5.fejezet

Sziasztok! Meghoztam az 5. fejezetet! Nagyon örülök a 20 rendszeres olvasónak! Köszönöm a komikat! Remélem tetszeni fog! Várom a komikat!

5. fejezet El kell mennem!

(Rose szemszöge)
Már egy hete nem mentünk iskolába. Mindenkit megviselt Bella halála, engem kevésbé. Mindenkinél letört kedv, bánat a századikon, olyanok mintha nem is ismernék a régi önmagukat. Az iskolában azt találtuk ki, hogy elkapott az egész család egy vírust, ami elég hihető. Csak én nem kaptam el ezt a „vírust”. A  neve: Bella halála utáni depresszió. De ahogy látom ma sem fognak semmit se csinálni. Carlisle a munkájába temetkezett, Esme az árvaházban van szinte egész nap, mondhatni csak „aludni” jönnek haza. Alice sosem jön el velem vásárolni, pedig akárhányszor megkérdeztem tőle a "vírus" előtt, mindig velem tartott.. Jasper mindennap eltűnik több órára, mert nem bírja ezt a sok negatív érzelmet. Edward csak ül a szobájában és néz ki a fejéből. És végül Emmett maci. Sohasem mond poénokat, semmi mosoly nem ül az arcán és az ágyban sem az a régi vad medve. Ül a kanapén és kapcsolgatja a tv csatornákat. A baseball meccseket sem nézi már meg.
- Dög unalom ez az egész! Ezt mát nem bírom tovább! - Lerohantam a lépcsőn és elkiáltottam magam. - Elmentem! Majd jövök és ne keressetek! – kiáltottam. Meg sem vártam a válaszukat, bepattantam a kocsimba és elhajtottam. Szeretem ezt a kocsit! Gyors, kényelmes és elegáns. Az én drága BMW-m . Na merre menjek? És mit csináljak? Ebben az országban már mindenhol jártam, már unalmas itt lenni. Gyerünk el…. Most nem döntök el semmit sem, mert a többiek követni fognak, utánam jönnek és visszavisznek. Nem tervezek el semmit. Naplemente van. Szeretem ez az időszakot. Mindig együtt néztük a naplementét Emmet-tel. Persze kivétel amikor vásárolni vagyok Alice-val, vagy egyedül és a mostani állapotban.

(Edward szemszöge)

- Hova mehetett Rose baby? – kérdezte Emmett. Nagyon aggódik a feleségéért, pedig ha Rose akarja megtudja védeni magát.

- Nem tudom. Nem döntötte még el. Annyit tudok, hogy csak el innen. – Sokat mondott Alice mondhatom. Ezt már mi is tudtuk.

- Menjünk utána! – pattant fel Emmett.

- Nem tudjuk merre mehetett, az illata pedig mer eltűnt. –lépett be az ajtón Jas.

Emmett pedig visszahuppant a helyére. Mindenki a gondolataiba volt merülve, hogy merre mehetett Rose. De engem nem nagyon izgatott, nem tudtam másra gondolni, csak Bellára.

(Rose szemszöge)

Seatle-ben vagyok. Elrepülök valamerre. A kocsival leparkoltam a reptéren, lezártam a kocsit és bementem. Az a jó, hogy mindig minden papírom magamnál tartom és van nálam pénz is. Az ilyen eseteknél jól jöhet. Bementem a reptérre és elindultam jegyet venni. Odamentem egy nőhöz, középkorú volt, a ruhája átlagos, nem nézett ki túl jól. Nálam szebb nő nincs a földön. Odasétáltam a pulthoz:

- Jó estét! Szeretném kérdezni, hogy melyik a legközelebbi járat? - kérdeztem bájosan.

- Az O……- mondta volna a nő , ha nem szakítom félbe.

- O, köszönöm, szeretnék venni egy jegyet arra a járatra. – mondtam továbbra is mosolyogva.

Gyorsan megvettem és már rohantam is a gépre. Nem néztem meg az úti célt, mert Alice látná merre tartok. Már lehet, hogy úton vannak ide, vagy már itt is vannak a reptéren. Felszálltam a gépre, ahol minden nyugis volt. Szinte mindenki aludt, kivétel én és a stewardess. Körülbelül három órás volt a repülőút. Ahogy leszálltam a gépről rögtön megláttam, hogy hol vagyok. Nahát akkor itt mivel is kezdjek?! Itt mindig süt a nap, szóval kellenek hosszú ruhák, sálak, kesztyűk, cipők. Ahogy elnéztem, még körülbelül 2 órát nyitva vannak a boltok. Pompás. Tudok vásárolni!

(Alice szemszöge)

Épp néztük a tévét, amikor elhomályosult a kép és egy látomás jelent meg:

„Éppen vásárlok. Egy rózsaszín felsőt és egy hosszú fehér csőnadrágot próbálok fel. Megnéztem gyorsan a márkáját. Olasz volt”

- Rosalie vásárolni van! – Jelentettem ki.

- Hogy mi, és hol? – kíváncsiskodott Emmett.

- Olaszországban.

- Mit keres ott? – hitetlenkedett Em.

- Biztos oda ment – mondta Edward egyszerűen.

- Menjünk utána! – jelentette ki Em.

- Mondta, hogy ne kövessük! Egyenlőre még hagyjuk magára - Mondta Esme. Ebben igaza volt. Ilyenkor, amikor Rose dühös, hagyni kell.

- De én ezt nem hiszem el… - dacoskodtam.

- Mit édesem? – kérdezte aggódva szerelmem.

- Háát azt, hogy engem nem vitt magával VÁSÁROLNI OLASZORSZÁGBA! –  most én vagyok itt a dühös! Ahogy ezt kijelentettem az egész család nevetésbe tört ki.

- Csak ezért borultál ki ennyire? - kérdezte nevetve Ed.

- Ez nem elég? – durcáskodtam.

Ezek után mindenki ment a maga dolgára. Emmett Jasper-rel sakkozott, Edward gubbasztott a szobájában, Esme elment az árvaházba, hogy vigyen a gyerekeknek sütit és Carlisle bement a kórházba elintézni pár papírt.

(Bella szemszöge)

- Hát ez csodálatos! Megmutatnád, hogyan képzelhetjük el? – kérdezte Aro.

- Persze. Ki jön nekem? – nevettem fel magamban. Újra megnézném, ahogy Alec elrepül.

- Hát.. talán kinn az udvaron.. Félix-el. Nem szeretném, ha még egy fal kidőlne. – mosolyodott el Aro.

Kisétáltunk az udvarra, Félix és én egymással szembe felálltunk. Félix nekifutásból elindul felém, de mielőtt elért volna hozzám, elrepült, vagyis nekiment a pajzsomnak. Nekicsapódott a kastély oldalfalának, ami kissé megrepedt.

- Ez fájdalmas volt! A fal nem fájt, viszont a pajzsoddal való ütközés igen. Nagyon kemény! – mondta dörzsölgetve a mellkasát Félix.

- Ha neked fájt, akkor biztos kemény. Marie szeretnék veled beszélni a trónteremben négyszemközt! – fordult felém Aro. Mit akarhat? Most semmi kedvem nincs vele beszélni, de muszáj engedelmeskednem. Ezért követtem befelé a trónterembe, benn megállt a terem közepén és felém fordult.

- Marie el…