30. fejezet

 Jó olvasást! ^.^

XOXO

VattaCukor♥

30. fejezet

- Beszélhetünk? - suttogta alig hallhatóan Edward. Az egész szobában megfagyott a levegő. Senki sem mert megmozdulni, várták a hirtelen reagálásom, ami nem következett be. Figyelmen kívül hagytam kérdését és a család többi tagja felé fordultam, nem törődve a két kívülállóval.

- Nemsokára meghozzák a "vacsorát" a királyságnak. Itt kívántok addig maradni vagy eljöttök velem vadászni kicsit távolabbra?

- Szívesen veled tartunk, ha neked ez nem probléma - mosolygott rám kicsit feszülten Carlisle.

- Örömmel veszem, ha kapok társaságot magam mellé - mosolyogtam vissza a családfőre.

- Meddig fogsz semmibe venni minket? - emelte meg a hangját Edward, maga mellett Alice-val.

- Akkor tíz perc múlva lent találkozunk - indultam az ajtó felé, de Edward a karom után kapott, hogy megállítson. Csakhogy Ella saját maga cselekedve, előjött és megfogta a vámpír kezét, még mielőtt hozzámérhetett volna.

- A helyedben nem tenném, Edward - elhűlve néztek Ellára, a kiköpött másomra.

- Ez...

- Ella - mondtam. - A neve, Ella.

- Ő... Te... Ti ... Ketten... Lehetetlen ... 

- Megfogadtam a tanácsod, Jas és íme az eredménye - néztem Jasperre mosolyogva.

- Elképesztő..

- Ella a fizikális pajzsomból létrehozott klónom - adtam a tudtukra. - De erről jobb, ha senkinek sem beszéltek. Még a Volturi se tud róla. Őszintén, még nektek sem akartam elmondani, de Ella önállósította magát  - néztem rá az említett "személyre", aki még mindig lefogta Edwardot, majd ellökte magától a kezét.

- Sajnálom - nézett rám Ella, majd odaállt mellém, de csak megráztam a fejem. Ami megtörtént, az megtörtént.

- Ella rendelkezik önálló tudattal - magam sem értem, hogy miért mondom el nekik, de megbízom bennük. - Tőlem függetlenül tud cselekedni, de akaratom ellen nem tesz semmit. Személyisége az enyémhez hasonló. Gondoltam arra, hogy megtört a tudatom, és így vetül ki rá, de semmi orvosi probléma nincs jelent. Ella mellett még tudok létrehozni klónokat - s be is mutattam nekik. Mára már 20 "én"-t tudok kreálni, minden gond nélkül, s időről időre kevesebb gondot jelent a több. - De őket teljesen én irányítom. Egy üres hüvelyt kell elképzelnetek. Nincs tudatuk, teljesen az én befolyásom alatt állnak.

- Szabad? - jött közelebb Carlisle, s bólintottam. Óvatosan, mintha égetnének, megérintette a klónokat, majd orvosi szemmel is megvizsgálta. Utána Ellá-hoz tért és őt nagyobb odafigyeléssel nézett meg. - Tökéletes mások. Egy apróbb hiba sincs a külsőn. Elképesztő. Hihetetlen.

- Ha nem baj, most elmegyek Lily-hez, szólok neki, hogy egy kicsit elmegyek  - nyúltam az ajtókilincshez, közben a klónokat megszüntettem, csak Ella maradt ott ahol. Kilépve az ajtón, szemmel kísértem végig, hogy miről is beszélnek, de csak a kíváncsiság hajtotta őket. 

Lilyéket az udvaron találtam meg. Félrehívtam beszélni, ahol elmondtam neki, hogy most egy kicsit elmegyek, de Ella ott lesz a szobába és ha kell neki valami, menjen csak fel és ő segít neki.

Ezután bementem a nagyterembe, ahol közöltem a szándékomat, hogy a Cullen családdal, míg itt folyik a lakoma, mi is elmegyünk vadászni. Beleegyezően bólintottak, s ott is hagytam az egész trónust. A szobámba levetettem magamról a köpenyem és mentem is vissza a Cullen-ékhez, indulásra készen. Rájuk sem kellett várni, azonnal indulhattunk, Ella pedig átment a szobánkba és távolról ügyelt Lily-re.

Legnagyobb meglepetésemre a két kívülálló is velünk tartott, de csak csendes szemlélőként. Egy ideig csendben futottunk az erdőben, majd hirtelen megtorpantam. 

- Erre igencsak kevés a sok finomság, szóval kicsit messzebbre gondoltam menni, de futva sok időt venne el

- Ugye nem?! - nézett rám nagy szemekkel Jas, de tudtam mire gondol.

- Dehogynem - vigyorogtam rá. - Érintsetek meg és vegyetek egy nagy levegőt.

Mindenki értetlenül nézett, de eleget tettek a kérésemnek. Még kérdezni sem hagytam időt nekik, azonnal egy messzi helyre teleportáltam, ahol felocsúdva sokkjukból kérdésekkel záporoztattak meg.

- Még sok minden van, amiről nem tudok - hagytam annyiban, majd mindenki elindult a maga zsákmánya felé. Én messzebb egy oroszlánt szimatoltam ki, de nem csak én voltam így ezzel. Edward is a nyomomban futva tartott az oroszlán felé, de én gyorsabb voltam, s hamar leterítettem az áldozatom. Már szólásra nyitotta a száját, amikor én megelőztem: - Fogd fel. Nem óhajtok még veled kommunikálni - majd otthagytam lelombozódott mivoltát.

A megbeszélt helyen megvártam mindenkit, akik szép lassan visszatértek, majd visszateleportáltam magunkat Volterra erdejébe. Az egész vadászat nem tartott tovább fél óránál, s visszafutottunk a kastélyba, ahol még javában tartott a vacsora.

/Edward szemszöge/

A gondolataim ezer felé cikáztak a történtek miatt. Nem tudtam még midig elhinni, hogy életben van az én Bellám, aki szinte teljesen kifordult magából. Egész életemben őt kerestem, megtaláltam és így végződött a hülyeségem miatt. Meggondolatlan hiba volt, hogy elhagytam Őt aznap. Ő volt a lelkem tüze, ami még mindig a mellkasomban ég, de az övében már hideg zuhanyként vagyok jelen. 

A vadászat után családom hiába vigasztalt, csak letörtebb lettem, hogy életem része semmibe sem vesz. Alice-val egymást támasztottuk, s semmit sem tudtunk tenni. Úgy érzem, hogy a mi történetünk a pokolban az éden, más szavakkal nem tudtam leírni. Menekülni nem tudtam az érzések, csalódások elől, de tudtam jól, hogy megérdemeltem ezt a viselkedést felőle. És emellett még miattam Alice-t is megvetette, ami még egy lapáttal rátett a keserűségemre. 

Ami meglepett nála igazán, a kislány volt. Persze tudta, hogy nem a vér szerinti lánya, de oly szívesen lettem volna mellettük, mint még senki mellett. Sajnos ezt már elrontottam, mert visszaéltem Bella szerelmével, s nyomorúságossá tettem az életem. Bárhogy is agyaltam tettem jóvátételén, annyiszor láttam Alice fejében a következményt, így feladtam minden lehetséges ötletemet. 

Családom azzal biztatott, hogy idővel minden rendbe fog jönni. Kicsit felőlük is rosszul esett, hogy nem avattak be minket a dolgokba, hogy titokban tartották Bella kilétét, de nem tudok rájuk haragudni, mert lányukként és testvérükként szeretik szerelmem. 

Már lassan egy hete tartózkodunk Volterában és ez idő alatt Bella többet rám sem nézett. Az erdőben elhangzottak után egy szóra sem méltatott. Ha valamelyik király megkérte, hogy szóljon nekem, akkor a legközelebb eső katonára átruházta a feladatot és ő valamilyen kifogással elkerült. 

Alice felől viszont történt egy kis haladás. Lily épp ugrált le a lépcsőn - figyelmeztetések ellenére - és megbicsaklott pici térde, és majdnem elesett, ha Alice nem kapta volna el időben. Bella rémülten szaladt oda hozzájuk és hálálkodva megköszönte Alice-nak, hogy megmentette a kicsi lányt. Még kapott egy ölelést is, mai még Bellát is meglepte és azonnal elengedte, majd karjába kapva Lily-t elsétáltak. 

Azóta Alice arcáról nem lehet letörölni a vigyort, amit meg is értek, mert hasonlóképpen eddig őt is semmibe vette Bella. 

Természetesen családommal minden mértékben beszélt Bellám. Egy-egy alkalom adódott, hogy Alice-re is ráemelte a tekintetét, amikor ő fecsegett és mosolyogva egyetértett. 

Ekkor ötlött a fejemben egy gondolat: Lilyt felhasználva - tudom nem szép dolog tőlem - közelebb kerülök Bellához. Ha Lily-vel megkedveltetem magam, akkor Bella talán megenyhül az irányomba! 

Arcomon halovány mosoly kiült, amikor elképzeltem, hogy újra normálisan tudok beszélni kedvesemmel. De még hosszú út áll előttem.