27. fejezet

Elérkezett a várva várt pillanat! A történet folytatása újra a színen! Jó olvasást mindenkinek!

XOXO
VattaCukor♥

27. fejezet

 /Edward szemszöge/

Hol vagy, hogyha hívlak? Miért nem fogod kezem? Hol keressem a választ? Nem ismerem magam. Fogalmam sincs, mit tegyek. Ki lesz, az ki megállít, ha marhaságot teszek? Eltűntél mellőlem. Nem. Én mentem el mellőled. Otthagytalak egyedül, elhagyva tégedet. Hajszolok egy elvet. Megfontolva mindent. Most jövök csak rá. Elbasztam a létem. Nem ölel már senki. Kérdéseim ezrek. De válaszra senki sem méltat. Hol van az ajtó kulcsa? Mely kitárja elmém. Felszabadítva engem. Átölelve testem.

Vétek, hogyha várok? Vagy vétek, hogyha lépek? Elnyelt mint a láva. Mely égeti testem. Rosszabb mint a Pokol. Hagyjátok szenvedésem. Még hogy van nekem lelkem? Már rég elhagyott, tudom. Hálát adva élek. 

- Küzdj meg velem -szakított ki gondolataimból Jasper hangja. Meglepett, hogy Jasper ilyen hirtelen állt elő ezzel az ötletével, de engem is kíváncsivá tett, hogy mégis mit tud a katona. Emmett és Carlisle is csatlakozott Jasperhez. Kisétáltak az udvarra, ahova engem is lehúzott a kíváncsiság. A szabályok ismertetése után elsőnek Emmett küzdött meg a Volturis vendégünkkel. Emmett tényleg mindent bevetett, hogy felül kerekedjen a lányon, de az könnyűszerrel leterítette. Ezután Jasper következett, akivel már jobban meggyűlt a vendégünk baja. Mégiscsak több tapasztalat állt Japser mögött, de ez sem segített azon a tényen, hogy mégis legyőzték a legjobb harcosát a családunknak. Jas utána még próbálta hátba támadni, de a lány számított erre és könnyen hárította a támadást.

Jasper után Carlisle következett, de őt is hamar leverte, ugyanúgy mint Alicet és Rose-t is. Legnagyobb meglepetésünkre még Esme is vállalta az összemérettetést, de mindannyian jól tudtuk és láttuk, hogy a katona óvatosan tette harcképtelenné nevelőanyánkat. 

- Valaki még akar egyet? - nézett körbe a nyertes.

- Ha lehet még, én is szeretnék.. - szólaltam meg pillanatnyi várakozás után. 

Teljesen ledöbbentett a váratlan látogató megjelenése. Nem elég, hogy napok óta homályba vésznek a családom gondolatai. Mintha elvágnák tőlem őket. De most meg rátett még egy lapáttal az ismeretlen lány megjelenése, aki hiába is tagadom, de gyönyörű, a maga módján. Bár közel sem olyan vonzó számomra a külseje, mint az én drága Bellámé volt, viszont valami akkor is húz az idegen felé. Kapzsi voltam az érzéseimmel kapcsolatban és nem gondoltam Bellára, mekkora veszélybe is sodrom őt ezzel, hogy magára hagyom őt, emellett, még a családom is elszakítottam tőle. Így, hogy az én balszerencsém a te boldogságod volt, most boldogtalan lettem, saját marhaságom végett.

Gondolataimból a Volturis lány támadóállása zökkentett ki. Hasonlóképpen felálltam én is vele szemben és csak vártuk a másik első lépését. Képességem felé vakvolt volt, mert az ő gondolatait sem hallottam, mint egyetlen Bellámét. Olyan hasonló volt ez az érzés, de elhessegettem az ilyen gondolatokat a fejemből, mert csak még nagyobb keserűség költözött a szívembe.

Amikor percekig egyikünk sem mozdult, megelégeltem és támadásba lendültem. Elsőnek a bordáit vettem célba, mert Jasper ott találta el őt, s azt gondoltam az érzékeny pontjának, de csalódnom kellett megérzésemben, mert még hozzá érni sem tudtam, nemhogy elkapni. Így volt ez minden egyes ütésemnél. Mindegyik elől kitért, még hajszálnyira sem tudtam hozzá érinteni ujjaim hegyét. Olyan volt, mintha direkt nem akarná, hogy hozzáérjek. 

Felbőszülve ugrottam fel az egyik felette lévő fára, de gyorsaságának és hihetetlen reflexeinek köszönhetően kiért alólam, ugrásom pillanatában és csak a földet markoltam el. Ekkor ő egy jól irányzott rúgással az erdő mélyére küldött, kidöntve ezzel az utamba kerülő fákat. Felkelni nem volt időm, de ő már felettem állt, s ruhámnál fogva emelt a magasba, mit sem törődve azzal, hogy én voltam a magasabb. Majd egy jól irányzott dobással, fellendített egy fának az ágára. Nem is láttam, mikor került a felettem magasodó faágra, mert csak azt éreztem, hogy gerincembe nyomódik magassarkújának sarka és egy erőteljes rúgással a földre kerültünk - alattam a vastag leszakadt faággal -, míg ő mindvégig a hátamon állt.

Fordult egyet, s sarka a torkomnak nyomódott, s feltettem két kezem, megadásom jeléül. Lelépett rólam és visszasétált nyugodtan a többiekhez, akik megdöbbenve nézték az imént zajlott jelenetet, én pedig mozdulni se bírtam, annyira fájtak a csontjaim. Nem sok kellett, hogy kitépje a végtagjaimat és holtan végezzem. 

/Bella szemszöge/

Nem ismertem magamra. Csak akkor tértem észhez, amikor sarkamat már torkába nyomtam és majdhogynem megöltem Őt. Ő félszegen felemelte két kezét, megadása jeléül, s én azonnal elléptem tőle. Akkor borult el így az agyam, amikor eszembe jutott, hogy magamra hagyott az erdő közepén. Nem értettem, hogy régen miért volt mégis mellettem? Hazudott, pedig sosem szeretett és csak úgy eltűnt az életemből. 

Ezután se kép se hang nem jutott el a tudatomig, csak cselekedtem, mint egy üres bábú. Egyszer sem hagytam, hogy egy pillanatra is hozzám érjen. Mindig kikerültem minden támadását, de egy idő után megunva léptem én a színre. Kicsit sem fogtam vissza az erőmet, emiatt is zúztam össze Őt kis híján teljesen. Kilépve az erdőből a megdöbbent Cullen családdal találtam szembe magam, de Ő még mindig ott feküdt, ahol hagytam. Felmértem érzelmeiket, és elkönyveltem magamban, hogy igencsak megleptem mindenkit. 

Edwardnak igencsak nagy fájdalmai voltak, de ahogy telt az idő, forrtak össze a törései és szépen lassan feltápászkodott vízszintes helyzetéből és elsétált mellettem, csatlakozva a többiekhez. Mindenki felmérte állapotát. Odasétált Carlisle mellé, aki rögtön tette is, amit tennie kellett és a helyére illesztette fia vállát, amit hagos reccsenés követett.

- Azta - hüledezett Emmett. - Te aztán nem fogtad vissza magad.

- Sajnálom, magával ragadott a hév - mosolyogtam féloldalasan a sérült félre, de Ő csak legyintett egyet.

~ Megértem, hogy milyen rosszul érezheti magát Bella, Edward tettei miatt, de ez durva volt - gondolta Jas.

~ Azt hittem meg fogja ölni - nézett rám Alice.

~ Hát, nem kell a kicsi Bellával kötözködni - Em.

~ Szívem ha dobogna, majd kiugrott volna a helyéről, amikor a két gyermekem egymásnak ugrott - Esme gondolatai meghatottak, s gyengéden rámosolyogtam, amit viszonzott.

~ Elképesztő tehetség rejtőzik Bellában - Carlisle.

~ Hű, lehet mocskos gondolat tőlem, de megérdemelted ezt, Edward - üzent testvérének Rose, mire Edward értetlenül hallgatott, de a szőkeség csak megrázta a fejét és rám pillantott. - Szép volt, Bella!

- Most, hogy mindenki megmérettette magát, idejének látom, hogy távozzak - vettem elő hivatalos hangom.

- Ugyan, nem kell sietned, szívesen látunk téged itt - mosolygott rám Carlisle.

~ Jah, egy Volturíst, SZÍVESEN? - mondta magában a magáét a gondolatolvasó.

- Nem mind láttok itt szívesen, szóval jobb ha megyek - néztem kifejezetten Őrá. - Ne feledjétek, Aro bármikor szívesen lát benneteket vendégül.

- Ahogy időnk engedi, meglátogatjuk - vettük a ház felé az irányt. A bejárati ajtóban fordultam vissza:

- El ne feledjem Aro ajánlatát! Szívesen látja csapatában a tehetséges vámpírokat - néztem rá Alice-ra, fivérére, és Jasper-ra.

- Köszönjük ajánlatát, de ez alkalommal is elutasítjuk - mosolygott rám Jasper. Válaszul csak bólintottam.

- A viszont látásra! - beszálltam a kocsiba s ideiglenes otthonom felé vettem az irányt, persze teleportálással megrövidítve az utat, hamar visszaértem, immáron saját alakomban. A lakásban az alvó Lily-re bukkantam, s utána megpillantottam eleven klónomat is.

- Üdv itthon! - mosolygott rám. - Nem gondolod, hogy kissé kegyetlen voltál szerencsétlen párához? - rögtön tudtam kire gondol, de nemet intve a fejemmel a fürdőbe vettem az irányt és ellazítottam magam egy forró zuhany alatt, ami most kimondottan megnyugtató volt. 

Hosszas ásztatás után kiléptem a tus alól és pihenni küldtem Ellát, vagyis vissza a bensőmbe, ahonnan kivált. Az este hátralévő részét magamba burkolózva töltöttem el. A nap első sugaraira nyitottam fel pilláim és csodálkozva néztem ki az alattunk elterülő tájra. Ritka alkalmak egyike, amikor errefelé kisüt a nap, de ez is mindössze fél óráig tartott, mert utána a vastag felhők eltakarták a nap sugarait. Lily első mocorgására fél kilenckor került sor, majd csak kilenckor ült fel kipihenten az ágyban. 

Egy pillanat alatt történt, hogy hirtelen eszébe jutottak elhunyt szülei és zokogásban tört ki, amit hosszas vigasztalás követett. Hogy megnyugtassam, megmutattam neki a tegnap vásárolt ruháit és ki is választotta, hogy mit vesz fel reggeli után. A délelőttöt kettesben töltöttük el, persze harmadikként ott volt Lucy is, de nyugodtan elrágcsálta az ajándék csontot. 

A délután folyamán jelent meg az ajtóban Emmett és Rosalie. Jasper otthon maradt, nehogy feltűnést keltsen, hogy Alice nélkül jönne. Rosalie a gyerek láttán gügyögni kezdett neki és meglepő módon elszórakozott vele. Mosolyogva figyeltem a kettőst, mellettem Emmettel, aki szeretettel nézte drága feleségét. Így hagytam őket magukra és mentem el a papírokért Lily-nek, ahova már korábban odatelefonált Jas, hogy úton vagyok. Szerencsére idejében elkészültek a megrendelt papírok és jeles összeget kifizetve visszamentem a lakásba.

Hosszas vacillálás után eldöntöttem, hogy holnap visszautazunk Lily-vel és Lucy-vel Volterrába. Döntésem után azonnal  lefoglaltam a repülő jegyeket és mondtam Rosaliéknak is. Hosszas búcsúzás után, ismét hárman maradtunk a laskában, de Lily kíváncsiskodni kezdett Ella után, így kisebb erőlködéssel ismét közöttünk tudhattuk. 

Miután Lily elaludt, Ellával beszélgettem és kértem, hogy mindent mondjon el, amit csak tud, de sajnos Ő is annyira tudatlan volt, mint én, és csak annyit tudott, amit már el is mondott. Kíváncsi voltam, hogy képes vagyok e még egy klónt létrehozni, amit említett, de csak egy homályos, összerogyott klónt sikerült képeznem, de az is óriási erőt kivett belőlem. Mivel Ella is elő volt híva, így egy tudat nélküli klón alkotása még nagyobb erőt vett igénybe. Vámpír létemre kimerültem a hosszas próbálkozások után, de Ella megnyugtatott, hogy már ez is előrehaladás a részemről, hogy egy megrogyott én-t tudtam létrehozni. 

A hajnal most is hamar eljött és óvatosan ébresztgettem Lily-t, hogy megyünk haza, az új otthonunkba. Ezt hallva rögtön felpattant és együttműködve öltözködni kezdett. Leadva a lakás kulcsát és kifizetve a számlákat, a repülőtér felé vettük az irányt. Útközben vettem Lily-nek és Lucy-nek harapnivalót, majd időben odaérve lecsekkoltunk és felszálltunk az első Olaszországba tartó járatra, új élet reményét mutatva meg Lily-nek.