Sziasztok! A héten hozom a második felét a fejezetnek!! : DDD
22. fejezet
Beléptünk az autó szalonba, ahol egy fiú fogadott bennünket. Nem ismertem, így nem buktam le. Nem lennék szerencsés, ha régi emberkori ismerőseim közül találkoznék valakivel, mert a tudta szerint meghaltam….
- Jó napot kívánok! – üdvözölt a korunk belüli srác, név szerint Kevin. – Tudok valamiben segíteni?
- Köszönöm, nem szükséges, elsőnek szétnéznénk az üzletben – mosolyogtam Kevinre, amitől szíve kihagyott egy ütemet. – Szólok, ha kell egy kis segítség.
- Rendben – állt el utunkból, és elindultunk az autók közé. Rengeteg kocsi volt, de igazából egyik sem nyerte el a tetszésemet. Beléptünk egy kisebb helyiségbe, ahol a legújabb szériákat állították ki. Megakadt a szemem a három emelvényen. A legeslegszebb és legjobb autók voltak, amiket valaha láttam. Rögtön bele is szerettem mink a három csodába. Nem tudtam választani a kocsik közül. Tudtam, hogy meg fogom venni mind a hármat, mivel választani a hülye sem tudott volna közülük. Közelebb mentem az autókhoz és megnéztem a pontos nevüket, Azok voltak, amiket Demetriék ajánlottak. BMW m6 StreetRace, Audi r8 tuning és Ferrari 458 italia. Nem tudom, hogy lesz e elég pénz a a kártyámon, de mindenféleképpen az enyém lesz ez a három álomautó.
- Sikerült választaniuk? – lépett be a szobába Kevin.
- Azt nem mondhatom, hogy választottam, de már tudom, hogy melyik autókat veszem meg –mondtam. – Ez a három autó lesz! – Kevin és Jasper is megdöbbent, úgy hogy szóhoz sem jutottak.
- Khm…. Rendben, jó választások. De biztos, hogy mind a három kell?
- Száz százalék! Megveszem mind a hármat!
- Értem, akkor legyenek szívesek velem jönni! Elintézzük a papírmunkákat és már a magáé is mind a három kocsi.
- Nem maradhatnánk a tegeződésnél? – kértem meg Kevint. Már zavart, hogy letegez, pedig nem lehettem sokkal idősebb nála.
- Persze, ahogy gondolja, vagyis gondolod – Javította ki magát gyorsan.
- Már mindjárt jobb.
- Gyertek, az apám megírja a számlát, és át is veheted tőle a kocsi kulcsokat.
- Oké – átvágtunk az egész szalonon, kerülgetve a sok kocsit és beléptünk egy üvegfalú szobába. Praktikus ez az átlátszó fal, így figyelemmel lehet követni mindent, ami azon kívül történik.
- Apa!
- Jó napot kívánok! –köszöntünk Jas-al egyszerre.
- Üdvözlöm önöket! Miben tudok segíteni? – állt fel az asztala mögött.
- Három autót szeretnék megvásárolni.
- Melyik háromról lenne szó? Kevin?
- A héten beérkező legújabb sportkocsikat szeretnék megvenni. Az Audit, a BMW-t és a Ferrari-t.
- Ohh…. Értem. Kérem, üljenek le! Azonnal megírom a papírokat! – Leültünk és vártunk. Rengeteg papírt kellett aláírnom, a szerződéseket elolvasnom és végül az adásátvételi papírt aláírni. A kártyámmal kifizettem az összeget, amit jobb, ha nem fogok senkinek sem elmondani. Azt hittem, hogy a kártyámon nem lesz elegendő összeg, de volt. Nem tudom, hogy Aro mennyit rakhatott rá, de örültem, hogy bőkezű volt. De amennyit ma költöttem, ebben a fél órában, nem fogok ennyit egész életemben elkölteni… vagyis, lehet, hogy elfogok, mert hosszú ez az örökkévalóság… Bár kitudja meddig „élek”...
- Kész is volnánk. Már csak annyi a feladatunk, hogy kiparkoljunk az épületből károk nélkül és lehet is az autókkal száguldozni – mosolygott rám Kevin apja.
Kiléptünk az irodából, és megcsapta az orromat egy ismerős parfüm. Az emlékeim között keresgéltem, mikor meghallottam emberkori barátaim hangját. Jasperre kaptam a tekintetem, aki rögtön elém állt takarásba. Jessika, Angela, Ben és Mike volt az üzletbe és a kocsikat nézték.
(Mike szemszöge)
A srácokkal elmentünk Seattle-ba kocsit nézni Ben-nek. A Ford Mustangot néztünk, mikor a lányok összesúgtak a hátunk mögött. Megfordultam, hogy milyen kocsit néztek, de nem is kocsi volt az. Jasper Hale volt az. Megnéztem, hogy kivel van Jasper, azt hittem, hogy Alice az, de nem. Egy számomra ismeretlen lánnyal volt, mivel túl gyorsan haladtak, nem láttam, hogy kivel volt. Csak hátulról láttam a lányt, de magamnak megjegyzem, hogy nem mindennap lehet látni ilyen formás testet... És amilyen karcsú és gyönyörű.... De várjunk csak!?! Mit keres Jasper itt, és nem Alicel van? Sosem láttam még őket külön.. Értem...
- Nézzétek! Jasper lecserélte Alicet, vagy csak titokban randizgat?!? - mondta Jessica. - Esetleg megkérdezném Alicet.
- Úgy sem mered - mondta Ben. Jass-nek igaza lehet, de én nem kérdezném meg Alicet, nem kavarnék bele az életükbe, így is elég tragédia történt már a családjukba.. Bella is belekavarodott az életükbe és már Ő sincs közöttünk.. Világhírű volt az a repülőbaleset.
Sok minden még most sem derült ki.. vagy csak nem osztják meg velünk a nyomozás eredményét.. ez az egész egy örök rejtély marad.. Míg ezt a gondolatmenetet végig gondoltam, addigra Jasper és a csaj beszálltak egy-egy autóba. Megnéztem a kocsi márkáját és tátva maradt a szám. Nem olcsó kocsik voltak az már biztos.. Ferrari, BMW, Audi... Azt gondoltam, hogy rengeteg pénze van a Cullen családnak, de hogy ilyen autót venni... Azt meg kell hagyni, gyönyörű autók, de drágák!! Legurultak az emelvényről a három kocsival és kivezettek az épületből. Mellettünk is elgurultak, de nem láttam be az autókba, így nem tudtam meg, hogy ki lehetett az a csaj.. Az üzlet előtt megálltak, kezet ráztak a tulajdonossal és elhajtottak, ott hagyva az egyik kocsit.
- Ezek voltak aztán a kocsik - mondta Ben.
5 megjegyzés:
szia gratulálok ez frenetikus volt bella jól választott
utólag is boldog karit előre buék
puszy
őszinte leszek ilyen kocsikat én is elfogadnék :)) a fejezet isteni és remélem tényleg hamar lesz friss :D
Kellemes ünnepeket már ami van még belőlük és ami elmúlt azt is
By-By
Hai!
Nah végre kis frissülés az oldalon nagyon örültem neki :))) Huhh a kocsik gyönyörűek ettek az már tuti bár azt nem vágom hogy ketten voltak mégis 3 kocsival távoztak?:O Huhh gyönyörűek voltak :s Na mind1...:D Hát sokminden nem történt szóval igazábol már mindent elmondtam amit akartam csak azt nem hogy kíváncsian várom a folytatást:)
nagyon jó lett a fejezet plusz a kocsik áh isteni,várom a folytatást.
szia
Szia!
Nagyon tetszett! Pedig már azt hittem Bella lebukik xD Milyen vicces hogy azt hiszik, hogy Jasper megcsalja Alice-t :D
Siess!
Puszi, Florence
Megjegyzés küldése