említett "személyre", aki még mindig lefogta Edwardot, majd ellökte magától a kezét.

- Sajnálom - nézett rám Ella, majd odaállt mellém, de csak megráztam a fejem. Ami megtörtént, az megtörtént.

- Ella rendelkezik önálló tudattal - magam sem értem, hogy miért mondom el nekik, de megbízom bennük. - Tőlem függetlenül tud cselekedni, de akaratom ellen nem tesz semmit. Személyisége az enyémhez hasonló. Gondoltam arra, hogy megtört a tudatom, és így vetül ki rá, de semmi orvosi probléma nincs jelent. Ella mellett még tudok létrehozni klónokat - s be is mutattam nekik. Mára már 20 "én"-t tudok kreálni, minden gond nélkül, s időről időre kevesebb gondot jelent a több. - De őket teljesen én irányítom. Egy üres hüvelyt kell elképzelnetek. Nincs tudatuk, teljesen az én befolyásom alatt állnak.

- Szabad? - jött közelebb Carlisle, s bólintottam. Óvatosan, mintha égetnének, megérintette a klónokat, majd orvosi szemmel is megvizsgálta. Utána Ellá-hoz tért és őt nagyobb odafigyeléssel nézett meg. - Tökéletes mások. Egy apróbb hiba sincs a külsőn. Elképesztő. Hihetetlen.

- Ha nem baj, most elmegyek Lily-hez, szólok neki, hogy egy kicsit elmegyek  - nyúltam az ajtókilincshez, közben a klónokat megszüntettem, csak Ella maradt ott ahol. Kilépve az ajtón, szemmel kísértem végig, hogy miről is beszélnek, de csak a kíváncsiság hajtotta őket. 

Lilyéket az udvaron találtam meg. Félrehívtam beszélni, ahol elmondtam neki, hogy most egy kicsit elmegyek, de Ella ott lesz a szobába és ha kell neki valami, menjen csak fel és ő segít neki.

Ezután bementem a nagyterembe, ahol közöltem a szándékomat, hogy a Cullen családdal, míg itt folyik a lakoma, mi is elmegyünk vadászni. Beleegyezően bólintottak, s ott is hagytam az egész trónust. A szobámba levetettem magamról a köpenyem és mentem is vissza a Cullen-ékhez, indulásra készen. Rájuk sem kellett várni, azonnal indulhattunk, Ella pedig átment a szobánkba és távolról ügyelt Lily-re.

Legnagyobb meglepetésemre a két kívülálló is velünk tartott, de csak csendes szemlélőként. Egy ideig csendben futottunk az erdőben, majd hirtelen megtorpantam. 

- Erre igencsak kevés a sok finomság, szóval kicsit messzebbre gondoltam menni, de futva sok időt venne el

- Ugye nem?! - nézett rám nagy szemekkel Jas, de tudtam mire gondol.

- Dehogynem - vigyorogtam rá. - Érintsetek meg és vegyetek egy nagy levegőt.

Mindenki értetlenül nézett, de eleget tettek a kérésemnek. Még kérdezni sem hagytam időt nekik, azonnal egy messzi helyre teleportáltam, ahol felocsúdva sokkjukból kérdésekkel záporoztattak meg.

- Még sok minden van, amiről nem tudok - hagytam annyiban, majd mindenki elindult a maga zsákmánya felé. Én messzebb egy oroszlánt szimatoltam ki, de nem csak én voltam így ezzel. Edward is a nyomomban futva tartott az oroszlán felé, de én gyorsabb voltam, s hamar leterítettem az áldozatom. Már szólásra nyitotta a száját, amikor én megelőztem: - Fogd fel. Nem óhajtok még veled kommunikálni - majd otthagytam lelombozódott mivoltát.

A megbeszélt helyen megvártam mindenkit, akik szép lassan visszatértek, majd visszateleportáltam magunkat Volterra erdejébe. Az egész vadászat nem tartott tovább fél óránál, s visszafutottunk a kastélyba, ahol még javában tartott a vacsora.

/Edward szemszöge/

A gondolataim ezer felé cikáztak a történtek miatt. Nem tudtam még midig elhinni, hogy életben van az én Bellám, aki szinte teljesen kifordult magából. Egész életemben őt kerestem, megtaláltam és így végződött a hülyeségem miatt. Meggondolatlan hiba volt, hogy elhagytam Őt aznap. Ő volt a lelkem tüze, ami még mindig a mellkasomban ég, de az övében már hideg zuhanyként vagyok jelen. 

A vadászat után családom hiába vigasztalt, csak letörtebb lettem, hogy életem része semmibe sem vesz. Alice-val egymást támasztottuk, s semmit sem tudtunk tenni. Úgy érzem, hogy a mi történetünk a pokolban az éden, más szavakkal nem tudtam leírni. Menekülni nem tudtam az érzések, csalódások elől, de tudtam jól, hogy megérdemeltem ezt a viselkedést felőle. És emellett még miattam Alice-t is megvetette, ami még egy lapáttal rátett a keserűségemre. 

Ami meglepett nála igazán, a kislány volt. Persze tudta, hogy nem a vér szerinti lánya, de oly szívesen lettem volna mellettük, mint még senki mellett. Sajnos ezt már elrontottam, mert visszaéltem Bella szerelmével, s nyomorúságossá tettem az életem. Bárhogy is agyaltam tettem jóvátételén, annyiszor láttam Alice fejében a következményt, így feladtam minden lehetséges ötletemet. 

Családom azzal biztatott, hogy idővel minden rendbe fog jönni. Kicsit felőlük is rosszul esett, hogy nem avattak be minket a dolgokba, hogy titokban tartották Bella kilétét, de nem tudok rájuk haragudni, mert lányukként és testvérükként szeretik szerelmem. 

Már lassan egy hete tartózkodunk Volterában és ez idő alatt Bella többet rám sem nézett. Az erdőben elhangzottak után egy szóra sem méltatott. Ha valamelyik király megkérte, hogy szóljon nekem, akkor a legközelebb eső katonára átruházta a feladatot és ő valamilyen kifogással elkerült. 

Alice felől viszont történt egy kis haladás. Lily épp ugrált le a lépcsőn - figyelmeztetések ellenére - és megbicsaklott pici térde, és majdnem elesett, ha Alice nem kapta volna el időben. Bella rémülten szaladt oda hozzájuk és hálálkodva megköszönte Alice-nak, hogy megmentette a kicsi lányt. Még kapott egy ölelést is, mai még Bellát is meglepte és azonnal elengedte, majd karjába kapva Lily-t elsétáltak. 

Azóta Alice arcáról nem lehet letörölni a vigyort, amit meg is értek, mert hasonlóképpen eddig őt is semmibe vette Bella. 

Természetesen családommal minden mértékben beszélt Bellám. Egy-egy alkalom adódott, hogy Alice-re is ráemelte a tekintetét, amikor ő fecsegett és mosolyogva egyetértett. 

Ekkor ötlött a fejemben egy gondolat: Lilyt felhasználva - tudom nem szép dolog tőlem - közelebb kerülök Bellához. Ha Lily-vel megkedveltetem magam, akkor Bella talán megenyhül az irányomba! 

Arcomon halovány mosoly kiült, amikor elképzeltem, hogy újra normálisan tudok beszélni kedvesemmel. De még hosszú út áll előttem.

29. fejezet

Jó olvasást! :3

Vattacukor♥

29. fejezet

Feszülten vártam a nagyteremben, társaimmal a Cullen család betoppanását, s hirtelen kinyílt a hatalmas ajtó. Belépésük pillanatában még nem vettek észre, mert Félix eltakart, s a legtávolabb is voltam tőlük. Viszont, ahogy a terem közepére értek, rém szegeződött a tekintetük. Még mielőtt bárki megszólalhatott volna, megállítottam az időt és szeretett családom elé sétáltam. Edward - most már ki tudom mondani a nevét - és Alice hülledezve nézte alakomat, majd csak arra lettem figyelmes, hogy Alice becsapódott testét érzetem, de én csak érzelemmentes arccal álltam szorításában.

- Bella! Mi történt? Hogy lehetséges ez? Miért nem szóltál, hogy életben vagy? - záporoztak felőle a kérdések egyszerre, de kiszakítottam magam öleléséből és nem törődve vele otthagytam lefagyott alakját.

- Örülök, hogy épségben megérkeztetek! - öleltem sorra meg őket, kivétel azt a két személyt.

- Látom a szemed is megváltozott - karolt át Carlisle, mire csak hümmögtem egyet.

- Szólni szeretnék, hogy Aro-ék nem tudják a köztünk lévő szoros kapcsolatot, így az emlékeiteket lefedem egy hamis képpel. Csak arra ügyeljetek, hogy mintha a legutóbbi látogatásunkkor találkoztunk volna elsőként.

Ez idő alatt a két kívülálló szótlanul és döbbenten figyelt mindent, s Alice hangja törte csak meg a csevejünket: 

- Ti mind tudtátok, hogy Bella életben van és vámpír? - suttogta.

- Az én kérésemre nem mondták el. Nem akartam, hogy tudjatok a kilétemről -vettem most először emberszámba, s válaszoltam készségesen.

- De miért...?

- Nem hiába nem láttatok és hallottatok bizonyos dolgokat, amikor a színen vagy emlékükben voltam - folytattam nekik háttal, majd megfordultam és belenéztem a szemükbe. Bár ne tettem volna. Szemeikben mély sajnálat, csalódottság és döbbenet látszódott, s a megtört lelkükben ezzel a tettemmel mély sebet ejtettem. Már kezdett volna elönteni a bűntudat és sajnálat, de idejében rendeztem arcfonásaim és érzelmeim. Elhessegettem minden gyengéd érzelmet feléjük és csak a sérelmeimre gondoltam, amiket ketten okoztak. Ezt követve néma csendbe burkolóztunk, majd megszólaltam: - Álljatok vissza előző testhelyzetetekbe - és én is a helyemre sétáltam. Edward azóta meg sem mozdult, hogy megpillantott, így belehallgattam gondolataiba:

~ Életben van! Én én szeretett Bellám életben van! De ez a viselkedés tőle sokként ért fel... - s azonnal kiszakadtam gondolataiból, nem akartam, hogy eltemessenek benső őrjöngő érzelmeim, inkább újra elindítottam az időt, amit talán Josh észlelt is, de inkább nem törődött vele.

- Drága Barátaim! Üdvözöllek benneteket Volterában! - sétált le Aro a trónusról, mit sem sejtve az előbb lezajlottakról.

- Szervusz Testvérem! Köszönjük szívélyes meghívásodat! - ráztak kezet, közben Aro leellenőrizte Carlisle emlékeit, melyeket hamis képekkel töltöttem ki. Aro leginkább a törvénybe ütköző dolgokat kereste, de semmire sem bukkant, így mosolyogva elengedte Carlisle kezét.

- Had mutassam be nemrégiben csatlakozott katonáinkat! Josh, Ben, Nick és kicsivel előttük, Bella, akivel már találkozhattatok az otthonotokban - miközben sorolta a neveket egyesével odaálltunk mellé. - És láttam, hogy Bellával összemértétek az erőtöket.

- Mégis mi történt? - csillant fel Caius szeme. Köztudott, hogy Caius él-hal a harcokért, de ő semmi pénzért nem mozdítaná meg egy végtagját sem.

- Sorra harcoltam az összes Cullen-el, természetesen mindegyiküket legyőztem - villantottam felé egy ezer wattos vigyort.

- Bella remek kiképzésben részesült már az első napokban - szólalt fel Marcus is. - Mintha erre teremtett volna, hogy ő vámpír legyen. Remekül megállja a helyét mindenben, és elképesztő gyorsasággal fejlődik- miközben rólam ecsetelt, a távolból meghallottam Lily szívverését és közeledő lépteinek hangját, majd nyílt az ajtó és beszaladt rajta, egyenesen a karjaim közé.

- Mamiiii - kiabálta és ölelésembe bújt.

- Mondtam, hogy most fontos megbeszélésem van - dorgáltam meg egy kicsit. - Legalább a dadád ideengedett? - kérdésem után rám emelte hatalmas "ártatlan" pilláit. - Kis csirkefogó!

- De nem engedte, hogy kimenjünk játszani!

- Hallgatnod kell a felnőttekre, Lily - csípte arcon gyengéden Aro Lily pofiját, mire ő kacagva a nyakamhoz bújt. Ezen a Cullen család igencsak meglepődött, hiszen még sohasem látták ilyen gyengédnek a királyt.

- Ezért jöttem a mamihoz, hogy kimehessek - vigyorodott el lányom.

- És hol hagytad a dadát? - raktam le a földre.

- Valahol elhagytam - mutatott az ajtó felé, mire mindenki kacagásban tört ki.

- Tudod, hogy rossz a tájékozódó képessége - simítottam meg kisfejét.

- Bocsánat! - kezdet el bűntudatában rugdosni a padlót.

- Menj, tőle kérj bocsánatot! Carmen elkísér hozzá, és kimehetsz egy kicsit játszani, míg nem esik az eső - toltam az ajtó felé és rohant is tovább, persze Carmen utána futott, emberi tempóban, majd becsukódott mögöttük az ajtó. - Elnézést a váratlan betoppanásáért.

- Tündéri egy kislány - mondta Esme. - De ő nem tudja...

- Nem tudja, hogy mi mik vagyunk és ez így is marad. Nem szegjük meg a saját törvényeinket - mondta Caius.

- Még az ott tartózkodásom alatt találtam rá - néztem a Cullen család felé, de ők ezzel már tisztában voltak, hisz régen meséltem nekik Lily-ről. - Gondjaimba vettem és elszántan felnevelem, mint saját gyermekem.

- Elbűvölő egy teremtés - mosolygott rám Rose.

- Biztos vagyok benne, hogy titeket is a szívébe fog zárni - viszonoztam mosolyát. - Alig fogjátok tudni levakarni magatokról.

- És ő is itt él a kastélyban? - kérdezte Esme.

- Egy lakrészen osztozunk. Ember tanítói is dadája vannak. Mindenben a lehető legjobbat kapja meg, hiszen ő a kis hercegnőm - és ez így is volt. Emellett nem csak én halmoztam el mindenféle aprósággal, hanem a kastélyban szinte mindenki. Nincs olyan vámpír, akit ne csavart volna az ujja köré, amit nem is bánok, mert így még nagyobb biztonságban van.

- Elég is a fecsegésből - csapta össze a tenyerét Aro. - Biztos vagyok benne, hogy nagyon elfáradtatok a hosszú úton - kacagott fel saját viccén. - Bella elkísér titeket a szobáitokba, hogy nyugodtan kipakoljatok.

Meghajoltam a királyok felé és elindultam a hosszú folyosókon, nyomomban a Cullen családdal. 

Egészen a szobákig senki sem szólalt meg, csendben követtek. Egész közeli lakrészt kaptak, mert az én és Lily részem mindössze kettővel volt csak arrébb. Ahogy beléptünk a tágas nappali részbe, onnan még különálló szobák nyíltak, és közös fürdő volt. Belépve a helyiségbe, megszólaltam:

- Mindenki kiválaszthatja a saját szobáját - intettem a csukott ajtók felé.

- Köszönjük szépen - mosolygott rám Carlisle.

- Ha bármire szükségetek lenne, csak szóljatok a folyosón lévő őrnek. De ezt szerintem tudjátok.

- Igen - ezután néma csendben maradtunk, nem tudtuk, hogy mivel is kellene folytatni a beszélgetést. A csendet egy számomra rég hallott hang szakította meg:

- Beszélhetünk? - suttogta alig hallhatóan Edward.

28. fejezet

Jó olvasást !

XOXO
VattaCukor♥

28. fejezet

A hosszas repülőúton Lily faggatott a lakhelyemről és kérte, hogy minél részletesebben írjam körül neki. Mondtam neki, hogy hercegnőkhöz illően fog ott élni és a lehető legjobb nevelésben fogom részesíteni. A gép leszállta után, taxit fogva indultunk meg Volterra felé. SMS-ben megkaptam a hírt, hogy az új kocsijaim is úton vannak ide, így mindennel megelégedve léptem be Lily kezét fogva a nagyterembe. 

A lehető legalaposabban letakartam az Elláról szóló gondolatokat, mivel azt még nem kívántam a tudtukra hozni, hogy mégis mire vagyok képes. Aro tárt karokkal várt minket, rögtön megfogta a kezem, de semmit sem hallott felőlem, így lepillantott a hátam mögé bújt kislányhoz. Kérdőn rám pillantott, mire én megadtam neki az engedélyt, hogy közelebb léphessen hozzá. Finoman kitessékeltem mögülem Lily-t és Aro azonnal a kezei közé fogta a kislány kezét és mindent megnézett vele kapcsolatban.

- Lily, had mutassam be neked Aro nagybácsit - mosolyogtam le fogadott lányomra.

- Miélt pilosz a szeme? - nézte a vámpírt közelebbről, mit sem sejtve, hogy milyen veszélyes is a közelsége.

- Családi vonások - mondtam, és előrébb vezettem, a másik két királyt is bemutatva. - Jobbról Marcus bácsit látod, és mellette Caius bácsi áll. 

- Nem tartom jó ötletnek, hogy ő is itt marad közöttünk. Főleg most, hogy az új "vendégeink" is a várban tartózkodnak. 

- Én pedig ragaszkodom hozzá, hogy velem maradhasson. Nagyon a szívemhez nőtt - makacskodtam.

- Egyet ne feledj, nem tudhat a kilétünkről - nézett keményen a szemembe Caius.

- Természetesen - hajoltam meg. - A szobámat vélem a legtökéletesebb helynek számára.

- Ahogy óhajtod, gyermekem - vette át a szót Aro. - Intézd el a dolgaidat, utána rögtön várunk vissza. 

Több se kellett nekem, karjaimba kaptam Lily-t és Lucyt is megfogtam és a szobám felé sétáltam velük gyors léptekkel. Nem tartottam lényegesnek, hogy egy másik ágyat is berakjunk a szobába, ha én is le akarnék feküdni, bőven elférünk azon a hatalmas ágyon, ami a szoba közepén terpeszkedett. A csomagjainkat szerencsére már felhozták, így csak kipakoltam a holmikat a szekrénybe. Időközben megjelent Jane is, aki megdöbbent a kislányon, aki az ágyon ugrálva fogadta. Ahogy hírül ment Lily ittléte, sok kíváncsiskodó szempár dugta be a fejét az ajtón és leste meg a hercegnőmet, aki időközben az álmok szigetére hajózott el. Nem mertem magára hagyni a tüneményt, ezért Ellát megidézve, biztonságosnak vélt terepen hagytam őket.

Gyorsan lerohantam a nagyterembe, ahol jelen volt Jane, Alec, Félix és Demetri, akit több katona fogott  le, mert egyenesen neki akart támadni az uralkodó hármasnak.

- Itt meg mi történt? - néztem csodálkozva körbe.

- Az ott - egészen eddig fel sem tűnt a négyes fogat, akiket Forks melletti erdőből hoztak haza a srácok. - Csinált valamit Demetrivel. Mást sem lát a szeme előtt, csak ránk akar támadni.

- Tom volt - vágtam rá azonnal, mire mind a négy fogoly fészkelődni kezdett.- Befolyásoló képessége van. Engem is ezzel "vett rá", hogy kövessem őket a kuckójukba. 

- Láttam, ügyesen tőrbe csaltad őket - mosolygott rám Aro, és helyeslően bólogattak a többiek.

- Szerintem veszélyes rátok nézve Tom. Ki tudja mire venne rá mást - sétáltam a négy fogoly elé, akiknek le voltak kötve a szemeik. Mindenkit bevontam a mentális pajzsom alá és levettem róluk a szemfedőt. Vergődtek a katonák kezei között, de vasmarokként tartották őket.

- Te mocskos ribanc! - üvöltött rám Tom, mire lekevertem neki egy hatalmas pofont. Kis híján kicsavarta ez is a fejét.

- Minden vagyok, de ribanc nem - néztem a szemébe. A fizikai pajzsom kiengedve hegyes szúróeszközt formáltam belőle és a hasfalának nyomtam, aminek következtében rándult egyet a fiú. - Mi legyen vele?

- Halál rá - jelentette ki a három király. Nekem sem kellett több, minden érzelem nélkül belé szúrtam pajzsom, amit hangos üvöltése követett, majd pengeszerűen kettéhasítottam a testét. A terem közepére hajítottam maradványait, majd Jane meggyújtotta. Visszasétáltam Jane-k mellé és onnan figyeltem a további eseményeket, ami csak annyi volt, hogy Aro feltette az imádott kérdését: Volna kedvetek a Volturi-hoz csatlakozni? Persze, a nemleges válasszal csak azonnali halál várt volna rájuk, így elfogadták a felkérést. De figyelmeztetve lettek, hogy egy rossz lépés és elpusztítjuk őket, bárhová is meneküljenek. Szerencsére mindhárman tudomásul vették, hogy a Volturi nem köntörfalaz, hanem beváltja ígéretét. 

Hallottam és éreztem is felőlük, hogy nem fognak semmit sem tenni a királyok ellen. De hiába is ők álltak felettük, tőlem tartottak a leginkább. Amin nem csodálkoztam, mert érzelmek nélkül öltem meg egykori társukat. Miután az utunkra bocsájtottak minket, keresgélésbe kezdtem, hogy a környék legjobb tanárait, dadáit kereshessem fel. Hamar megtaláltam a megfelelő embereket és megbeszéltem velük nekik megfelelő időpontot a találkozóra. 

- Lily ébredezik - szólt Ella és azonnal a szobánkba  rohantam. Visszaküldtem pihenni, majd leültem Lily mellé az ágyra és megsimogattam az arcát.

- Éhes vagy?

- Igen - törölgette pici szemeit.

- Akkor gyere, lesétálunk az étterembe - segítettem le az ágyról és kézen fogva elindultunk. Míg elnéztem, ahogy elfogyasztja az ételt, a gondolataimba merültem és összeírtam fejben egy listát, hogy mire is lesz szüksége  Lily-nek és Lucy-nek. Majd sötétedés után elmegyek bevásárolni ~ gondoltam, de Ella közbeszólt: 

~ Szívesen elmegyek én! Úgyis ki akarok mozdulni, ha megengeded.

~ Felőlem rendben van, de a bőröd...?

~ Én veled ellentétben nem csillogok napfény következtében. Kicsit más külsőt varázsolsz nekem és minden egyéb probléma megoldva.

~ Megbeszéltük!

- Többet nem kélek - tolta el magától a tányért Lily, ezzel megszakítva a beszélgetésünket.

- Valamit szeretnél e még?

- Lucy nem kap enni? - billentette oldalra a fejét.

- De, már elküldtem valakit az ő ennivalójáért is - kifizetve az ételt, távoztunk az étteremből és a titkos folyosón belépve előhívtam Ellát új külsővel és útjára bocsájtottam a kártyámmal.

Mivel temérdek időnk volt még estig, megmutattam Lily-nek a kastélyt, ahová már magunkkal vittük Lucy-t is. Sokan messzebbről figyelték közeledő alakunkat, volt aki köszönt, de olyan is volt, aki eliszkolt. Senkinek sem hagytam volna, hogy egy újjal is a gyermekhez érjen. Időközben Jane is csatlakozott hozzánk és meglepően jól fogadta a kislányt. Beszélgettek kicsit, és amikor Alec sétált felénk Jane megjegyezte, hogy ő egy csúnya bácsi, de Lily közölte Jane-val, hogy szerinte szép arca van, amire Alec lepacsizott a lánykával. 

Hívásom is érkezett, hogy megérkeztek az autóim, amiért elküldtem Félix-et és az észhez tért Demetrit. Velük tartott még egy katona is, mivel sehogy sem bírták volna megoldani feltűnés nélkül a három kocsi ide hozatalát. Szerencsére épségben hozták Volterába a drágáimat. A nap hátralévő része semmi érdekessel nem telt el. Este, amikor már Lily elaludt, Ella az őröket kicselezve besurrant a kastélyba és közösen elpakoltuk a vásárolt holmikat, majd igen későre, de Lucy is kapott elemózsiát. 

Az idő rohamosan telt a fejünk felett. Lily-vel nagyon közel kerültünk egymáshoz, és egyre ritkábban sírta álomba magát. Jane-val is jobban megismertük egymást, ugyanúgy, mint a többiekkel Volterában. Aro, Marcus és Caius is közelebb került hozzám. Nem is olyan veszedelmes vámpírok voltak, mint ahogy régen beállították őket a Cullen-ék. És igen, a Cullen család. Minden nap beszéltem valamelyikükkel, és boldogan állítom, hogy remekül megvannak. Ő és Alice továbbra sem tudnak a létezésemről, amit nem sajnálok. Nem áll módomban velük találkozni. A haragom feléjük nem hogy csökkent volna, inkább nőtt. Örültem, hogy ilyen sok kilométer választ el engem attól a két személytől.

Szemem színe hasonlóképpen felvette már az arany színét, ami kifejezetten tetszik Lily-nek. Tanárai, akiket fogadtam nagyszerű oktatásban részesítik. Fejlődése nagyon remekül zajlik. Oktatói mondták is, hogy következő szeptemberben csatlakozhat is az elsős évfolyamhoz. Pár hete töltötte a hatodik életévét, így annak a megünneplésén is túlestünk, amit az egész kastély ünnepelt. Annyira megkedvelték a csöpp törékeny embert, hogy úgy vigyáznak rá, mint a szemük fényére.

A képességem is nagy fejlődésen ment át. Mára már képes vagyok öt klónt létrehozni, természetesen az irányításommal hajtják végre a feladatot, de már az első teljes tudatlan klónnak úgy megörültem, hogy örömömben még Alec-et is megöleltem, aki az első elém kerülő alak volt abban a pillanatban.

De mint mindennek, annak is eljött az ideje, hogy a Cullen család idejének látta és Volterába látogat. 

Most épp az ő érkezésüket várjuk a nagyteremben, aminek egy okból kifolyólag nem örülök. Jön az a két személy is, akit ki nem állhatok a Föld kerekségén.

27. fejezet

Elérkezett a várva várt pillanat! A történet folytatása újra a színen! Jó olvasást mindenkinek!

XOXO
VattaCukor♥

27. fejezet

 /Edward szemszöge/

Hol vagy, hogyha hívlak? Miért nem fogod kezem? Hol keressem a választ? Nem ismerem magam. Fogalmam sincs, mit tegyek. Ki lesz, az ki megállít, ha marhaságot teszek? Eltűntél mellőlem. Nem. Én mentem el mellőled. Otthagytalak egyedül, elhagyva tégedet. Hajszolok egy elvet. Megfontolva mindent. Most jövök csak rá. Elbasztam a létem. Nem ölel már senki. Kérdéseim ezrek. De válaszra senki sem méltat. Hol van az ajtó kulcsa? Mely kitárja elmém. Felszabadítva engem. Átölelve testem.

Vétek, hogyha várok? Vagy vétek, hogyha lépek? Elnyelt mint a láva. Mely égeti testem. Rosszabb mint a Pokol. Hagyjátok szenvedésem. Még hogy van nekem lelkem? Már rég elhagyott, tudom. Hálát adva élek. 

- Küzdj meg velem -szakított ki gondolataimból Jasper hangja. Meglepett, hogy Jasper ilyen hirtelen állt elő ezzel az ötletével, de engem is kíváncsivá tett, hogy mégis mit tud a katona. Emmett és Carlisle is csatlakozott Jasperhez. Kisétáltak az udvarra, ahova engem is lehúzott a kíváncsiság. A szabályok ismertetése után elsőnek Emmett küzdött meg a Volturis vendégünkkel. Emmett tényleg mindent bevetett, hogy felül kerekedjen a lányon, de az könnyűszerrel leterítette. Ezután Jasper következett, akivel már jobban meggyűlt a vendégünk baja. Mégiscsak több tapasztalat állt Japser mögött, de ez sem segített azon a tényen, hogy mégis legyőzték a legjobb harcosát a családunknak. Jas utána még próbálta hátba támadni, de a lány számított erre és könnyen hárította a támadást.

Jasper után Carlisle következett, de őt is hamar leverte, ugyanúgy mint Alicet és Rose-t is. Legnagyobb meglepetésünkre még Esme is vállalta az összemérettetést, de mindannyian jól tudtuk és láttuk, hogy a katona óvatosan tette harcképtelenné nevelőanyánkat. 

- Valaki még akar egyet? - nézett körbe a nyertes.

- Ha lehet még, én is szeretnék.. - szólaltam meg pillanatnyi várakozás után. 

Teljesen ledöbbentett a váratlan látogató megjelenése. Nem elég, hogy napok óta homályba vésznek a családom gondolatai. Mintha elvágnák tőlem őket. De most meg rátett még egy lapáttal az ismeretlen lány megjelenése, aki hiába is tagadom, de gyönyörű, a maga módján. Bár közel sem olyan vonzó számomra a külseje, mint az én drága Bellámé volt, viszont valami akkor is húz az idegen felé. Kapzsi voltam az érzéseimmel kapcsolatban és nem gondoltam Bellára, mekkora veszélybe is sodrom őt ezzel, hogy magára hagyom őt, emellett, még a családom is elszakítottam tőle. Így, hogy az én balszerencsém a te boldogságod volt, most boldogtalan lettem, saját marhaságom végett.

Gondolataimból a Volturis lány támadóállása zökkentett ki. Hasonlóképpen felálltam én is vele szemben és csak vártuk a másik első lépését. Képességem felé vakvolt volt, mert az ő gondolatait sem hallottam, mint egyetlen Bellámét. Olyan hasonló volt ez az érzés, de elhessegettem az ilyen gondolatokat a fejemből, mert csak még nagyobb keserűség költözött a szívembe.

Amikor percekig egyikünk sem mozdult, megelégeltem és támadásba lendültem. Elsőnek a bordáit vettem célba, mert Jasper ott találta el őt, s azt gondoltam az érzékeny pontjának, de csalódnom kellett megérzésemben, mert még hozzá érni sem tudtam, nemhogy elkapni. Így volt ez minden egyes ütésemnél. Mindegyik elől kitért, még hajszálnyira sem tudtam hozzá érinteni ujjaim hegyét. Olyan volt, mintha direkt nem akarná, hogy hozzáérjek. 

Felbőszülve ugrottam fel az egyik felette lévő fára, de gyorsaságának és hihetetlen reflexeinek köszönhetően kiért alólam, ugrásom pillanatában és csak a földet markoltam el. Ekkor ő egy jól irányzott rúgással az erdő mélyére küldött, kidöntve ezzel az utamba kerülő fákat. Felkelni nem volt időm, de ő már felettem állt, s ruhámnál fogva emelt a magasba, mit sem törődve azzal, hogy én voltam a magasabb. Majd egy jól irányzott dobással, fellendített egy fának az ágára. Nem is láttam, mikor került a felettem magasodó faágra, mert csak azt éreztem, hogy gerincembe nyomódik magassarkújának sarka és egy erőteljes rúgással a földre kerültünk - alattam a vastag leszakadt faággal -, míg ő mindvégig a hátamon állt.

Fordult egyet, s sarka a torkomnak nyomódott, s feltettem két kezem, megadásom jeléül. Lelépett rólam és visszasétált nyugodtan a többiekhez, akik megdöbbenve nézték az imént zajlott jelenetet, én pedig mozdulni se bírtam, annyira fájtak a csontjaim. Nem sok kellett, hogy kitépje a végtagjaimat és holtan végezzem. 

/Bella szemszöge/

Nem ismertem magamra. Csak akkor tértem észhez, amikor sarkamat már torkába nyomtam és majdhogynem megöltem Őt. Ő félszegen felemelte két kezét, megadása jeléül, s én azonnal elléptem tőle. Akkor borult el így az agyam, amikor eszembe jutott, hogy magamra hagyott az erdő közepén. Nem értettem, hogy régen miért volt mégis mellettem? Hazudott, pedig sosem szeretett és csak úgy eltűnt az életemből. 

Ezután se kép se hang nem jutott el a tudatomig, csak cselekedtem, mint egy üres bábú. Egyszer sem hagytam, hogy egy pillanatra is hozzám érjen. Mindig kikerültem minden támadását, de egy idő után megunva léptem én a színre. Kicsit sem fogtam vissza az erőmet, emiatt is zúztam össze Őt kis híján teljesen. Kilépve az erdőből a megdöbbent Cullen családdal találtam szembe magam, de Ő még mindig ott feküdt, ahol hagytam. Felmértem érzelmeiket, és elkönyveltem magamban, hogy igencsak megleptem mindenkit. 

Edwardnak igencsak nagy fájdalmai voltak, de ahogy telt az idő, forrtak össze a törései és szépen lassan feltápászkodott vízszintes helyzetéből és elsétált mellettem, csatlakozva a többiekhez. Mindenki felmérte állapotát. Odasétált Carlisle mellé, aki rögtön tette is, amit tennie kellett és a helyére illesztette fia vállát, amit hagos reccsenés követett.

- Azta - hüledezett Emmett. - Te aztán nem fogtad vissza magad.

- Sajnálom, magával ragadott a hév - mosolyogtam féloldalasan a sérült félre, de Ő csak legyintett egyet.

~ Megértem, hogy milyen rosszul érezheti magát Bella, Edward tettei miatt, de ez durva volt - gondolta Jas.

~ Azt hittem meg fogja ölni - nézett rám Alice.

~ Hát, nem kell a kicsi Bellával kötözködni - Em.

~ Szívem ha dobogna, majd kiugrott volna a helyéről, amikor a két gyermekem egymásnak ugrott - Esme gondolatai meghatottak, s gyengéden rámosolyogtam, amit viszonzott.

~ Elképesztő tehetség rejtőzik Bellában - Carlisle.

~ Hű, lehet mocskos gondolat tőlem, de megérdemelted ezt, Edward - üzent testvérének Rose, mire Edward értetlenül hallgatott, de a szőkeség csak megrázta a fejét és rám pillantott. - Szép volt, Bella!

- Most, hogy mindenki megmérettette magát, idejének látom, hogy távozzak - vettem elő hivatalos hangom.

- Ugyan, nem kell sietned, szívesen látunk téged itt - mosolygott rám Carlisle.

~ Jah, egy Volturíst, SZÍVESEN? - mondta magában a magáét a gondolatolvasó.

- Nem mind láttok itt szívesen, szóval jobb ha megyek - néztem kifejezetten Őrá. - Ne feledjétek, Aro bármikor szívesen lát benneteket vendégül.

- Ahogy időnk engedi, meglátogatjuk - vettük a ház felé az irányt. A bejárati ajtóban fordultam vissza:

- El ne feledjem Aro ajánlatát! Szívesen látja csapatában a tehetséges vámpírokat - néztem rá Alice-ra, fivérére, és Jasper-ra.

- Köszönjük ajánlatát, de ez alkalommal is elutasítjuk - mosolygott rám Jasper. Válaszul csak bólintottam.

- A viszont látásra! - beszálltam a kocsiba s ideiglenes otthonom felé vettem az irányt, persze teleportálással megrövidítve az utat, hamar visszaértem, immáron saját alakomban. A lakásban az alvó Lily-re bukkantam, s utána megpillantottam eleven klónomat is.

- Üdv itthon! - mosolygott rám. - Nem gondolod, hogy kissé kegyetlen voltál szerencsétlen párához? - rögtön tudtam kire gondol, de nemet intve a fejemmel a fürdőbe vettem az irányt és ellazítottam magam egy forró zuhany alatt, ami most kimondottan megnyugtató volt. 

Hosszas ásztatás után kiléptem a tus alól és pihenni küldtem Ellát, vagyis vissza a bensőmbe, ahonnan kivált. Az este hátralévő részét magamba burkolózva töltöttem el. A nap első sugaraira nyitottam fel pilláim és csodálkozva néztem ki az alattunk elterülő tájra. Ritka alkalmak egyike, amikor errefelé kisüt a nap, de ez is mindössze fél óráig tartott, mert utána a vastag felhők eltakarták a nap sugarait. Lily első mocorgására fél kilenckor került sor, majd csak kilenckor ült fel kipihenten az ágyban. 

Egy pillanat alatt történt, hogy hirtelen eszébe jutottak elhunyt szülei és zokogásban tört ki, amit hosszas vigasztalás követett. Hogy megnyugtassam, megmutattam neki a tegnap vásárolt ruháit és ki is választotta, hogy mit vesz fel reggeli után. A délelőttöt kettesben töltöttük el, persze harmadikként ott volt Lucy is, de nyugodtan elrágcsálta az ajándék csontot. 

A délután folyamán jelent meg az ajtóban Emmett és Rosalie. Jasper otthon maradt, nehogy feltűnést keltsen, hogy Alice nélkül jönne. Rosalie a gyerek láttán gügyögni kezdett neki és meglepő módon elszórakozott vele. Mosolyogva figyeltem a kettőst, mellettem Emmettel, aki szeretettel nézte drága feleségét. Így hagytam őket magukra és mentem el a papírokért Lily-nek, ahova már korábban odatelefonált Jas, hogy úton vagyok. Szerencsére idejében elkészültek a megrendelt papírok és jeles összeget kifizetve visszamentem a lakásba.

Hosszas vacillálás után eldöntöttem, hogy holnap visszautazunk Lily-vel és Lucy-vel Volterrába. Döntésem után azonnal  lefoglaltam a repülő jegyeket és mondtam Rosaliéknak is. Hosszas búcsúzás után, ismét hárman maradtunk a laskában, de Lily kíváncsiskodni kezdett Ella után, így kisebb erőlködéssel ismét közöttünk tudhattuk. 

Miután Lily elaludt, Ellával beszélgettem és kértem, hogy mindent mondjon el, amit csak tud, de sajnos Ő is annyira tudatlan volt, mint én, és csak annyit tudott, amit már el is mondott. Kíváncsi voltam, hogy képes vagyok e még egy klónt létrehozni, amit említett, de csak egy homályos, összerogyott klónt sikerült képeznem, de az is óriási erőt kivett belőlem. Mivel Ella is elő volt híva, így egy tudat nélküli klón alkotása még nagyobb erőt vett igénybe. Vámpír létemre kimerültem a hosszas próbálkozások után, de Ella megnyugtatott, hogy már ez is előrehaladás a részemről, hogy egy megrogyott én-t tudtam létrehozni. 

A hajnal most is hamar eljött és óvatosan ébresztgettem Lily-t, hogy megyünk haza, az új otthonunkba. Ezt hallva rögtön felpattant és együttműködve öltözködni kezdett. Leadva a lakás kulcsát és kifizetve a számlákat, a repülőtér felé vettük az irányt. Útközben vettem Lily-nek és Lucy-nek harapnivalót, majd időben odaérve lecsekkoltunk és felszálltunk az első Olaszországba tartó járatra, új élet reményét mutatva meg Lily-nek.

Sziasztok!

Fogalmam sincs, hogy kezdjek neki a bocsánatkérésnek, nagyon sajnálom, amiért éveken keresztül hanyagoltam a blogokat, s még így is akadt pár olvasó, aki érdeklődött utánuk. Azoknak nagyon hálás vagyok, akik türelmesen vártak, most pedig mindent beleadok, hogy utolsó nekifutásra lezárjam a történeteket, amit még nem tudom, hogy hozok össze, de meglesz :3

Első sorban a Halál utáni szerelem c. blogom zárom le, majd azt követve a Visszatérő szerelem címűt.

Újraolvasom mindkettőnél a történeteket, kis javításokat ejtek rajtuk. ^.^

Remélem nyomon követitek a továbbiakban az eseményeket és együtt elmerülünk itt a Visszatérő szerelem-ben, kihozva belőle a maximumot! ☺

Mindkettő blogomnak új külsőt is adtam, ami remélem elnyeri a tetszéseteket! :D

XOXO
VattaCukor♥