9. fejezet

Sziasztok! Íme tessék:

9. fejezet

Fura érzés megfejtése

Alice-nek vett Rose egy tucatnyi Olasz divatos ruhát. Ennek biztos örülni fog. Esme-nek vett egy vastag receptkönyvet, hogy tudjon főzni és sütni az árváknak. Carlisle-nak egy orvosi táskát vett. Jasper egy új sakktáblát kapott bábukkal együtt. Emmett egy horrorfilm sorozatot fog kapni és Edward-nak ingeket vett.

-Ezeknek örülni fognak!–mosolyogtam biztatóan.

Én Jane-nek, Demetrinek és Félixnek vettem ruhákat. Aronak, Marcusnak és Caiusnak a régi korokról vettem könyveket. Rosalie-nak vettem egy rózsaszín köves, szív alakú nyakláncot és Alice-nak is ugyanezt lila kővel, Esme-nek pedig sárga kővel. Jaspernek pedig vettem egy háborús könyvet. Carlisle-nak vettem egy orvosi füzetet, Emmett vámpíros filmeket kapott és mellé egy könyvet: Fárasztó embereknek jó tanács. Edward-nak nem tudtam mit venni, így a klasszikus cd-nél maradtam. Mindenkinek mindent megvettem, így leültem egy üzlet előtt egy padra. Rosalie-t vártam, aki épp az ékszerész üzletből jött ki.

-Én végeztem mindennel!– mondtam.

-Én is –ült le mellém.

– Bella, ezt neked vettem –nyújtott oda egy kis dobozkát. –És ezt! –ez a doboz már nagyobb volt. Kibontottam a kis dobozkát és ugyanolyan nyaklánc volt benne amilyet én vettem nekik, csak kék köves.

-Köszönöm, én is vettem valamit –nyújtottam át a nyakláncot. Rose megnézte és nevetésbe törtünk ki. Több szem is ránk tapadt, de most nem foglalkoztam velük.

-Ezeket oda tudnád adni a többieknek? Egy kis ajándék mindenkinek –mondtam és átadtam a nejlontáskákat.

-Persze, átadom nekik – vette el. – De nyisd ki ez a dobozt is.

Kinyitottam, és egy telefon volt benne.

-Ezzel nyugodtam hívhatsz, mindenki számát beleírtam. És én is elérlek ezen –mosolygott rám.

-Köszönöm! – borultam a nyakába. – Egyébként, hogy viszed haza ezt a sok cuccot?

-Vettem bőröndöket, amibe minden belefér –mondta.

-Mikor indulsz? – kérdeztem.

-Szerintem ma indulok, ne idegeskedjenek tovább –mondta szomorúan.

-Ne szomorkodj, legalább láthatod őket –öleltem meg.

-De már annyira megkedveltelek, hogy nem akarlak itt hagyni –nézett rám.

-Hiányozni fogsz. De nyugi, meg tudom védeni magam. De most olyat mondok, amit még senki sem tud. Csakis én tudom – mondtam - Ugye nem mondod el senkinek?

-Ígérem, nem fogom –biztatott.

-Nem olyan rég, amikor Aro megfogta a kezem, kíváncsi volt, hogy tud-e már a gondolataimban olvasni, de nem is ez a lényeg. Amikor megfogta a kezem, meghallottam a gondolatait. Sok mindent hallottam, amit mások gondoltak régebben és a sajátjait. Minden féle-fajta gondolat volt, olyan ez, mintha Aro képessége meglenne nekem – suttogtam.

-Neked megvan Aro képessége? – hitetlenkedett. – Hisz ez csodálatos!

-Igen az, de nem tudom, mik lehetnek ezek a furcsa érzések. Az egyiket érzem, tudom,  hogy Aro képességéhez hasonló. – elmélkedtem. Mi lehet ez?

-Milyen érzések?- kérdezte.

-Hát… nem tudom elmondani, ezt érezni kell. De erősebbnek érzem magam tőlük és sokszor tudom, hogy ki hol van. Ez pedig Demetri nyomkövető képessége – gondolkoztam el.

-Nem tudom mi, lehet, de mit szólnál, ha felhívnánk Carlisle-t, ő biztos tudna segíteni.

-Nem tudom, próbáljuk meg. Takarom akkor az ő elméjét is. – mondtam, hajt a kíváncsiság.

- Halló?- hallottam meg Carlisle hangját.

-Szia! Itt Rose, egyedül vagy? – kérdezte Rose.

- Most már igen, mi a baj?- aggódott Carlisle.

-Nincs semmi baj, de szeretnék kérdezni valamit, ami titkos – mondta.

- Persze, mond csak – Carlisle.

-Valaki, vagyis a barátnőm valami furcsa érzéseket érez, olyat, mintha erősebb lenne tőle, de nem tudja mi az. Az egyik, ha minden igaz, egy képesség lehet, de a többit nem tudja – hadarta.

- Tudja használni azokat az érzéseket? Mert gondolom, képességek lehetnek – szólt gondolkodón Carlisle.

Igaza lehet. Így belegondolva körülbelül annyi érzés érzek, ahány képesség van Volturiban.

-Megnézzük, köszönöm Carlisle! Szia! – köszönt el. De ezt ne mond el senkinek.

- Rendben! Szerbusz! –köszönt el Carlisle is, közben meghallottam Edward hangját. : Ki volt az? És miért nem hallom a gondolataidon keresztül, amit beszéltetek?... – és itt kinyomták a telefont.

-Carlisle-nak igaza lehet. Ezek úgy lehet képességek – mondtam Rose-nak.

-Próbáld használni – mondta Rose.

-Rendben. Kiét próbáljam meg? – Kíváncsi vagyok!

-Azét a Jane-t, rajtam.

-Háát… rendben, de fájdalmas lehet – húztam el a szám. Kín. – gondoltam magamban. Rose arca egyre jobban eltorzult. – Elég!! És Rose fellélegzett.

-Látom igaza volt Carlisle-nak. De most már tudom, hogy nem kell újat húzni Jane-el – ezen mosolyognom kellett. Szóval, ha a pajzsom alá vonok tehetséges vámpírokat, megszerzem a képességüket.

-Akkor ez titokban marad! Senkinek sem mondjuk el! Ez a kettőnk titka lesz!

-Ha Aro megtudná, nem szabadulnál Volterából –mondta. – De lehet, hogy már most sem.

-Lehetséges, de egyszer úgyis elmegyek Volterából – mosolyogtam Rosera. - Ha elenged.

-Szerintem elfog, de ha nem eljövök – vagy elszökök.

-Te tudod, de én indulok, megveszem a jegyemet Seatle-be – állt fel.

-Rendben, én is indulok vissza, nehogy keressenek. Hiányozni fogsz – öleltem meg. – Védem az elméd, nyugodtan szólj, ha az egészet kell.

-Te is nekem. Remélem, hamar látjuk egymást –ölelt vissza. – Oké.

Rose jobbra indult, én balra. Jól nézhettem ki 19 szatyorral a kezemben, nemhiába néztek meg az emberek.

8. fejezet

Sziasztok! Meghoztam! Remélem tetszik! Jó olvasást!

8. fejezet. Vásárlás

(Bella szemszöge)

A trónterem előtt megálltam, majd bekopogtam. Vártam, míg kiszólnak, majd beléptem a terembe.

- Ááá… Bella, jobban vagy már? – kérdezte Aro. Ahogy láttam többen voltak a trónteremben.

- Nem igazán, van még fölösleges energiám – mondtam, s közben mosolyogtam.

- Úgy hiszem, szeretnél mondani valamit – mosolyodott el.

- Igen, szeretnék elmenni, vásárolni, attól lenyugodnék, kikapcsolódnék – mondtam, és Aro-ra néztem könyörgően.

- Nem is tudom, Bella. Hiszen még újszülött vagy, mi lesz, ha rátámadnál egy emberre? – kételkedett Aro. Nem mondhatom, hogy Rosali Hale (Cullen) lefog. Ki kell találnom valamit, ami legelsőnek eszembe jutott mondtam is.

- Ha nem bírom ki, akkor elfutok, de menni fog, tudom. Senkire sem fogok rátámadni – biztosítottam.

- Bella, ha valami baj történik a te felelősséged lesz! – egy szóval, ha lebukok, meghalok.

- Értem –bólintottam, majd meghajoltam. –Viszlát.

- Várjál, ezt neked szeretnénk adni Isabella, kérlek, fogadd el. - nyújtott felém egy kis dobozkát. – És ezt a kártyát, mindenkinek van Volterában egy nagy összegű bankkártyája.

- Köszönöm - hajoltam meg ismét. De ahogy Aro és a én kezem összeért meghallottam a gondolatait.: „ Küldjek-e utána valakit?... De tud vigyázni magára, nem hinném, hogy rátámadna egy emberre. Létezésem során, ilyet sem hallottam még újszülöttől, hogy vásárolni szeretne. Isabella más, mint a többi vámpír, ebben is különleges.” Ezen meglepődtem, biztos voltam benne, hogy küld valakit utánam. Viszont akkor kimagyaráztam volna magam.

Aro hangja rántott vissza a jelenbe.

- Megnézed, hogy mi van a dobozban? – kérdezte nyájasan. Ezt utálom Aro-ban.

Kinyitottam a dobozt és egy V betűs nyaklánc volt benne, ez a Volturi címere. Ilyet nem mindenki kap, csak az erősek és a „kedvencek”, és én sajnos a kedvencekhez tartozom.

- Ez csodálatos! Nagyon örülök ennek – örültem is, de nem is. Azért örültem, mert erős vagyok, de nem örültem annak, hogy most már jobban kell tisztelnem a 3 vezért. Jó volt úgy ahogy eddig. – Még egyszer köszönöm!

- Szívesen, de most már menj, töltsd kellemesen az időt.

- Viszlát! – és kiléptem a teremből. Felrohantam a szobámba és magamra kaptam egy normális ruhát, örültem, hogy megszabadulhattam köpenytől. Leengedtem a hajam és felraktam egy fullcapot. Felraktam a nyakláncot, amit Aro-tól kaptam, ha találkoznék, valakivel, nehogy kérdezősködjön. Amint felöltöztem mentem is Rose-hoz. Nem futottam össze senkivel, de eszembe jutott valami. Nem sétálhatok be az üzletekbe vörös szemmel, ezért gyorsan megkerestem Jane-t.

- Jane lenne egy nagy kérésem – rohantam oda hozzá.

- Persze, mond csak – mosolygott rám kedvesen, a mosoly jobban áll neki, állapítottam meg.

- Tudnál adni kontaktlencsét, nem sétálhatok vörös szemmel az üzletekben – kértem. – Persze, ha csak van.

- Van! De csak kék, kék volt a szemem emberkoromban, ezért Aro-tól kéket kaptunk –mondta és húzott a szobája felé. Ahogy hozzáért a kezemhez meghallottam a gondolatát. „Úgy gyűlölöm Alecet amit Bellával tett, nem gondoltam volna róla, hogy ilyen szemétláda tud lenni egy lánnyal. Elég bunkó volt, de kapni fog tőlem…” Ezen jót nevettem magamban. Kíváncsi vagyok mit fog vele csinálni.

- Tessék, ezeket neked is adom, de ez a smink nem áll jól neked. – nézett rám. Leültetett egy székre és valamit csinált a szememnél. 10 másodperc múlva kész is lett. – Kész vagy! Így sokkal jobban nézel ki – méregetett. – De nem kell ez a sapka.

- Köszi, mindent, de már futok is mielőtt felkel a nap – álltam fel. – Szia!

Gyorsan odaértem Rose-hoz, de már másik ruhában várt rám és ki is volt festve.

- Jól nézel ki, jó áll a kék kontaktlencse – mosolygott rám, észre sem vettem, hogy Jane mikor rakta be.

- Te sem panaszkodhatsz –néztem végig rajta.

- Induljunk, mindjárt felkel a nap! – és futottunk a város felé. Nem tudom, hogy melyik város lehetett, de nagy volt.

- Hol kezdjük? Cipők, ruhák, fehérneműk vagy kiegészítők? –kérdezte Rose.

- Nekem mindegy, ott ahol szoktad.

Nagy meglepetésemre nyitva volt a pláza és voltak emberek is. Az emberek mellett elsétálva sokan utánunk néztek és a fiúk még fütyültek is.

- Te ezt szereted? – kérdeztem Rose-t.

- Én szeretek a középpontban lenni, ahogy már tudod. De ide menjünk be, ez nagyon jó üzlet. Szeretem a Guccis dolgokat – kacagott fel Rose. Erre többen fütyülni kezdtek. Vettünk pólókat, nadrágokat, tornacipőket, magassarkúkat, amiket elleneztem, de Rose mondta, hogy jó állnának. Ezért vettünk 7 pár magas sarkút. Épp egy kék, mély dekoltázsú pólót és egy fekete csőnadrágot próbáltam, amikor megcsörrent Rose telefonja.

- Emmett az, biztos aggódnak – mondta és kinyomta.

- Szerintem is, Alice biztos nem látja a jövődet, mert itt vagyok – szóltam ki a próbafülkéből. –Na, milyen? – léptem ki.

- Nagyon jó áll. Ezt meg kell venni! – mosolyodott le Rose.

Rose is felpróbált pár ruhát és cipőt. Már vagy huszadszorra csörgött a telefon, felváltva hívták.

- Rosalie, vedd fel és mond meg nekik, hogy jól vagy. Hátha békén hagynak – mondtam neki.

- Igazad van, felveszem – rakta le a 12 db nejlonszatyrot egy padra. Én is így tettem.

- Halló? – szólt bele a telefonba.

- Végre, hogy felvetted! Hol vagy és mit csinálsz? Miért nem látlak? Ki van veled? – záporoztak Alice-ból a kérdések.

- Nyugi, élek és vásárlok. Egy barátnőm van velem –hadarta Rose.

- Hogy hívják? És mikor jössz haza? –Alice.

Rose rám nézett segélykérően és én tátogtam, hogy Marie.

- Marie a neve és nem tudom. Majd megyek! Sziasztok! – nyomta ki a telefont. 

- Ez gyors volt – nevettem fel, Rose csak bólintott. – Gyere, menjünk, vegyünk ajándékot a családodnak. Én is veszek még pár cuccot valakiknek.

- Bella, aki az én családom, az a tiéd is. Te már családtag vagy amióta Edward elhozott hozzánk – Mondta szigorúan csípőre tett kézzel.

- Rendben, köszi, de vegyünk Alice-nak pár jó ruhát, gondolom most is teljesen ki van, hogy nem hoztad el vásárolni. Meg a többiek is kapnak valamit. Ezt már biztos nem látja Alice.

4. Díjam

Sziasztok! Kaptam még egy díjat, nagyon köszönöm Puszmó-nak! Imádlak! Meg mindenkit.

5 dolog magamról: Már nem tudok írni magamról semmit. Ha valamire kíváncsiak vagytok itt elértek: csszimi@hotmail.com

5 emberkének:

http://www.alicejasper4ev.blogspot.com/

www.karamellasworld.blogspot.com

http://micsodavampirfanfic.blogspot.com/

aki még kéri az majd rámír msn-en!

Köszi Puszmó!

7. fejezet

Sziasztok! Meghoztam! Igaz késő van már.., de itt van.. Jó olvasást!

7. fejezet Vadászt állatokra

- Persze, menjünk! – mondtam, legalább nem kell több embert megölnöm. Igaz erősebbé tesz, de nem jó érzés ártatlan embereket megölni. A mai napom mostantól jobbra fordult. Boldogabb vagyok amióta Rosalie-val találkoztam.

Amíg futottunk nem szólaltunk meg. Körülbelül az erdő közepén álltunk meg és Rose felém fordult.

- Bella, csukd be a szemed és vegyél egy mély levegőt. –utasított. Így is tettem. Becsuktam a szemem és beleszagoltam levegőbe. Éreztem, hogy körülbelül 200 méterre van egy szarvascsorda. Hallottam a víz csobogását is a szarvasok felől és a madarak halk, pici szívdobogását.

- Mit érzel? – kérdezte Rose.

- Körülbelül 200 méterre egy szarvascsordát. –mondtam.

- Melyik irányban?

- Kelet.

- Jó, innentől hallgass az ösztöneidre. Mögötted futok.

Ezt is tettem. Futottam a szarvascsorda felé és rávetettem magam a legnagyobb gímszarvasra. Próbált ledobni magáról, de nem sikerült, mert erősen kapaszkodtam a nyakába. Ezt megunva kitapogattam az ütőerét és beleharaptam. Sokkal másabb íze volt az állat vérnek... Sokkal édesebb volt! Jobban ízlett ez, mint az emberi vér. Ha ez elmondanám valakinek, biztos hülyének nézne. De egyszer mindennek vége, a vér is elfogyott az állatból, mint a pohárból a víz, ha megisszuk. A szarvas testét elhajítottam magamtól. Megkerestem a szememmel Rose-t, ő is akkor végzett egy szarvassal. Még nem volt elég ez a vérmennyiség, ezért kerestem még egy állatot. Ahogy végeztem azzal is, odamentem Rosalie-hoz. Épp egy fánál várt és nagyon gondolkozott valamin.

- Min gondolkozol? – ültem mellé a fára.

- Csak azon, hogy mikor induljak haza – mondta, de lelkileg otthon járhatott.

- Akarsz meglepetést okozni? – kérdeztem mosolyogva.

- Nem menne, mert Alice meglátná – rázta a fejét.

- De ha védem az elméd, akkor sikerülne, rám nem hat semmilyen képesség – ahogy ezt elmondtam Rose-nak kikerekedett a csillogós szeme.

- Mi a képességed? – kíváncsiskodott.

- Van egy mentális és egy fizikai pajzsom. Ha elrejtelek a pajzsom alá, akkor nem fogja látni és … Edward sem fogja hallani a gondolataidat. Persze csak ha akarod.

- Jó hogy akarom! Már régóta arra vágyom, hogy Edward ne hallja a gondolataim – nevetett fel.

- Van két lehetőség is. Az egyik: csak azt nem fogja hallani amit én, letakarok, vagyis ami itt történik. Másik: semmit sem fog hallani, ami neked jó, de ez nagyon gyanús lenne.

- Jó lesz az első variáció – mondta. – Őőő… Bella? Eljönnél velem vásárolni? – nézett rám kérlelően. – Még úgysem vásároltunk együtt.

- Szívesen elmegyek veled – mosolyogtam rá. – De nem tudom, hogy elmehetek e. Meg kell kérdeznem Aro-t . Meg leveszem ezt a fránya köpenyt. – ugrottam le a fáról.

- Rendben, siess vissza! – szólt utánam Rose. Vásárlás terén olyan mint Alice, mindketten bepörögnek.

- Oké, de ha 15 percen belül nem leszek itt, akkor nem jöhettem. De attól védem az elméd és Alice sem fogja látni a jövőd. Majd csak akkor veszem le rólad a pajzsot, ha hazaértél, de amiket beszéltünk az titok marad! – szóltam vissza, Rose csak bólintott. Teljes sebességre kapcsoltam, és futottam Voltera felé.

(Alice szemszöge)

1 napja ment el Rose és a hangulatunk egyre rosszabb lett. Nem volt más látomásom a vásárlása után és ez megrémített, hogy valami bajban van. Hiába fürkésztem a jövőjét nem láttam semmit sem, vagy nem döntött, vagy valami történt vele, de azt látnám! Erre nem is gondolok!

- Ha már mindenki ideges, akkor próbáljuk felhívni Rose-t – Mondta Edward.

- Ez nem is rossz ötlet! Végre használod azt a csöppnyi agyad –pattant fel Em és rohant a telefonjáért.

- Mintha te szoktad volna használni –vágott vissza Edward.

- Hagyjátok már abba! Hívjuk Rose-t! – csitítottam a fiúkat. Bunyó lett volna belőle.

- Fel fogja venni? – anyáskodott Esme.

- Még nem látom – mondtam szomorúan. Semmit nem látok Rosalie-val kapcsolatban. Emmett bepötyögte a számot és vártunk. Kicsengett egyszer, kétszer, háromszor, négyszer. A 4. csengésnél kinyomta Rose.

- Kinyomta! – akadt ki Emmett.

- Lehet, hogy elfoglalt – mondtam, de Em félreértette. – Vásárol – raktam hozzá gyorsan, és elhomályosult előttem minden.

„ Épp egy lánnyal vásárolok, nevetgélünk, de nem látom az arcát. Homályos” Ennyi volt, de nagyon homályos, ez volt eddig a leghomályosabb látomásom.

- Mit láttál? – kérdezte szerelmem.

- Rose-t, hogy épp egy lánnyal vásárol, nevetnek – mondtam zavarodottan.

- Ki volt az a lány? – kérdezte kíváncsian Em. – Nem szokott egy ismeretlen lánnyal vásárolni és nevetgélni.

- Nem tudom ki volt az a lány. Nem láttam az arcát, homályos volt. Épp, hogy ki bírtam venni, hogy egy lány volt. Sohasem volt még ilyen homályos a látomásom. Nagyon különös.

Köszönöm Nickyy-nek! http://baratvagyellenseg.blogspot.com/

5 dolog rólam:

1. Van 2 sajár blogom, és 2 közös.

2. 1 testvérem vam(Lány)

3. Szeretem az energia italokat.

4. szeretek vásárolni

5. el szeretnék jutni Egyiptomba.

5 embernek küldöm:

http://imiss-y-o-u.blogspot.com/

http://theringbella.blogspot.com/

http://luca-secretloveinv.blogspot.com/

http://csodaszapor-friday.blogspot.com/

http://vampirsztar.blogspot.com

Mégeggyszer köszi Nickyy

Új blog!

Sziasztok! Nyitottam egy másik blogot. http://www.halalutaniszerelem.blogspot.com/

Ezen a blogon csak hetente egyszer lessz friss, maximum kétszer, de ha szerencsétek van háromszor. Lehet, hogy hülyének tartotok, hogy most kezdtem és már itt van 2 saját blog és 2 közös. De nem tudom magam leállítani :S Ha van kedvetek nézzétek meg azt a blogot is.

6. fejezet.

Sziasztok! Meghoztam a következő fejezetet! Remélem tetszeni fog. Aki elolvasta, az írja le a véleményét! Köszönöm.

6. Fejezet A találkozás

(Bella szemszöge)

- Marie, elmondanád pontosan mi történt Alec-el a szobában? – kérdezte meg kis paranccsal a hangjában Aro.

- Az, amit elmondtam. Le akart velem feküdni, de én nem akartam, így gondolom előjött a fizikai pajzsom és elrepült. – mondtam meg az igaz választ.

- De akkor mi volt az első napon köztetek? Alec gondolatai szinte üvöltöttek, ha hozzáértem. Talán nem szereted? Vagy mi történt? – kíváncsiskodott. De utálom, ha valaki kíváncsi. Nem bír csendben maradni? És egyébként ehhez semmi köze!

- De szeretem, de nem úgy érzem, hogy ő az igazi. Alec-et csak barátilag szeretem, nem vagyok belé szerelmes. Az, ami az első nap történt, ballépés volt. Az az újszülött volt, és nem én. Nem tudom akkor mi ütött belém. – daráltam el gyorsan, hogy minél hamarabb végezzünk. Még a saját szüleimmel sem szerettem az ilyenről beszélni. Nem hogy egy számomra még vadidegennel.

- Rendben, értem, de ezt neked kell megmondani Alecnek, minél hamarabb. – mondta, közben közelebb jött hozzám és megérintette a kezem. Minden nap próbálkozott belelátni a fejembe, de sose sikerült neki.

De most, ahogy hozzámért hallottam a gondolatait:

„ – Mikor hallhatom már a gondolatait? Akárhányszor hozzáérek semmit sem hallok, akármennyire is próbálkozok, semmi. Tudom, hogy valamit titkol előlünk! Valahogy ki fogom deríteni! – hallottam meg gondolatait, és még sok más gondolatát régebbről.”

- Oké, akkor most megyek is közlöm Alec-el. – vettem el a kezem Aro-tól. – Jah és van egy másik nevem is! Bella. - Hátráltam pár lépést és meghajoltam. – Szólítson Bellának. – Aro csak bólintott.

- Szerbusz, Bella! – köszönt el nyájasan.

Most már tudom, hogy csak a fejét teszi nekem! Amiket mondott, hogy megbízik bennem csak hazugság volt. Utálom Volterát! Hülye voltam, hogy bejöttem a kastélyba! Te ügyetlen, hülye Bella! Gondolkodtál volna! Gyűlölöm magam ezért az egészért. Minél hamarabb beszélnem kell Alec-el, annál hamarabb vége lesz. De egyvalami nagyon kíváncsivá tett. Hogy hallhattam Aro gondolatát? Ez olyan volt, amikor elmesélte, hogyan működik a képessége. Amikor elképzeltem, valahogy így képzeltem el. Talán nekem is megvan Aro képessége? Lehetséges. De ezt most rakjuk félre. Alec-et hol találhatom meg? Merre lehet? Beleszagoltam a levegőbe és a kert felől éreztem intenzívebben az illatát. Kisétáltam emberi tempóban a kertbe és meg is láttam. Nekem háttal ült, lehajtott fejjel. Odasétáltam mögé.

- Szia! – álltam meg előtte. –Beszélnünk kell! Gyere, sétáljunk egyet. –indultam el az erdő irányába. Benn az erdőben koromsötét volt, de én így is jól láttam. Mentem árkokon, gyökereken, rönkökön keresztül. Csak az erdő túloldalán álltam meg, hogy ne hallja senki a beszélgetésünket.

- Tudom, hogy mit akarsz mondani. – a hangja gyötört volt, teli fájdalommal, de megértéssel.

- Sajnálom, de én nem érzek úgy irántad… – mondtam.

- Megértelek. – mondta, és felnézett, a szemembe. – De miért? – Üvöltött rám.

(Rose szemszöge)

A vásárlás után sétálgattam a városban. Azon gondolkoztam, hogy elmegyek vadászni egyet. Amiket vettem eldugtam egy magas fán, ahonnan senki nem veszi le, esetleg csak egy vámpír. Elindultam ki a városból, és az erdő felé vettem az irányt. Már elég közel jártam az erdőhöz és megéreztem két ismerős szagot. Két Voluris katonát. De az egyiknek különösen ismerős frézia illata volt. Olyan volt, mint Bellának. Á.. ezt csak képzelem! De kíváncsi vagyok mit keres errefelé két Volturis katona. Szép lassan közeledtem feléjük, nehogy meghalljanak. Ahogy elnéztem éppen veszekedtek.

- De miért? – üvöltötte az egyik.

- Mert nem szeretlek, az csak egy ballépés volt! Tudom jól, hogy direkt csináltad! Félrevezettél! Tudtad, hogy még újszülött vagyok, és könnyen félrevezethető! – hallottam meg egy ismerős hangot. Bella!

Közelebb araszoltam hozzájuk, hogy biztos legyek, hogy Bella e az a lány. És igen! Ez ő! Csak vámpírként! Vámpír lett és Volturis!

- Jól tudom milyen egy újszülött! Könnyen becsaptalak! Csak kihasználtalak! Ez volt a legjobb alkalom, mert nem tudtad mit csinálsz. Láttam a szemedben, hogy nem vagy önmagadnál, csak az újszülött éned tört elő. Ellepte az elméd az a bizonyos vörös köd. – nevetett fel a férfi. Ördögien elvigyorodott és hangosan felkacagott.

Bella ott helyben összerogyott. Szegény! Most nagyon megsajnáltam. Pedig ez nem vall rám. Így, ebben a helyzetben nagyon hasonlított rám.

Messzebbről lábdobogásokat vettem észre, Volterra felől. Bella hirtelen felállt és nekiesett a fiúnak. Ami meglepett, hogy Bella nagyon erős volt. És jól kiképzett. A fiút nekivágta egy sziklának, ami kettérepedt. Láttam, hogy Bella önmaga és mindennek tudtában van. Egyre közeledtek a lábdobogások. És megláttam kik jönnek. A Volturisok. Most Bellának vége. Ahogy megnéztem ki jönnek ledöbbentem. Még nem láttam őket a kastély falain kívül. A 3 vezető és 5 testőr jött. Négy testőr fogta le Bellát és egy azt a férfit akinek Bella nekiesett. Aro megérintette Alec kezét, gondolom megnézte a gondolatait. Ledöbbent arccal nézett a férfire.

- Ezt nem gondoltam volna rólad Alec – mondta döbbenten Aro. – Bella, megértem a reakciód, de próbáld türtőztetni magad – Bella csak bólintott. A 4 testőr elengedte és a helyén maradt. Ezen csodálkoztam. Nagy önuralommal rendelkezik!

- Alec, veled még számolunk. De Bella, veled minden rendben? – kérdezte Aro. Bella megint csak bólintott.

- De szeretnék egy kicsit egyedül maradni! – mondta Bella. Aro bólintott is elindultak arra, amerről jöttek. Bella leült egy kidöntött farönkre és magában zokogott. Nagyon sajnáltam szegényt. Előbújtam a helyemről s odasuhantam mellé. A kezem a vállára tettem és simogattam, de Bellának az hirtelen jött és felállt támadó állásba.

- Nyugi csak én vagyok, Rose. – mondtam. Hirtelen én is megijedtem, nehogy rám támadjon.

- Mit keresel itt? – kérdezte döbbenten.

- Hát eljöttem otthonról, mert mindenki letört a halálod miatt – mondtam az igazat és Bella vissza leült mellém. - Jól vagy? – kérdeztem együtt érezve vele.

- Én? Persze – adta az ártatlant.

- Ahhaaa – nevettem fel

- Mindent hallottál? – kérdezte maga elé pillantva.

- Igen, de a legeslegelejéről lemaradtam. De sejtem mi történt. Szakítottál a sráccal.

- Igazából nem is jártunk meg minden, de az első napomon... nem tudom mi ütött belém.. én csak... az újszülött uralt – mondta. Tudtam és éreztem, hogy igazat mond.

- Elhiszem neked. Én is éreztem már ilyet, kellemetlen érzés.

- Mikor voltál ilyen helyzetben? Pedig te gyönyörű vagy! Csak egy szemét csinálhatott ilyet veled!

- Igen, szemét is volt –mondtam. És szépen elmeséltem mi történt velem emberkoromban. Bella csendben hallgatta végig a történetemet. Nem szólt közbe, nem tett fel kérdéseket.

- Sajnálom – mondta végül.

- Nem kell, ez már a múlt, és most itt van nekem Emmett – mondtam nevetve. – Én sajnálom, ami veled történt.

- Nem kell, ez is már a múlt. Gondoljunk a jelenre – mondta mosolyogva. – Hogy vannak a többiek?

- Elvannak! Ahogy megtudták, hogy „meghaltál” Alice és Edward néz ki a fejükből, Carlisle a munkájába temetkezik, Esmee az árvaházban van szinte egész nap, Jasper vagy Emmettel sakkozik általában vagy elmegy a ház közeléből kiszellőztetni a fejét. Emmett meg nem olyan vad medve az ágyban, mint szokott. Érted, hogy értem .

- Igen, értem – nevetett fel Bella. – Rose, miért vagy ilyen kedves velem?

- Hát, most már rájöttem, hogy milyen is vagy valójában. Eddig csak féltékeny voltam rád, mert ember voltál. De most már nem vagyok az. – mondtam el neki az igazat, ha már ő is az igazat mondja el.

- Értem –mondta. – Megkérhetlek valamire? – kérdezte meg.

- Persze! Mond csak!

- Azt szeretném, ha nem mondanád el a többieknek, hogy élek – ez meglepett. De miért?

- Miért? – kérdeztem hitetlenkedve.

- A Volturi nem tudja, hogy ti mondtátok el nekem, hogy léteznek a vámpírok. Úgy tudják, hogy Victoria volt. Azért mondtam ezt, mert nem szeretném, hogy meghaljatok.

- Áh értem, szóval megvédtél minket! – de kedves volt tőle. – És mond csak, mivel táplálkozol?

- Háát… Eddig 2 embert öltem meg.

- Nem is próbálkoztál az állati vérrel? – ez megdöbbentett.

- Gondoltam rá, de nem tudtam, hogyan kell… - ha el tudott volna pirulni Bella már paradicsom vörös lett volna.

- Gyere, megmutatom, ha akarod –ajánlottam fel a segítségemet. Saját magamon meglepődtem. Én nem szoktam ilyen lenni!

- Persze!- pattant fel – Menjünk!

Dííj!

Nagyon szépen köszönöm Szandinak!

5 dolog rólam:
1. Legjobban imádom a barátnőimet!
2. Team: Stefan, Edward, Damon
3. Imádok blogolni.
4. Barna a hajam és a szemem.
5. Mindenkit imádok aki olvassa a blogom!

5 ember: http://swanlanyok.blogspot.com/
http://baratvagyellenseg.blogspot.com
http://loveamongthecastlewalls.blogspot.com/
http://vampirsztar.blogspot.com
http://boldogveg.blogspot.com/

5.fejezet

Sziasztok! Meghoztam az 5. fejezetet! Nagyon örülök a 20 rendszeres olvasónak! Köszönöm a komikat! Remélem tetszeni fog! Várom a komikat!

5. fejezet El kell mennem!

(Rose szemszöge)
Már egy hete nem mentünk iskolába. Mindenkit megviselt Bella halála, engem kevésbé. Mindenkinél letört kedv, bánat a századikon, olyanok mintha nem is ismernék a régi önmagukat. Az iskolában azt találtuk ki, hogy elkapott az egész család egy vírust, ami elég hihető. Csak én nem kaptam el ezt a „vírust”. A  neve: Bella halála utáni depresszió. De ahogy látom ma sem fognak semmit se csinálni. Carlisle a munkájába temetkezett, Esme az árvaházban van szinte egész nap, mondhatni csak „aludni” jönnek haza. Alice sosem jön el velem vásárolni, pedig akárhányszor megkérdeztem tőle a "vírus" előtt, mindig velem tartott.. Jasper mindennap eltűnik több órára, mert nem bírja ezt a sok negatív érzelmet. Edward csak ül a szobájában és néz ki a fejéből. És végül Emmett maci. Sohasem mond poénokat, semmi mosoly nem ül az arcán és az ágyban sem az a régi vad medve. Ül a kanapén és kapcsolgatja a tv csatornákat. A baseball meccseket sem nézi már meg.
- Dög unalom ez az egész! Ezt mát nem bírom tovább! - Lerohantam a lépcsőn és elkiáltottam magam. - Elmentem! Majd jövök és ne keressetek! – kiáltottam. Meg sem vártam a válaszukat, bepattantam a kocsimba és elhajtottam. Szeretem ezt a kocsit! Gyors, kényelmes és elegáns. Az én drága BMW-m . Na merre menjek? És mit csináljak? Ebben az országban már mindenhol jártam, már unalmas itt lenni. Gyerünk el…. Most nem döntök el semmit sem, mert a többiek követni fognak, utánam jönnek és visszavisznek. Nem tervezek el semmit. Naplemente van. Szeretem ez az időszakot. Mindig együtt néztük a naplementét Emmet-tel. Persze kivétel amikor vásárolni vagyok Alice-val, vagy egyedül és a mostani állapotban.

(Edward szemszöge)

- Hova mehetett Rose baby? – kérdezte Emmett. Nagyon aggódik a feleségéért, pedig ha Rose akarja megtudja védeni magát.

- Nem tudom. Nem döntötte még el. Annyit tudok, hogy csak el innen. – Sokat mondott Alice mondhatom. Ezt már mi is tudtuk.

- Menjünk utána! – pattant fel Emmett.

- Nem tudjuk merre mehetett, az illata pedig mer eltűnt. –lépett be az ajtón Jas.

Emmett pedig visszahuppant a helyére. Mindenki a gondolataiba volt merülve, hogy merre mehetett Rose. De engem nem nagyon izgatott, nem tudtam másra gondolni, csak Bellára.

(Rose szemszöge)

Seatle-ben vagyok. Elrepülök valamerre. A kocsival leparkoltam a reptéren, lezártam a kocsit és bementem. Az a jó, hogy mindig minden papírom magamnál tartom és van nálam pénz is. Az ilyen eseteknél jól jöhet. Bementem a reptérre és elindultam jegyet venni. Odamentem egy nőhöz, középkorú volt, a ruhája átlagos, nem nézett ki túl jól. Nálam szebb nő nincs a földön. Odasétáltam a pulthoz:

- Jó estét! Szeretném kérdezni, hogy melyik a legközelebbi járat? - kérdeztem bájosan.

- Az O……- mondta volna a nő , ha nem szakítom félbe.

- O, köszönöm, szeretnék venni egy jegyet arra a járatra. – mondtam továbbra is mosolyogva.

Gyorsan megvettem és már rohantam is a gépre. Nem néztem meg az úti célt, mert Alice látná merre tartok. Már lehet, hogy úton vannak ide, vagy már itt is vannak a reptéren. Felszálltam a gépre, ahol minden nyugis volt. Szinte mindenki aludt, kivétel én és a stewardess. Körülbelül három órás volt a repülőút. Ahogy leszálltam a gépről rögtön megláttam, hogy hol vagyok. Nahát akkor itt mivel is kezdjek?! Itt mindig süt a nap, szóval kellenek hosszú ruhák, sálak, kesztyűk, cipők. Ahogy elnéztem, még körülbelül 2 órát nyitva vannak a boltok. Pompás. Tudok vásárolni!

(Alice szemszöge)

Épp néztük a tévét, amikor elhomályosult a kép és egy látomás jelent meg:

„Éppen vásárlok. Egy rózsaszín felsőt és egy hosszú fehér csőnadrágot próbálok fel. Megnéztem gyorsan a márkáját. Olasz volt”

- Rosalie vásárolni van! – Jelentettem ki.

- Hogy mi, és hol? – kíváncsiskodott Emmett.

- Olaszországban.

- Mit keres ott? – hitetlenkedett Em.

- Biztos oda ment – mondta Edward egyszerűen.

- Menjünk utána! – jelentette ki Em.

- Mondta, hogy ne kövessük! Egyenlőre még hagyjuk magára - Mondta Esme. Ebben igaza volt. Ilyenkor, amikor Rose dühös, hagyni kell.

- De én ezt nem hiszem el… - dacoskodtam.

- Mit édesem? – kérdezte aggódva szerelmem.

- Háát azt, hogy engem nem vitt magával VÁSÁROLNI OLASZORSZÁGBA! –  most én vagyok itt a dühös! Ahogy ezt kijelentettem az egész család nevetésbe tört ki.

- Csak ezért borultál ki ennyire? - kérdezte nevetve Ed.

- Ez nem elég? – durcáskodtam.

Ezek után mindenki ment a maga dolgára. Emmett Jasper-rel sakkozott, Edward gubbasztott a szobájában, Esme elment az árvaházba, hogy vigyen a gyerekeknek sütit és Carlisle bement a kórházba elintézni pár papírt.

(Bella szemszöge)

- Hát ez csodálatos! Megmutatnád, hogyan képzelhetjük el? – kérdezte Aro.

- Persze. Ki jön nekem? – nevettem fel magamban. Újra megnézném, ahogy Alec elrepül.

- Hát.. talán kinn az udvaron.. Félix-el. Nem szeretném, ha még egy fal kidőlne. – mosolyodott el Aro.

Kisétáltunk az udvarra, Félix és én egymással szembe felálltunk. Félix nekifutásból elindul felém, de mielőtt elért volna hozzám, elrepült, vagyis nekiment a pajzsomnak. Nekicsapódott a kastély oldalfalának, ami kissé megrepedt.

- Ez fájdalmas volt! A fal nem fájt, viszont a pajzsoddal való ütközés igen. Nagyon kemény! – mondta dörzsölgetve a mellkasát Félix.

- Ha neked fájt, akkor biztos kemény. Marie szeretnék veled beszélni a trónteremben négyszemközt! – fordult felém Aro. Mit akarhat? Most semmi kedvem nincs vele beszélni, de muszáj engedelmeskednem. Ezért követtem befelé a trónterembe, benn megállt a terem közepén és felém fordult.

- Marie el…

4. fejezet A bánat

Sziasztok! Meghoztam a fejezetet! De itt sem lehetne ülnöm. 6:38 van. Anya még alszik meg a hugom is. Apám előbb ment el, szóval senki sem tudja, hogy izz ülök. Egy hét múlva hoztam volna (köv hét szerdán) a következő fejezetet. De értetek most fellopóztam. Anyuval kicsit(NAGYON) összekaptam.. ezért nincs gép se barát se semmi. Jó olvasást!

Sajnos nincs lebétázva :S Napok óta nem érem el, elvileg hétfőn kellett volna hazajönnie de nincs fenn. Bocsi Izabella.

4. fejezet Bánat

(Edward szemszöge)

Rossz ötlet volt Bellát elhagyni. Hiányzik. Ha lecsukom a szemem az ő arca jelenik meg előttem. Azok a mély csodálatos barna szemei. Akárhányszor belenéztem elsüllyedtem benne. Az ajkai oly lágyak és kellemesek voltak. Még mindig érzem az ajka puhaságát és mámorító ízét. De nem lehet velem. Elhagytam, és még mindig Floridában van. Már több mint 3 hete. Alice azt mondta, hogy 2 hétre megy, de tévedt, ami nagy ritkaság. Alice nem lát semmit, hogy mikor jön vissza. Lehet, hogy soha. Alice és Carlise arca olyan gyötört olykor, de precízen takarják a gondolataikat. Alice folyton a Ron-Hiányzol - t énekli, amit már nagyon unok. A könyökömön jön ki a dal szövege már.
- Alice! Valami mást énekelj, mert megőrülök. Vagy mond el , amit titkolsz előlem. – kiáltottam le neki a földszintre.
- Nem titkolok semmit. – Adta az ártatlant. Na persze. Ha ő nem titkol semmit akkor én meg nem vagyok vámpír.
Ma nem mentünk iskolába, süt a nap. Mondjuk, örülök, hogy nem kell menni, mert szétunnám a fejem. Én többet tudok a tanárnál, de itthon lenni sem jobb, egész nap hallgathatom Alice éneklését. De egy kicsit átírta a szöveget:

„Vérrel írott sorok, álmatlan éjszakák

Elfáradt szempárba fojtott kegyes hazugság

Még bírom.. Már nem bírom nélküled

Hogy a távolság hasít rést a szívemen, minden szavad intelem

Minden ölelésed a cseresznyefák virágáról

Egy-egy leszállt pillangóként mutat rá a hibáimra

Mutat rá a lelkemre, mi nélküled védtelen

Bárdként karol át a félelem, karolj át és félj velem

400 km sínpár rohan el a szemem előtt

Ilyen vagyok könyörgöm, hogy fogadj el

Hogy szeress amíg tudsz, de ha már nem akkor ne titkold

Egyedül a világ csak egy megfakított színfolt

Egy színház minek színpadját vörös függöny fedi el

Egy szellem vagyok, ki az angyalért nyúl de nem éri el

Én feladok mindent csak vigyázhassak rád

Féltelek, mert szeretlek, mint egy jó barát, ne hibáztass csak lásd,

Hogy a földbe taposott, közös léptek egy új világba visznek

Mik csak együtt szépek és közös képek negatívján

Ott ölellek hajnalig, és ha eljössz álmomban

Akkor könyörgöm hogy maradj itt...

Átnyúlok a tükrön a te világod oldalára

Nem vágyom másra csak a kis angyalom oltalmára

Beteljesíteni a nekünk írott holnapot

Mert a régi énem nélküled az árnyékom szobra volt

Átnyúlok a tükrön a te világod oldalára

Nem vágyom másra csak a kis angyalom oltalmára

Beteljesíteni a nekünk írott holnapot

Mert a régi énem nélküled az árnyékom szobra volt

Az ablakomon át megfigyelt égbolt megérint

Elmondom neked mikrofon, ő az ki kiegészít

Az elveszett felem, ő róla álmodtam

Őszintén bánom, mert volt, hogy megbántottam

Kérlek adj tanácsot, igaz barátom

Mert csakis ő lehet az kiben ezt a vigaszt találjuk

Az örök nyugalmat, tudattalan délelőtt

Emlékszem hogy öleltél szombaton éjfél előtt

A hátamra égett az ölelésed

Mellkasomra arcod, bársonyos simításod

És a nevetésed füleimbe csalta a szirének énekét

Vigyázok álmodra éjjelek éjjelén

Hunyd be a szemed drágám, álmodj meg egy holnapot

Én megvalósítom neked ígérem

Nekünk elhozom a legfényesebb csillagot,

Hogy őrizze míg álmodsz

És ha meghalunk majd egyszer, egymás karjaiba lángolunkÉs égünk el..

Szemeid pillantása söpri el a fájdalmat

Hogy mi lesz holnap, csakis mi döntjük el

Égünk el, szemeid pillantása söpri el a fájdalmat

Hogy mi lesz holnap, csakis mi döntjük el...
Átnyúlok a tükrön a te világod oldalára

Nem vágyom másra csak a kis angyalom oltalmára

Beteljesíteni a nekünk írott holnapot

Mert a régi énem nélküled az árnyékom szobra volt

Átnyúlok a tükrön a te világod oldalára

Nem vágyom másra csak a kis angyalom oltalmára

Beteljesíteni a nekünk írott holnapot

Mert a régi énem nélküled az árnyékom szobra volt

Átnyúlok a tükrön a te világod oldalára

Nem vágyom másra csak a kis angyalom oltalmára

Beteljesíteni a nekünk írott holnapot

Mert a régi énem nélküled az árnyékom szobra volt.”

Szépen lebattyogtam a lépcsőn emberi tempóban. Nagy meglepetésemre mindenki itthon volt.
- Carlise, Esmee, ti, hogy, hogy itthon? – kérdeztem.
- Süt a nap – válaszolták egyszerre. Tényleg.
Végignéztem az egész családon és Alice-n és Carlsle-n állapodott meg a tekintetem.
- Kettőtök – böktem Carlisle-ra és Alice-ra. – Nagyon gyanúsak vagytok nekem. Alice, Carlisle, mit nem tudunk? – faggattam őket. Már nem bírtam tovább.
- Mit titkolnának előled? Hisz gondolatolvasó vagy az ég szerelmére! – hitetlenkedett Rose.
- Rendben, elmondjuk fiam, de ne borulj ki – kért meg aggódva Carlisle.
Nagyon rosszat sejtek! Carlisle aggódik? Mondják már!
- De akkor nem mész sehova Edward! Ígérd meg! Most! – mondta idegesen Alice.
- Ígérem, csak mondjátok már! – vágtam rá gondolkozás nélkül.
- Szóval… - kezdett bele idegesen Carlisle. Pedig nem szokott az lenni, itt valami nagy baj van vagy készülődik... – 8 napja lezuhant egy repülő.
- Igen. Tudok róla. És? Mondta Elezar – Mi köze a repülőnek ehhez a beszélgetéshez?
- Háát….. rajta volt Bella – nyögte ki Alice. Rögtön ki is ült az arcára a bánat, sajnálat és a nagymértékű gyötrelem. Ez Jasperre is ráment.
- MI? – ordítottam fel és összerogytam. A tenyerembe hajtottam a fejem és hangtalanul zokogni kezdtem. Még nem éreztem ekkora fájdalmat életem során. Fájt, nagyon fájt! Ilyenkor sajnáltam Jaspert. Ő mindenki érzését érzi. De Bella meghalt? Az én Bellám?
- Meghalt? – kérdeztem suttogva.
- Nincs egy túlélő sem – hajtotta le a fejét Carlisle. Nem élet az életem Bella nélkül. Már azóta nem élek, amióta elhagytam.
- Miért? Miért az a gép? Miért ült rajta? Mi értelme az életemnek nélküle? – fakadtam ki.
- Edward, megígérted, hogy nem mész sehova! –kiabált rám Alice.
Jasper nyugalomhullámot küldött mindenkire, de rám nem volt hatással. Ezt a fájdalmat és ürességet lehetetlen elmulasztani.
- Nem tudják miért zuhant le a gép. Semmi nyom, a víz mindent elmosott – mondta Carlisle.
Ezek után senki sem szólalt meg. Én felvonultam a szobámba és csak ültem és néztem ki a fejemből. Alice néha –néha bejött, leült mellém és a fejét a vállamra hajtotta. Ő volt a utánam a legletörtebb. Bella volt az egyetlen barátnője. De meghalt. És az én egyetlen szerelmem. Ő nem tudhatta, hogy szeretem, egész végig hazugságban élt, mióta elhagytam. Mostanáig. Mert meghalt. Dühös voltam. De magamra voltam a legdühösebb. Én szúrtam el mindent. Voltak hibáim. Rengeteg hibám. Az első az, hogy vámpír lettem. A másik az, hogy megismertem Bellát. És még sorolhatnám. De a legeslegnagyobb hiba életem során, hogy beleszerettem Bellába. Nem bánom, de hiba volt. Ha nem ismert volna meg, még mindig élne. Drága Bellám, én egyetlen két ballábas, ügyetlen, okos, gyönyörű, szeretetreméltó Bellám. Hiányzol Bella.
Napokat ülhettem mozdulatlanul a szobámban az ablaknál. Néha mozdultam csak ki, és akkor is Alice rángatott el vadászni. De ahogy néztem ő sem volt sokat vadászni, se vásárolni. Ha Rose elhívta, általában azt mondta, hogy most nincs kedve. Ez nagyon furcsa volt Alice-től. Mindenki elfoglalta magát, Esmee szinte mindig az árvaházban volt, Carlisle a munkájába temetkezett, Emmett sohasem mondott poénokat. Mégiscsak a húgának tekintette Bellát. Jaspert mindennap eltűnt több órára. El tudom képzelni milyen lehet most neki. Csak Rose maradt a régi. Ő sohasem változik, mindig hiú marad, amilyen mindig is volt.

Díj

Sziasztok! Húú. El sem hiszem, hogy kaptam ilyen hamar. Szinte ahogy megláttam SOKKOT kaptam *.* Nagyon nagyon örülök ennek a díjnak! Ez az első. és remélem nem az utolsó díjam. Alig 4-5 napja van blogom és mi vár most? Hát egy díj Mindenkinek köszönök mindent!!!

1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, aki gondolt rám és küldte!

2. A logót ki kell tennem a blogomba!

3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam!

4. Írni kell magadról 7 dolgot!

5. Tovább kell adnom a kitüntetést másik 7 blog társamnak!

6. Be kell linkelnem őket.

7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról.

Nagyon szépen köszönöm Puszmó!

1.http://vampirsztar.blogspot.com/

2.http://csodaszapor-friday.blogspot.com/

3.http://swanlanyok.blogspot.com/

4.http://youaremydestiny-mesi28.blogspot.com/

5.http://luca-secretloveinv.blogspot.com/

6.http://aaabb-y.blogspot.com/

7.http://zoldmanoo.blogspot.com

Mégegyszer köszi Puszmó!

1. Igazi nevem Szimonetta

2. Nagyon szeretem a horrol filmeket

3.A legjobb barátnőim: Isabella,Zsófi,Dóri,RÉka,Szandi

4.Szeretek írni, olvasni.

5.Imádok hülyülni a barátnőimmel!

6.Nem szeretem a nyávogós lánmyokat.

7.Imádlak titeket!

3. fejezet

Sziasztok! Itt a fejezet! Kicsit későn, de tényleg egy kicsit. Remélem tecceni fog nektek! Kérlek benneteket írjátok le a véleményeiteket! Jó olvasást! ;)

3. fejezet A képességek

Elezar odajött hozzám és méregetni kezdett. Pár percig állt előttem. Vártam.

- Nagy ereje van… -szólalt meg. - Érzem, hogy van egy mentális pajzs az elméje körül és talán egy fizikai is. De még van itt valami, amit nem tudok azonosítani. Ennyit tudok mondani Aro.

- Köszönöm fivérem. Marie szeretném tesztelni a képességed. Kíváncsi lennék mire és mennyire képes a pajzsod.

- Rendben. –úgysem tehetnék mást.- Tettem, amit mondott, de nem sikerült előhoznom semmit. Próbálkoztam ellökni magamtól, de nem sikerült. Sokszor próbáltam, de csak egy kicsit sikerült. Éreztem, hogy eltávolodik egy rugalmas anyag az elmém körül. Furcsa érzés volt, tudtam, hogy valami eltávolodott tőlem és a testem körül van. Egész nap próbálkoztam, de nem mentem sokra vele, bárhogyan is próbáltam. 'Valahogy elő kell hoznom magamból'.

Ezen kívül még Félix és Demetri tanítottak harcolni és védekezni. Gyorsan tanultam, amit a vámpír memóriának is köszönhetek, ezért Aro-nak kezdtem a kedvencévé válni, aminek nem nagyon örültem. Nem vagyok egy bábu, amit össze vissza lehet mozgatni! Jane maradhat Aro kedvence, mert ő szeret a középpontban lenni, de én nem.

Elezarékat is nagyon megkedveltem, olyan mintha a második szüleim lennének. Sok időt töltöttem velük, meséltek magukról, és hogy mit terveznek a közel jövőben.

Néha Alec-el eltűntünk egy kis időre, maximum 1 órára. Beszélgettünk a régi életemről, és ő is mondott pár dolgot magáról. Alec nem volt valami bő beszédű, másra vágyott, a szex-re. Alec minden adandó alkalommal akarta, de én mindig időben leállítottam azzal a kifogással, hogy ne most, vagy majd máskor. Nem. Egyszerűen elég volt nekem az az egy alkalom. Nem tudom, hogy akkor mi ütött belém. De az nem én voltam. Nem az a Bella, akit ismerek. Marie volt, aki vad, sokat akaró. Nem hagyhatom, hogy Marie uralkodjon rajtam. De ez az egész Alec-es ügy, hogy mindig eltűnünk, Jane-nak kezdett feltűnni. Én mindig tereltem a témát, de ezt nem lehet sokáig eljátszani.

 Már egy hete próbáljuk a pajzsom kitolását, de nem sikerült. Demetri már unta ezt és Aro már kezdte feladni. De én nem. Aro-t megkértem, hogy valaki más álljon Demetri helyére, mivel ő már türelmetlen volt és  nem egyszer tapasztalta már meg Jane képességét. Ezért sajnáltam őt. De én nem adom fel, mert tudom, hogy sikerülni fog, egyszer. Aro beleegyezett, ezért Félix-et állította Demetri helyére és Jane őt is kínozta. Félix néha felszisszent és ez nem tetszett. Már szinte nekem is fájdalmaim voltak a gyengeségeim miatt. Nem hagyhatom, hogy a barátaimat kitegyem ilyen fájdalmaknak. Mindent bele kell adnom! Sikerülnie kell! Gyerünk Bella! Most vagy soha! -És sikerült. Jane Félixre fókuszált, de ő semmi jelét nem adta fájdalmának és nem sikerül megkínoznia.

- SIKERÜLT! - kiáltottam fel.

- Ügyes vagy! –  megcsókolt Alec, Jane szeme láttára. Én gyorsan kapcsoltam és eltoltam magamtól Alecet. Nem tudom, hogy ezt hogy gondolhatta...

- Ti köztetek van valami? – hüledezett Félix.

- Tudtam én, hogy van köztetek valami!- mondta nevetve Jane.

- De ne mondjátok el senkinek! - kértem meg őket.

- Megígérem! – mondták egyszerre, de Jane közben tapsikolt.

Ekkor láttam, hogy Aro-ék jönnek felénk.

- Marie, sikerült kiterjesztened? – kérdezte boldogan.

- Igen, de éreztem valami mást is, nem tudom mit, de többet érzek, mint a pajzs. – mondtam.

- Pontosan mit érzel? – kérdezte Aro.

- A pajzson kívül valami mást is...

- Tudod használni?

- Nem tudom, hogy tudom e. De megpróbálom.

Rákoncentráltam Demetrire. Nem történt semmi. De akkor is itt van ez a furcsa érzés. Valami, de nem tudom mi. Lehet hogy hallucináltam. De akkor is érzek valamit! Egyszer talán majd rájövök. Remélem.

- Semmi. – mondtam.

- Rendben. Hány emberre tudod kiterjeszteni a pajzsod? Akarom mondani vámpírra -kíváncsiskodott Aro.

- Nem tudom, eddig csak Félix van a pajzsom alatt, de megpróbálom tovább terjeszteni.

Koncentráltam. Éreztem, hogy egyre többen vannak a pajzsom alatt, és egyre több furcsa érzést tapasztaltam. Ezért kicsit meg is inogott a pajzsom, de hamar helyrehoztam. Már a körülöttem lévőket mind alá vontam, de még tovább tudtam terjeszteni. Ahogy ráéreztem a dologra, egyre nagyobb távolságot vontam a pajzsom alá: 20 m, 25 m, 30 m, 35 m, 40 m, 45 m, 50 m, 55 m, 60 m, … és már az egész város a pajzsom alatt volt.

- Már az egész város a pajzsom alatt van! – mondtam.

- Ez csodálatos! – örvendezett Aro. – A fizikai pajzs hogy megy?

- Azt még nem próbáltam, eddig ezt gyakoroltam.

- Rendben. Ez nagyszerű! - örvendezett Aro.- De menjünk, mert hozzák a vacsorát! – csapta össze a tenyerét Aro.

- Akkor mennyünk be. – ajánlotta Caius.

Befutottunk a trónterembe és vártuk, hogy Heidi hozza a turistákat. Mindenki választott 1-2 embert és elfogyasztotta. Nekem egy is elég volt, sőt még soknak is éreztem. Jól esett a vér,  mivel kifárasztott az egész heti gyakorlás a pajzsommal, de valahogy másra vágytam. Mivel "jól laktam" gyújtottam tüzet a trónterem közepén, hogy elégessük a holttesteket. Megvártuk, míg elégnek a tetemek, és összeszedtük a hamut. Ezután mindenki ment a dolgára, én odamentem Aro-hoz.

- Aro, meg szeretném nézni a szüleimet, hogy hogy vannak. Nem mennék a közelükbe, csak távolról figyelném meg őket. - mondtam Aro-nak.

- Marie, megengedem, hogy meglátogasd őket, de még nem most. Majd szólok.

- Köszönöm, Aro – hajoltam meg.

Kimentem a trónteremből és bementem az új szobámba. Még úgysem volt alkalmam körbenéznem. Egy egyszerű ki szoba volt. Középen egy kanapé volt, fekete leopárd mintákkal. A párnája egyszerű fekete selyem volt. A szoba színe fehér, mint minden szobában. Volt két éjjeliszekrény, az egyiken egy éjjeli lámpa volt, a másik üresen állt. Volt a jobb oldali falon egy ajtó, gondolom a fürdő. Az ajtóval szembe volt egy gardrób, a gardrób mellett volt egy ablak, ami a városra nézett. Kiléptem az erkélyre, amikor hirtelen két kéz húzott magához. Alec volt az. Átkarolta a derekam és belecsókolt a nyakamba. Kirázott a libabőr, de a rossz értelemben. Alec az ágy felé tolt, tudom mit akart. 'Nem akarok lefeküdni vele!' Már az ágynál jártunk, amikor Alec eltűnt mellőlem. Nekicsapódott a falnak, ami hangos robajjal ki is dőlt onnan.

- Mi a büdös franc volt ez? – kérdezte, miközben tápászkodott fel a romokból.

- A fizikai pajzsom... – mondtam neki csodálkozva és felkacagtam halkan. Halk lépteket hallottam és benyitott Aro, nyomában Caius, Marcus, Demetri, Félix és Jane.

- Mi történt? – kérdezte aggodalmasan Aro.

- Sikerült előhoznom a fizikai pajzsom!- örvendeztem.

- Igen? Hogyan? – előzte meg Aro-t Caius.

- Hát szóval…. Alec-el az ágy felé haladtunk, le akart fektetni, mikor már az ágy közelében jártunk elrepült. Eltűnt mellőlem... Gondolom ez a fizikai pajzsom volt...

Kérés!

Sziasztok! Mindenkit aki olvassa a törimet, arra szeretném megkérni, hogy ha elolvasta küldjön kommentet! Akik eddig is írtak nagyon szépen köszönöm nekik! Holnap hozom a frisst! Nem tudom hány órakor!
Puszi.

2. fejezet: Alec-el

Sziasztok! Meghoztam a 2. fejezetet! köszönöm a komikat! Nagyon sokat jelent nekem! És a 13 rendszeres olvasót is köszönöm! 2- nap alatt. Íme a fejezet:

2. fejezet Alecel

Égtem a tűzben. Gyötrődtem és kínlódtam. A tűz egyre csak nőtt, s már mindenem égett. Oltsa már el valaki ezt a nyavalyás tüzet vagy öljenek meg! Elég! Ordítani akartam, de nem tettem. Nem tudok így tovább élni! Mozogni sem tudtam, mintha ólomsúlyt raktak volna minden porcikámra. Már órák óta éghettem, vagy napok óta? Nem tudom, nem érzékelem az időt. Egyszer csak a tűz elkezdett visszahúzódni a lábamból és a karomból, a szívemre. A tűz már csak a szívemet égette. Ennél rosszabb már úgysem lehet, de tévedtem. A tűz kétszer jobban égette a szívem, mint a testem. Lépteket hallottam a szobában, majd leült valaki az ágy szélére. Suttogta:

- Mindjárt vége!

Akkor nagyon örülök! A szívem őrült iramba kezdett. Már azt hittem kiszakítja a mellkasom, de dobbant egy utolsót és megállt. Vége. Vámpír lettem! Kipattantak a szemeim és mindent láttam. A porszemeket a levegőben, a falon a repedéseket és az ecset nyomát. A hallásom is kiélesedett. Hallottam, ahogy a gyerekek nevetgélnek és a felnőttek beszélgetnek az udvaron.

- Hogy vagy? – kérdezte egy női hang.

- Remekül, örülök, hogy már nem égek. –mondtam.

- Pedig meg se szisszentél, elsőnek azt hittem, hogy Aro megölt. Ja, egyébként a nevem Jane, Alec húga.

- Őrülök, hogy megismerhettelek. – öleltem meg, Jane is visszaölelt.

- Gyere, mennyünk le Aroékhoz. –pattant fel.

- Rendben.

- Tudtad, hogy a bátyámnak bejössz és még több srácnak? –kacagott Jane. – Ja, persze, hogy is tudhatnád, még csak most ébredtél fel.

Bejövök Alecnek? Uh.. ez váratlan volt.

Ugyanazon az úton mentünk le, amin felfele. Csak most futottunk. Nagyon jó érzés a gyorsaság. Pár pillanat múlva már ott is voltunk a trónterem előtt és Jane benyitott. Minden ugyanúgy volt ahogy ezelőtt láttam, kivéve nem volt ott a tűz és mindent élesebben láttam

- Áá.. Marie felébredtél. – köszönt hízelgőn Aro. Közbe megfogta a kezem, hátha lát valamit.

- Igen.. – válaszoltam szerényen. Majdnem elnevettem magam amikor észrevettem, hogy nem használt rajtam a képessége.

- Látom megmaradt a pajzsod.. kíváncsi lennék fejlődött e fizikaivá. – gondolkozott hangosan.

- Marie, nem kapar a torkod? – kérdezte Caius.

- Csak egy kicsit. – válaszoltam.

- Látom az önuralmad is hatalmas. Nagyon erős vagy, ahogy mondtam. Alec, kérlek vidd el Marie-t vadászni.

- Igenis mester. – hallottam meg Alec hangját. De gyönyörű a hangja, talán nekem is bejön egy picikét? Jól néz ki, tetszik, kinézetileg aranyos.

Láttam, hogy Jane odakacsint Alec-nek. Alec csak megrázta mosolyogva a fejét, kinyitotta előttem a tölgyfaajtót és elindultunk az első vadászatomra. Egész úton nem szóltunk egymáshoz, csak  futottunk a mezőkig.

- Azt a földesurat vadászd le és csak hallgass az ösztöneidre. – mondta Alec gyönyörű bársonyos hangján.

Tettem, amit mondott, mindent kizárva az elmémből. Odarohantam a földes emberhez, kitekertem a nyakát és kiittam az összes vérét. Ahogy végeztem eldobtam a hulláját és Alec meggyújtotta a holtestet.

- Ügyes voltál. – dicsért meg. – Nem vagy még éhes?

- Nem, köszi, ennyi bőven elég volt. - mondtam kedvesen.

- Gyönyörű vagy!

- Köszönöm. –ha ember lennék, tuti elpirulnék. – De te sem panaszkodhatsz.

Alec elmosolyodott és közelebb hajolt hozzám. Éreztem ajkamon a leheletét, mézédes volt. És megcsókolt. Gyengéden, de teli vággyal. Én is visszacsókoltam és átfogtam a nyakát és beletúrtam a hajába. Alec a hátamat simogatta és benyúlt a felsőm alá. Az oldalamat, a gerincemet és a derekam simogatta. Nagyon jó érzés volt, új érzéseket keltett bennem, olyanokat, amikben eddig nem volt részem. Felemelt a fenekemnél fogva és én automatikusan a lábam a dereka köré fontam. Ajkával a nyakam gödröcskéjét csókolta. Minden porcikám beleremegett. Ezen Alec csak elmosolyodott.

- Szeretlek!- búgta.

- Én is - vágtam rá gondolkodás nélkül

- Megengeded? - kérdezte megbabonázva.

- Igen, de ne itt, a szobádban. - mondtam ész nélkül.

És elkezdett futni Voltera felé. Felugrott a falra és beugrott az egyik ablakon. Gondoltam, hogy ez a szobája. Nem gondoltam senkire és semmire, a vörös köd rátelepedett az elmémre. Lefektetett az ágyra és leszedte rólam a felsőmet, és én a köpenyét. De közben egy pillanatra sem szakadtunk el egymás ajkától. A ruhák egyre csak fogytak rólunk. De nem sajnáltam. Rajtam már csak egy melltartó és egy bugyi volt, rajta pedig már csak egy bokszer. Alec elharapta a melltartó pántomat, ami a földön kötött ki. A bugyim még rosszabbul járt, darabokra szakadt, de Alec bokszere sem járt másképp. Alec dereka köré fontam a lábam és a csípőm nekinyomtam az övének. Alec vette az adást és megtette, amit kívántam. Egyszerre nyögtünk fel, szépen lassan mozogva bennem, nem okozva fájdalmat…

Ahogy közeledtünk a csúcs felé, egyre gyorsabb iramba kezdett, hogy egyszerre érjünk a csúcsra. Ez volt eddigi vámpírlétem  legjobb érzése. Örültem, hogy az érzések nem múltak ki vámpírságomra belőlem. Alec lefordult rólam az oldalára és engem nézett. Végignézett rajtam, de meglepő módon nem jöttem zavarba.

- A ruhádnak annyi- szólalt meg.

- Kellene szerezni másikat, hogy ne tűnjön fel senkinek..- mondtam

- Felöltözök és Janetől hozok neked ruhát- kelt fel és a ruháihoz nyúlt, de én visszahúztam.

- Nekem így jobban tetszel ruha nélkül- mondtam.

- Hidd el te is nekem, de ha nem sietünk fel fog tűnni mindenkinek, hogy nem csak vadásztunk.

- Igazad van, de siess vissza. - szóltam rá.

Alec kirohant felöltözve, és fél perc múlva vissza is jött kezében ruhákkal.

- Jane-nak fel fog tűnni, de előle nem lehet semmit eltitkolni. Mint, ahogy Aro elöl sem.

- De egyszer mindenki meg fogja tudni. – mondtam öltözés közben.

Egy perc múlva már mindennel kész voltunk és mentünk a trónterem felé.

- Látom megjöttetek. - köszönt Aro, és Alec kezéért nyúlt. – Ohh..

- Valami baj van, Aro?- kérdezte Marcus.

- Nem nincs, Marie-nak elég volt egy ember. – mondta Aro, és rám kacsintott, hogy csak én lássam. Ezen mosolyogtam.

- Elezar visszajött, amíg vadászni voltatok, igazat mondtál Marie. Elezar kérlek, nézd meg milyen képessége van Marienak…

1. fejezet: Voltera

1.Fejezet Volterában

Csak sötétséget láttam, semmi mást. Hallottam a víz sodródását, ahogy a homokra kiér elernyedt testem és a madarak halk csiripelését körülöttem. Éreztem, hogy a puha, meleg homokon fekszem. Talán kimosott a víz a partra? De hova? Hol és merre lehetek? Kipattantak a szemeim, de rögtön vissza is csuktam. Nagyon világos volt, sütött a nap és lágyan lengedezett a szellő.  Újult nekifutással szép lassan kinyitottam a szemem és körbenéztem. Semmi sem volt ismerős. Fák, rétek, gabonaföldek, mezők. Messzebb láttam egy várost és egy repülőt, ahogyan felszáll. Felkeltem a földről és lesepertem magamat. Már nem voltam vizes, biztos megszárított a nap. De hol lehetek? Ki kell derítenem! Elindultam a város felé. Körülbelül fél órába került mire odaértem, és megláttam egy táblát, amin ez állt.: Üdvözöljük Volterában!

Volterában lennék? Hiszen itt vámpírok élnek! Hogy kerültem ide? Besétáltam a városba és körbenéztem. A vár udvara tágas volt, és gyönyörű. Vámíproknak tökéletes rejtekhely. De itt emberek is élnek! Nem csak vámpírok. Talán ezekből az emberekből táplálkoznak? Beljebb sétáltam és megláttam egy gyönyörű szökőkutat a tér közepén. Emberek ültek a padokon, és a gyerekek vízzel csapkodták egymást a kútnál. Leültem egy padra, néztem, ahogyan játszottak és nevetgéltek, s ezen mosolyognom kellett. Mit csináljak itt? Anyu és apu most mit hisznek, hogy meghaltam? Nem lehetett volna túlélni egy ilyen repülő szerencsétlenséget. Akkor haza sem mehetek? Mit mondanék, ha hazamennék? Hogy meg menekültem? Mondanám: volt egy vámpír a repülőn és az megmentette az életemet. Álljunk csak meg! Miért mentett meg? Még egy kérdés, amire nem tudom a választ. Amíg ezen gondolkodtam mellettem turisták haladtak el. Hallottam, amit egy nő mondott a gyermekének:

- Most megnézhetjük a kastély belsejét! Kicsikém, ne nyűgösködj! Régóta várom már, hogy, hogy nézhet ki belülről....

Bemennek a kastélyba? De nem ott vannak a vámpírok? És rájöttem egy válaszra. Nem az itteni emberekből táplálkoznak, hanem a turistákból. Szegények, az utolsó perceiket élik és nem is tudnak róla. De ahogy észrevettem a kísérőjük nem vámpír, hanem ember. Vagy tudja, hogy vámpírok vannak odabenn vagy ő is meg fog halni. Mire ezt végig gondoltam már a fél csoport bennt volt. Követem őket! Hátha átváltoztatnak... Úgysincs értelme az életemnek. De, hogy átváltoztassanak, egész kicsi az esélye.. 

Felálltam a padról és mentem a turisták után, tőlük lemaradva 10 méterrel. Ha végeztek a lakmározással, akkor bekopogok. Milyen abszurd. A kastélyban hosszú kőfolyosókon mentem keresztül, amik fáklyákkal voltak kivilágítva. Elég kísérteties volt. A falakon régi képek és festmények voltak. Egy hatalmas tölgyfaajtónál megállak a turisták, és azt kinyitották nekik. Ahogy bezárult az ajtó, hangos sikolyok szűrődtek ki bentről. A turisták vezetője épp felém tartott, de nem vett észre, ezért gyorsan elbújtam egy hatalmas váza mögé. Elment előttem, de nem vett észre. Lefordult a sarkon és én odamentem a tölgyfaajtóhoz. Vártam egy kis ideig, míg bent csak a tűz ropogását hallottam. Szép lassan felemeltem a kezem, de nem kopogtam. A szívem dörömbölt. Megijedtem. És ha nem akarok még meghalni? Bella ne legyél már ilyen gyáva! Nem harapnak a vámpírok... ANNYIRA. Már nincs vesztenivalód. Elővettem az összes bátorságom és bekopogtam. Halk lépteket hallottam és kinyílt az ajtó. Felemeltem a fejem és egy vörös szempárral találtam szembe magam. Elsüllyedtem benne, gyönyörű arca volt, mint minden vámpírnak.

- Egy ember! Mit keres itt?- kérdezte egy döbbent női hang.

- Talán lemaradt a csoporttól - mondta egy férfi.

- Nem, az nem lehet, mind megvoltak. – mondta egy másik férfi, ahogy ránéztem Aro volt.

- Érzitek a vére illatát? Csábító! Ennél finomabbat még sohasem éreztem életem során. – Aro. – Mit szeretnél gyermekem? Hogy hívnak?

- Marie Swan. – füllentettem egy kicsit, nem szeretném elmondani a teljes, igazi nevem, nehogy utánam nézzenek. – És vámpír szeretnék lenni.

Nagy csend lett. Mindenki döbbenten nézett rám. Megijedtem egy kicsit. Lehet, hogy nem a közepével kellett volna kezdenem. Elsőként Marcus tért magához.

- Te honnan tudsz a fajtánkról? –kérdezte döbbenten és egy kis dühvel.

Most mit mondjak? Nem mondhatom, hogy a Cullenék-től, akkor megölik őket! Mit tegyek? Hisz szeretem őket! Elhagytak, de nem árulhatom el őket, nem halhatnak meg! Bella találj ki valamit! Tempó, fogy az idő.

- Victóriától. – hazudtam. – Egyszer megtámadt, közben mondta, hogy ő vámpír, de mielőtt megölt volna megmentettek a farkasok, hatalmas farkasok. De Victória megmenekült. Azóta sem tudom, hogy merre van.

- Marie, ide adnád a kezed?- kért meg Aro, de ez inkább parancs volt.

Aro érintésre kiolvassa a gondolataimból, hogy hazudtam! Oda kell adnom a kezem, nem tehettem mást. Lebukok! Pedig hozzám képest elég jól hazudtam! Odaadtam, Aro koncentrált, utána rám nézett.

- Nem hallok semmit, üresség, csak üresség. - csodálkozott Aro. – Ez különös.

- Ezt hogy érted Aro? – kérdezte Caius.

- Valami védi az elméjét, olyan mintha egy pajzs venné körül. –gondolkozott el. - Mi lesz a szeretteiddel? Ha vámpír leszel, nem láthatod őket!

- Már most sem láthatom őket. – mondtam szomorúan.

- Ezt hogy érted?- döbbent meg ismét.

- Épp hazafele tartottam repülővel Floridából, anyutól, mert megtalált Victória, amikor a gép elkezdett zötykölődni és lezuhantunk. Volt a gépen egy vámpír és Ő kiugrott velem a gépből. És itt nem messze tértem magamhoz, ezért eljöttem ide. – Mondtam.

- Elezar lehetett, most csak ő nincs itthon. - gondolkozott Aro.

- Nagyon bátor vagy Marie! Egy vámpírnak, bátornak és erősnek kell lenni. Egy vámpírokkal teli teremben vagy. Nem is félsz? – kérdezte Marcus.

- Nincs miért félnem- adtam a rövid választ. Már nem félek semmitől. Két választásom van: vagy vámpír leszek, vagy meghalok.

- Ez csodálatos!- nevetett fel Aro. – Erős vámpír leszel! Érzem.

- Biztos vagy ebben Aro? – kérdezte Caius.

- Nagyon biztos! Alec kísérd fel a szobádba Marie-t! Addig Heidi készít Marie-nak egy szobát. – mondta Aro. – Induljunk!

Több folyosón mentünk Aro-val és Alec-el, utána fel egy csigalépcsőn, kicsit csúszós volt, de csodának hatásos módon, nem csúsztam meg. Elfordultunk balra és egy ajtó előtt álltunk meg. Alec előreengedett, és én megálltam a szoba közepén.

- Feküdj le az ágyra. – szólt Aro.

Lefeküdtem és vártam, hogy mi fog történni. Aro közelebb hajolt és belesuttogta a fülembe:

- Lehet, hogy fájni fog, de hamar vége lesz. Kicsit égni fogsz.

- Tudom. – mondtam. Kicsit fura lehetett Aronak a válaszom. Becsuktam a szemem, egy harapást éreztem a nyakamon, és utána csak a tűz égető érzését.

Prológus

Isabella Marie Swan vagyok, de csak a Bellát szeretem. 17 éves vagyok, hosszú derékig érő barna hajam van. Mondhatjuk, hogy olyan sápadt vagyok mostanában, mint egy vámpír, de nem vagyok az, csak egy törékeny, gyenge, két ballábas ember. Most épp egy repülőn utazok hazafele Forksba, Floridából, ahol anyuék laknak. Jót tett ez a kis kikapcsolódás, mert elfelejthettem egy kicsit a Cullen családot. Még mindig tisztán emlékszek arra a napra amikor Edward elhagyott:

„Iskola után, ahogy hazaértem rögtön Edwardot pillantottam meg. Odamentem hozzá és megcsókoltam volna, de eltolt magától.

- Gyere, sétáljunk egyet. - javasolta kimérten, és megfogta a kezemet és húzott az erdő felé. Már egy ideje sétáltunk amikor megállt egy tisztáson.

- Miről szeretnél beszélni?- kérdeztem. Nagyon rosszat sejtettem. Ilyet még sosem csinált Edward.

- Bella, én nem vagyok hozzád való.

- Ne beszélj bolondokat- mondtam aggódva. - Te vagy az életem legjobb része!

- Az én világom nem neked való. - mondta komolyan.

- Akkor változtass át – kérleltem.

- Bella, nem érted? Én már NEM SZERETLEK! - ejtette ki tisztán lassan a szavakat.

Nagy csend lett. Jól hallottam? Nem szeret? Mit tettem? Mit csináltam rosszul?

- Mit... csináltam… rosszul? –kérdeztem sírva.

- Mindent jól csináltál, de nem vagy elég jó nekem!- mondta.

- Ha ezt akarod…-sírtam.

Felnéztem az arcába és egy pillanatra megtörtséget láttam, de gyorsan rendezte arcvonásait.

- Ég veled Bella!- köszönt el. ”

Még mindig nem értem mi a baj velem. Ezt valahogy sosem fogom megérteni. Elővettem az iPod-omat és hallgattam a kedvenc számaimat, közöttük a Paramore-t. Dúdoltam a szöveget magamban, miközben végignéztem az utasokon. Megakadt a szemem egy személyen. Mit keres a gépen? Hiszen Ő egy vámpír! De a szeme nem aranybarna volt, hanem kék. Akkor Ő nomád? De akkor már legyilkolta volna az utasokat. Végignéztem rajta és megláttam a nyakában egy nyakláncot. Egy V betű volt rajta. Hisz ez Volturis! Edward mesélt a Volturiról. Van 3 vezetője, és sok katonájuk. De mit keres ezen a repülőn egy Volturis katona? Sok ötlet átfutott a fejemen, de egynél állapodtam meg. A Cullen családhoz megy. Felnéztem az arcára épp felém nézett. Nem lehet idősebb Carlisle-nál. Valószínű jó barátok, Carlisle is volt Volturis. Bella, felejtsd el a Cullen családot! Koncentrálj a zenére, ne törődj a vámpírral!

Hirtelen a gép elkezdett rázkódni. Sokan sikoltozni és pánikolni kezdtek. Erősen bele kapaszkodtam az ülésbe és vártam a végét, hátha csak egy kisebb légörvénybe kerültünk.

- Kérem, az utasokat kössék be az öveiket! - szolt a sztyuárdesz.

A lélegeztetők leereszkedtek és mindenki kapott egy után. Én is gyorsan szereztem egyet. Kinéztem az ablakon és láttam a óceánt, egyre közeledtünk felé. Mi? Most zuhanunk? Én nem akarok meghalni! Szinte még csak most élem az életemet! Ha mondhatom ezt a nyomorúságot annak. Éreztem egy hatalmas robajt, és megláttam, hogy a gép hátulja leszakadt, s több utas is kirepült rajta. A könnyim potyogni kezdtek. Szeretlek Edward! Hirtelen két erős hideg kar átfogta a derekam. Kipattantak a szemeim és megláttam azt a vámpírt akit néztem nem is olyan rég. Kicsatolta az övemet és kiugrott velem az óceánba. Innentől pedig minden elsötétült.

Kis bemutató:D

Miután Edward elhagyja Bellát, a lány úgy dönt, hogy elmegy édesanyjához - tudva oda nem követheti őt Victoria -, de a végén megtalálja így hazaindul. Azonban a haza felé tartó gép meghibásodott és zuhanni kezdett. De Bella szerencséjére - ami elég kevés van be kell vallani - a repülőn egy vámpír ült, aki észrevette a lány tehetségét, így elviszi őt Volterrába, tudva, hogy ha vámpír lenne, az erejére nagy szükségük lenne.