18. fejezet :DD

Sziasztok! Meghoztam a 18. fejezetet! Késtem vele, sajnálom. Vétkeztem, de azért remélem tetszeni fog!

Jó olvasást!

puszi

VattaCukor♥

18. fejezet

Csendesen futottunk egy ideig, majd a sűrű erdőben megálltunk. Mélyet szippantottam a levegőből, amelyből csodálatos aromákat éreztem, és összefutott a méreg a számban. Jas is ugyanígy tett, velem együtt vadászott. Bemértem az illat forrását, és futásnak eredtem. Lelassítottam a zsákmányom közelében, majd felugrottam egy fára az oroszlánom felett. Láttam, ahogy ő is vadászatot tart, de én gyorsabb vagyok nála, így az áldozata túlélte. Lesből támadtam rá, ami váratlanul érte. Belemélyesztettem fogaimat az ütőerébe és szívni kezdtem. Éreztem, ahogy körbejárja egész testemet a vér, ami újabb erőre adatott. Még nem voltam tele, így elejtetem még egy szarvast. Jasper is elejtett 2 szarvast. 

Miután végeztünk elindultunk visszafele. Félúton járhattunk, amikor megéreztünk 3 idegen vámpír illatát. Az illatuk emberek vérével vegyült, ami nem nagyon tetszett. Elindultunk az illat forrása felé, de én gyorsabb voltam Jasnél, így hamarabb odaértem. Megálltam a fák takarásában és szemügyre vettem a terepet. Egy kis családi ház volt egy kis rét közepén, aminél be volt törve a bejárati ajtó. Némán hallgattam, hogy mit művelnek, és ekkor meghallottam egy kisgyerek sírását. Beindult nálam az anyai ösztön és berontottam a házba. 

Borzalmas kép tárult elém. A házban mindenhol vérfoltok voltak és emberi test maradványi, amiket szétszaggattak. Egy kislány kuporgott a hozzám legközelebb eső sarokban és ő sírt. A vámpírok a család 3 tagjának a megmaradt vérét szívták. Úgy vettem le, hogy a kislány szülei és a 10 év körüli testvére meghaltak és a kislány őket sirathatta. A szülők 28 év körüliek lehettek, még élhettek volna ebben a világban, de most már késő. Amint megérezték a vámpírok az illatomat, felém kapták a fejüket és támadó állást vettek fel. A kislány is felnézett rám és odarohant a lábamhoz. Felfelé nyújtózkodott, de nem értettem, hogy miért. Utána kapcsoltam, hogy a karomba szeretne jönni. Lehajoltam érte és felvettem. A 3 nomád felegyenesedett, úgy gondolták, hogy egy nő nem jelent számukra veszélyt. De nagyot tévedtek. Erre a gondolatra önkénytelenül is gúnyos mosolyra húzódott a szám. A kislány a karjaimban úgy remegett, mint a szeles időkben a nyárfalevél.

- Nem lesz semmi baj! – súgtam a fülébe és közben a hátát simogattam. Erre a 3 vámpír felröhögött, és ezért újra zokogásba kezdett a kislány. Ebbe a sírásba a halott szívem is belesajdult. Nem volt más választásom, Jasper képességével elaltattam a karjaimban. A 3 nomád közelíteni kezdett felém, úgy hogy közben bekerítettek, de mindhiába.

- Ha megadod magad cica, akkor nem leszünk olyan erőszakosak – mondta a legmagasabb és közelebb lépett.

- Kezdjük ott, ahogy nem adom meg magam, nem is vagyok a cicád és végül hozzám nem fogtok ugyan érni!

- De biztos vagy ebben! – mondta a mögöttem lévő.

Hallottam már, hogy Jas közeledik és hogy hall bennünket. De még mire ideérhetett volna, a mögöttem levő vámpír a hátamra ugrott volna, ha el nem lököm a pajzsommal. Ekkor futott be Jasper a házba.

- Minden rendben? Kicsit lassabb vagyok tőled…- mondta.

- Háát, nincs minden rendben, van 3 holttest itt a házban, és a kislányon nem tudom, van e valami sérülés, de szerintem nincs és most elaltattam – mondtam a jelenlegi helyzetet.

- Értem, de ezt itt mögöttünk kicsit kiütötted.. – intett le a földön fekvőre.

- Így járt, de ti… - mutattam a maradék kettőre. – Megadjátok magatokat, vagy a pokolba kerültök!

- Eszünk ágában sincs megadni magunkat! Harry! Kelj már fel! Nem lehetsz ilyen balfasz, hogy egy ilyen cafka csaj kiüt! Képtelenség! Kelj már fel! Hallod? Harry!

- Kit neveztél te cafkának? – vágtam neki a falnak mindkettejüket. – Végetek! Megszabadítalak titeket a gonosztól! – majd letéptem mindhármójuk fejét. Meggyújtottam a testeket, és eközben a kislány a levegőben lebegett, vagyis a pajzsomon feküdt. Jasper végignézte az egész jelenetet egy szemrebbenés nélkül.

Nem oltottuk el a tüzet a házban, hagytuk továbbterjedni, hogy minden nyom eltűnjön. A ház köré felvontam a pajzsom, hogy a füst ne szálljon fel az égbe és ne vegyék észre az emberek. Hallottuk, hogy a tűz egyre csak terjed a házban. A karomban lévő kislány is felébredt, és hirtelen előjöttek a rémképek az emlékeiben. De én rögtön vigasztalni kezdtem:

- Ne sírj pici lány! Én itt vagyok neked! Megvédelek, ígérem! Vigyázni fogok rád! – csitíthattam, hál istennek sok sikerrel.

- Lucy! – mondta a kislány és ebben egy időben a házból kutyanyüszítés hallatszott.

- Egy kutya van a házban! – mondtuk egyszerre Jasperrel.

- Bemegyek érte! – adtam át a pici lány Jasparnek.

- De megsérülhetsz! A pajzsod a ház körül van! Nem tudsz dupla pajzsot felhúzni! Vagy de? –állított meg Jasper.

- Nem, nem tudok, vagyis még nem próbálkoztam vele… - igaza volt, megsérülhetek.. de meg kell mentenem az a kutyát! Bármi áron! Csak ő maradt a kislánynak.

 Próbáljunk meg egy másik pajzsot felhúzni… Erőltetem magam, de nem ment. – Nem megy… De mennem kell! Ha nem jövök ki, akkor védd meg helyettem a kicsit!

- És mi lenne, ha a házról levennéd a pajzsod és magad köré vonnád? – megint visszatartott.

- Az nem jó! Hamar idejönnének és megtalálnák a nyomokat! És Edward és Alice is idetalálna..- ahogy ezt kimondtam Jasnak eltorzult az arca… Most nem törődtem vele, bevetettem magam a házba. Követtem a hangforrást, de borzasztó volt a légkör. Rettentő meleg van! Nem bírom sokáig! Merre vagy kiskutya!? Áááh… elpusztulok! Itt lelem halálom!?!

Próbáltam kikerülni a lángokat, de azok hatalmasak voltak, de nem adtam fel.. Sikerülni fog! Néhol belém kapott a láng, ami rettentően fájt… de tovább küzdöttem. Megy ez neked Bella! Ki kell bírnod! Éreztem, hogy a pajzsomon is lukak keletkeztek, és a füst szivárogni kezdett. Erősnek kel maradnom! Nem használhatom egyetlenegy képességem sem, mindegyiknél megvolt a probléma.. Még a teleportálást sem, mert mi van ha tűzbe teleportálom magam? Nem látok át a falon! Francba! Mindjárt a kutyánál vagyok! Ne add fel Bella! Ha már eddig eljutottál, végig kell csinálnod! 

És ekkor megláttam a kiskutyát. A legbelső sarokban kuporgott, de elválasztott minket egy tűzfal.. Át kell ugornom! Át kell ugornom! És átugortam, de sikeresen elértek a lángok és a felsőm elkezdett égni. Felkaptam a kiskutyát és ki teleportáltam magam Jasperhez. Leraktam a kiskutyát, és ledobtam magamról a pólóm. A kislány leugrott Jasper karjai közül és odarohant a kiskutyához. Én ledőltem a földre és vártam, hogy elmúljon ez a kínzó égés. Rosszabb, mint az átváltozás. Rettentően fáj! Észrevettem, hogy a pajzs teljesen leereszkedett és a füst felszállt. Rögtön jöttek is a látomások:

„Az emberek meglátták a hatalmas füst tömeget és hívták a tűzoltókat, mentőket és a rendőrséget.”,

„Edward és Alice is észrevette a füstöt és erre tartanak. 5 perc múlva itt lesznek!”.

- Mennünk kell, jönnek! –álltam fel hatalmas fájdalmak közepette.

- Várj, segítek! –jött jas közelebb, de megállítottam.

- Ne, nem érezhetik rajtad az illatomat..menj haza, fürödj le! Már így is gyanakszanak! – hadartam. – Én és a kislány elmegyünk innen, de még látjuk egymást! A mi illatunkat nem fogják itt érezni, most viszont menj! Üdvözlöm a többieket! És szertelek titeket! Szia!

- Átadom! Nem mondunk semmit, hacsak te nem akarod! Szia! –és elment.

Elaltattam a kislányt is és a kiskutyát is, és elindultam a hegyek felé. Arra láttam egy kis kunyhót, egyenlőre ott megleszünk ma. Hamar odaértünk, mivel vámpírsebességgel rohantam. Benyitottam a kunyhóba, elhagyatott volt, beljebb mentem és leraktam mindkettejüket a rozoga ágyra. Én ledőltem a földre és vergődtem. Égett minden porcikám. Meghallottam, hogy a közelben egy patak csordogál, így kivánszorogtam a kunyhóból. Ledobtam magamról a megmaradt ruhám és belehasaltam a vízbe. Mivel nem volt a közelben senki, így levettem a cafatokra égett ruhám és meztelen voltam. Szépen lassan lehűtötte testem a hideg víz. Ott feküdtem 10 percig, majd lemostam magamról a kormot is. Kimostam a melltartóm is és a megmaradt nadrágom is, majd fel is vettem őket. Legalább, amíg vizesek, addig hűtik a testem. Felvettem vissza a cipőm is, az csodák csodájára épségben megúszta. Vadásznom kellett, hogy jobban érezzem magam. Levadásztam három szarvast, majd el teleportáltam magam, oda ahol a bőröndöt hagytuk. Szerencsémre itt hagyták nekem, és benne a cuccaimat. 

Gyorsan átöltöztem, felvettem a kék pánt nélküli felsőm, egy nejlonharisnyát, ami egy kis színt adott a lábamnak, rávettem egy fekete rövidnadrágot, amin flitterek voltak. hozzá kiegészítőnek felraktam a virágos fülbevalóm. Felvettem a fekete magassarkúm, majd a dzsekimet, hogy ne keltsek feltűnés. Beleraktam a táskámba a mobilom, az irataimat és a pénztálcámat, amiben benne volt a bankkártyám is, mindezt vámpírsebességgel tettem meg. A bőröndöt a kezembe fogtam és visszateleportáltam magam a kunyhóba, amikor bementem, még aludtak. Betakartam őket egy pokróccal, majd leültem az ágy szélére. Egész éjszaka a gondolataimba merültem. Végigpörgettem magamban az egész életem…Csodálkoztam magamon, hogy miken mentem keresztül és még élek, és élni is fogok. Gyorsan repült az idő. Nyolc óra fele keltek fel, mind a ketten. Elsőként a kiskutya kezdett el mocorogni, utána rögtön a kislány is.

- Jójeggelt! – mosolygott rám a kislány. Észrevettem, hogy még selypít, de majd szépen megtanítom neki az „R” betűt.

- Neked is! Hogy aludtál? – kérdeztem.

- Köszönöm, jól! És te?

- Ohh.. én is – hazudtam neki, de nem mondhattam el az igazat.

- Mi a leggeli? – ült fel a rozoga ágyban.

- Sajnos nem tudtam elmenni a boltba, nem hagyhattalak titeket magatokra –mondtam. – De amint összeszeditek magatokat elindulunk a városba, hogy bevásároljunk. Rendben?

- Jendben!

- Kicsit messze vagyunk a várostól, szóval sétálnunk kell majd, de ha elfáradtok viszlek titeket. Megkérdezhetem hogy hívnak?

- Lily vagyok, és te?

- Bella, Bella Volturi, de úgy hívsz, ahogy csak akarsz!

- Hol vannak a mamiék? - kérdezte lebiggyesztett ajkakkal.

- Egy jobb helyre kerültek és biztonságban vannak - simítottam meg az arcocskáját.

- Láthatom őket? 

- Sajnálom, de nem - ezután hangos zokogásba tőrt ki, s hosszas nyugtatgatás után csillapodott csak le.

- Hívhatlak maminak? – ezen a hirtelen kérdésén nagyot koppant az állam.

- Pe..persze! Nyugodtan!

- Mamiiii!!!!!!! - Bújt ide hozzám, ami melegséggel töltötte el halott szívem.

- Kicsim – öleltem magamhoz számára szorosan. Milyen kis törékeny a kezemben..Már értem mit érezhetett Edward, ha átölelt… NEM Bella, ezt verd ki a fejedből! Ő már nem szeret! És nem is szeretett. Ne gondolj rá többet! – Most induljunk, már biztos nagyon éhesek vagytok…