10. fejezet

Sziasztok! Meghoztam! Várom a komikat!

10. fejezet

Ajándékosztás

/Rosalie szemszög/
3 órás volt a repülőút, és 1 óra Forks-ig kocsival. Nagyon jól éreztem magam Bellával, más volt, nem olyan amilyennek hittem. Rendes volt. Ahogy viselkedtem vele ember korában… szörnyű voltam, de megbocsájtott. Kedves volt velem. Kíváncsi leszek milyen képet fognak vágni, amikor hazaérek. Leparkoltam a ház előtt és kivettem a csomagokat. Rohantam befelé, és ahogy kinyitottam az ajtót minden szem rám szegeződött. Döbbent képet vágtak. Magamban jót nevettem az arckifejezésükön.
- Nem is láttam, hogy haza jössz – hitetlenkedett Alice. Ezen már mosolyognom kellett.
- Talán zavarok? Akkor megyek is vissza! – fordultam az ajtó felé, de Alice az utamat állta.
- Nem mész sehova! – rivallt rám Alice. És a szeme a csomagokra tapadt.
- Rose baby, hát hazajöttél? Hiányoztál! – ölelt át a mackóm. Én is visszaöleltem.
- Hoztam mindenkinek valamit! Pár kis apróság – engedtem el Emettet.
Odanyúltam egy nagy bőröndhöz és felemeltem.
- Alice, ezeket neked vettem – nyújtottam neki át. – Jasper ez a tied – adtam oda a sakktáblát a bábuival.
- Rose? – kérdezte Alice
- Igen? – fordultam felé.
- Csak egy bőröndöt kaptam? – ezen már nevetnem kellett.
- Nyisd ki – ráztam a fejem. – Esme ez a tied. Carlisle ez még jól jöhet – nyújtottam oda az ajándékokat.
- Köszönöm szívem! – ölelt meg Esme. – Tudok miből főzni az árváknak.
- Edward, ezek a tieid. Használd egészséggel! – nyújtottam át az ingeket. – Emmett, ezeket neked hoztam, lesz mit nézned! – bújtam oda hozzá.
- Köszönjük! – köszönte meg Carlisle mindenki nevében.
- Istenem! – kiáltott fel Alice. – Ezek a legújabb kollekciók! Ezeket akartam megvenni!
- Jah, és van még itt valami. Ezeket a barátnőm vette nektek – adtam oda mindenkinek Bella ajándékát.
- Apropó! Ki is a te barátnőd? És miért nem mutattad be nekem? – tette keresztbe a karját a mellein. Ilyenkor pukkancs manó. De most mit mondjak…?
- És miért nem látom a gondolataidat a kiruccanásodról? – szólalt meg először Edward.
- Talán azért mert nem gondolok rá – ajjaj, kezdenek gyanakodni – De most felmegyek, elpakolom, amiket vettem – rohantam fel a lépcsőn. Vámpírsebességgel bepakoltam a ruhákat és közben hallgatóztam.
- Valamit titkol Rose, nem mondott el mindent – suttogta Jasper.
- Én meg a gondolatait nem hallom, arról az időről, amikor nem volt itthon – mondta Edward.
- És én meg nem láttam, hogy mikor mit csinált, és hogy mikor jön haza – Alice.
Nagy pácban vagyok! Sok mindent észrevettek. Nagyon jól ismernek, és meg is változtam. Valamit kell csinálnom! Nem árulhatom el Bellát, megígértem neki!

3 és fél órával ezelőtt.
(Bella szemszöge)
Gyorsan visszaértem Volterába. Az volt a szerencsém, hogy felhős volt az ég. Így nem buktam le. Volterába érve megkerestem Jane-t. Bekopogtam hozzá.
- Gyere be! – szólt ki. Benyitottam, épp az ablaknál állt, nekem háttal.
- Szia! Hoztam valamit – mögé álltam és elővettem a ruhás táskákat. Megfordult és kíváncsian nézett rám. – Vettem pár új ruhát neked – nyújtottam át neki kettő táskát.
- Nem kellett volna, miért vetted? De azért köszönöm! – ölelt meg.
- Nincs mit, de nem is zavarlak tovább. Szia! – mentem megkeresni többieket. Demetri és Félix az udvaron volt, ezt onnan tudom, mert Demetri képességét használtam. Épp harcoltak egymással, azt sosem értem, hogy minek, hiszen ott van a vámpír memória, nem felejtik el.
- Fiúk! Hoztam valamit! – dobtam a kezükbe 1-1 nejlontáskát, teli klassz márkájú ruhákkal.
- Oh… kösz Bella! Miért kaptuk? – kérdezte Demetri.
- Jó barátaim vagytok, szerintem nem ártana pár vadonatúj ruha – indultam befelé.
- Kösz a ruhákat! – szólt utánam Félix.
- Nincs mit! – és már ott sem voltam. A vezérek irányába mentem. A trónteremben voltak, valami tárgyalásról volt szó. Megvártam, míg befejezik, majd behívatnak. Nem tartott sokáig a tárgyalásuk.
- Gyere be, Bella! – szólt ki Aro.
- Elnézést a zavarásért, csak hoztam pár ajándékot – adtam át a könyveket, ügyelve, hogy semelyikükhöz se érjek.
- Oh, nagyon szépen köszönjük – mosolyodott el Marcus.
- Nem is zavarok tovább – hajoltam meg.
- Várjál, kérlek szólj Jane-nak, Alec-nak, Félix-nek és Demetri-nek, utána gyertek vissza a trónterembe. Van egy kis feladatom a számotokra – mondta Aro.
- Rendben, mindjárt itt vagyunk – mit akarhatnak? Milyen küldetés? Mindenkit megkerestem. Jane a ruhákat pakolta, amiket most kapott, Demetri és Félix még mindig edzettek. Alec a szobájában az ágyán ült. Együtt visszamentünk a terembe és meghajoltunk.
- Akkor bele is kezdek – rakta össze a kezét Aro. Nekem erről mindig az jut eszembe, mintha Jézushoz, vagy Istenhez imádkozna. – Mostanság sok a gyilkosság Seatle-ban és környékén, több vámpír van arrafelé. El kellene mennetek Seatle-ba helyre rakni a dolgokat.
- Mikor indulnánk? – kérdezte Jane.
- Holnap hajnalban. Itt vannak a repülőjegyek. Bella neked a papírjaid, mivel a környéken laktál, ezért nem maradhatott Swan a neved – adta át az irataimat. – Menjetek és készülődjetek.
Meghajoltunk és indultunk.
- Bella várj! – szólt utánam Elezar, nyomában Carmen. – Megtévesztésképp használd a fizikai pajzsodhoz a kezedet.
- Ezt nem értem.
- Amikor kiterjeszted, és elrepülnek, csináld úgy, mintha a kezeddel csináltad volna – fejtette ki jobban.
- Értem már, de azt nem, hogy minek ez – húztam fel mindkét szemöldököm.
- Ha észreveszik, hogy a kezeddel tudod ezt csinálni, akkor a kezedre fognak menni, azt kell nekik letépni, hogy a közeledbe juthassanak. Ha letépik a karod, azt fogják hinni, hogy nem tudod használni a pajzsod, de mégis. Ezzel megtéveszted őket.
- Értek mindent! – bólintottam.
- Vigyázz magadra, Bella! Olyan vagy nekem mintha a lányom lennél. Épségben gyere haza! – ölelt magához Carmen. Én is visszaöleltem.
- Nekem meg olyan, mint egy anya. Ígérem, vigyázok magamra!
- Rendben – mosolygott rám.
- Viszlát! – mentem ki a trónteremből, fel a szobámba.