XOXO
VattaCukor♥
/Bella szemszöge/
Edward gondolatait meghallva elkapott a mérhetetlen düh. Mégis, hogy merne ilyen alattomos módon közelebb férkőzni hozzám? Nem ég le a bőr a képéről?! A mérgemnek hangot is adtam:
- Mégis mit képzelsz magadról? Nem elég neked, hogy az én életem tönkretetted, még Lily-t is be akarod cserkész? - fakadtam ki és minden egyes szavammal egy lépést tettem felé. - Ne merészelj a szemem elé kerülni többet, sem Lily elé! Ha csak meglátlak a közelében, a poklok poklát fogod megélni!
Kitörésem befejezve, biccentettem egyet a többiek felé és elhagytam a szobát. Mérgemet elsősorban a fél gárdán próbáltam levezetni, de senki sem bizonyult elégnek a legyőzésemhez. Ez a nagy harci mámorom a királyok fülébe is eljutott, s azonnal a helyszínre igyekeztek és szemmel kísérték a harcokat. Kezdetben egy az egy ellen ment a küzdelem, majd ez egyre csak többszöröződött. Vámpírságomnak köszönhetően sosem fáradtam el, megállíthatatlanul törtem előre és győztem le mindenkit.
A Cullen család is végignézte a hosszasan elnyúló viadalt, persze Edward jelenléte nélkül, aki fogta magát és elhagyta Volterrát. Jobb is így. Nincs a közelembe, így nem leszek feszült sem. És ez így volt több napon keresztül. A lábát sem tette be a kastélyba, legközelebb is csak az erdőig merészkedett. Hogy ezt honnan tudom? Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a családja mondta el nekem. Hiába is gyűlöltem, mégis nyomon követtem minden tettét. Hogy miért? Magam sem tudom.
Hetekig nem jött vissza a kastélyba. Ez feltűnt Aroéknak is, s beismertem, hogy én vagyok a ludas, amiért elment. Bárhogy is akarta kiszedni belőlem a három király, nem sikerült nekik. Aro már a fenyegetést fontolgatta, de fivérei lecsitították, hogy idővel, amikor készen állok rá, biztosan el fogom nekik mondani. Ekkor még hozzátette Marcus:
- És minden mást, amit leányunk eltitkol előlünk - mosolygott rám lágyan és utamra bocsájtottak. Eme incidens óta mindenki békében nyugodott, sőt még Edward is visszatért, családja unszolására. De ahogy megmondtam neki, került is minket Lily-vel.Alice-val viszont kezdtem megbékélni és Edwardot egyre inkább okolni, amiért nem engedte drága barátnőmet hozzám vissza, hiába is kiáltottam a segítségükért akkoriban. Szóval Alice és köztem kezd visszarendeződni a béke, aminek a Cullen family nagyon örült és egy közös vadászattal meg is ünnepeltük és nyögdécselve, de beleegyeztem Edward csatlakozásába is. Ezek után pedig csak úgy repült az idő.
A Cullen család is hazatért, de mindennap tartottuk a kapcsolatot és meséltünk mindenfélét egymásnak. A Volturival is remekül kijöttem, Jane-el, mint legjobb barátnőmmel töltöttem a szabadidőm legnagyobb részét, persze Lily felügyeletében.
Képességeimet is csiszoltam, fejlesztetem, de a mindennapjaim egyre nehezebbek lettek. Nem fizikailag, hanem mentálisan eredendően.Úgy éreztem, hogy több mázsás súly húzta lefelé a vállam, s napról napra egyre nehezebb volt. De nem számított ez semmit, hiszen kötelességemet ugyanúgy el kellett végeznem a kiküldetéseken, amiket csapatban vagy egyedül végeztem el. Emiatt is zsebeltem be egyre több képességet szerte a világról, s emiatt is lettek egyre nehezebb, kontrollálatlanabb napjaim.
A Cullen család is hazatért, de mindennap tartottuk a kapcsolatot és meséltünk mindenfélét egymásnak. A Volturival is remekül kijöttem, Jane-el, mint legjobb barátnőmmel töltöttem a szabadidőm legnagyobb részét, persze Lily felügyeletében.
Képességeimet is csiszoltam, fejlesztetem, de a mindennapjaim egyre nehezebbek lettek. Nem fizikailag, hanem mentálisan eredendően.Úgy éreztem, hogy több mázsás súly húzta lefelé a vállam, s napról napra egyre nehezebb volt. De nem számított ez semmit, hiszen kötelességemet ugyanúgy el kellett végeznem a kiküldetéseken, amiket csapatban vagy egyedül végeztem el. Emiatt is zsebeltem be egyre több képességet szerte a világról, s emiatt is lettek egyre nehezebb, kontrollálatlanabb napjaim.
Látásom az idő elteltével egy-egy pillanatra elködösült, nem láttam, hogy mi van éppen előttem. Látásommal ekkor a hallásom is eltompult és az egyensúlyom ezáltal megingott. Elképzelhetetlennek tartottam, hogy vámpír létemre ilyen problémák léptek fel nálam. Ezért sem mondtam el senkinek, hogy milyen problémákkal is küzdök. De ez egy délután meghiúsult, ugyanis az udvar kellős közepén jött rám a rosszullét, miközben Lily-vel játszottunk. Viszont ennyire elviselhetetlenebb még sosem volt a teljes elgyengülésem.
Ernyedten csuklottam össze, s markoltam bele a fűbe, miközben minden elsötétült körülöttem. Ezután nem voltam tisztában tetteimre, csak a sötétben tapogatóztam, s menekültem a mélység elől, ami készült elnyelni. A gondolataim, s a körülöttem lévő összes minden hatalmas robajjal szakadt rám és próbált eltemetni hatalmas súlya alatt. Ezer gondolat cikázott bennem, ami szétfeszítette a fejem. Ha képes lettem volna rá, zokogva jajveszékeltem volna, de egy hang sem jött ki a torkomon.
Bár fogalmam sem volt, hogy mégis mi történt velem percekkel ezelőtt, hogy mit csináltam és kivel. Hirtelen üresség lepte el az elmémet és éreztem, hogy minden inam túlfeszült. A méreg csak úgy száguldott bennem, s kínzott vége szakadatlanul. Saját elmém fogságába estem, ami örökkévalóságnak tűnt, pedig mindez csak néhány másodpercet vett igénybe. Úgy éreztem, hogy ezekben a rövid pillanatokban elvesztem és a kétségbeesés ölelt körbe. Majd amilyen hirtelen tört rém a kín, olyan hamar vége is lett, s éreztem, hogy két csuklómat körbeölelve szorít magához valaki szorosan.
Amint tisztában lettem a helyzetemmel és megéreztem a napfény jellegzetes illatát mögöttem, azonnal felpattantam, s meglepődve néztem rá Edwardra - aki felé már kezdett megenyhülni a haragom, de még közel sem szállt el -, hogy mit keres itt. Döbbent szemeimet belefúrtam aranybarna szemeibe, ami igazán nagy kihívás volt számomra.
- Jól vagy? Az előbb... - hangja törte meg a közöttünk beállt csendet.
- Senkinek nem beszélhetsz róla! - acéloztam meg mimikámat és végignéztem gondolatai között szenvedésem, ami külső szemmel sem volt egy szép látvány, nemhogy átélni.
- De...
- Semmi de. Ez kettőnk között marad!
- Mami! Minden rendben? - szaladt oda hozzám Lily és ölelte át a derekam.
- Persze, csak felbotlottam - kacagtam rá és megsimogattam fejtetőjét.
- Biztos? Nem úgy néztél ki, mint aki felbotlott - emelte rám őzike szemeit. - Szerintem még a szép arcod is kaparásztad.
- Dehogy, csak por volt a szemembe, amit az esésnél felvertem - nyugtatgattam hazugságokkal, de más választásom nem volt. - De menj, a dada már biztos égen földön keres - hessegettem el és egy búcsú puszi kíséretében magunkra hagyott minket.
- Mi történt az imént? - szólalt meg ismételten Edward.
- Nem tartozom neked magyarázattal - fordítottam neki hátat, de csuklómnál fogva megállított és maga felé fordított.
- Ha nem lépek közbe, az egész arcod széttéped és kárt teszel magadban. Lily-t ne is említsük, akit az utolsó pillanatban kaptam el mellőled - nézett mélyen a szemembe.
- Köszönöm, hogy gondoskodtál Lily-ről... - néztem el a messzi távolba, csakhogy ne rá kelljen néznem. - és rólam...
- Bármikor megtenném érted.
- Köszönöm, de nem szorulok a segítségedre - húzódtam volna el tőle, de vasmarokként tartotta a csuklóm.
- Ha szorulsz, ha nem, én mindig itt leszek neked.
- Mondtam már, hogy nem... - de nem bírtam befejezni a mondatot, mert tette megakadályozott benne. Hirtelen azt sem tudtam, hogy mit reagáljak, mert olyan váratlanul ért, mint derült égből a mennydörgés. Csókja rendkívül gyengéd volt, mégis célratörő és az eddigi összes elnyomott érzését átadta benne. Nem viszonoztam a csókját, de feszült testem, pillanatról pillanatra kiengedett, s csak lesokkolva álltam egy helyben. Egy idő után azonban Edward elvált ajkaimtól, s azon nyomban egy hatalmas pofont lekevertem neki és faképnél hagytam. Kavarogtak bennem az eddig elnyomott érzések, de most mind felszínre került, s zavart össze teljesen. Révült állapotomból egy nekem csapódott test zökkentett ki és egy rám mosolygó-vigyorgó Cullen családdal találtam szembe magam. Mindenkit egyesével üdvözöltem, s kísértem el a már megszokott lakrészükre őket. De még ők sem tudták elfeledni velem a kertben zajló eseményeket. Elmém és érzelmeim teljesen felbolydultak, s nem tudtam mi tévő legyek.
Ernyedten csuklottam össze, s markoltam bele a fűbe, miközben minden elsötétült körülöttem. Ezután nem voltam tisztában tetteimre, csak a sötétben tapogatóztam, s menekültem a mélység elől, ami készült elnyelni. A gondolataim, s a körülöttem lévő összes minden hatalmas robajjal szakadt rám és próbált eltemetni hatalmas súlya alatt. Ezer gondolat cikázott bennem, ami szétfeszítette a fejem. Ha képes lettem volna rá, zokogva jajveszékeltem volna, de egy hang sem jött ki a torkomon.
Bár fogalmam sem volt, hogy mégis mi történt velem percekkel ezelőtt, hogy mit csináltam és kivel. Hirtelen üresség lepte el az elmémet és éreztem, hogy minden inam túlfeszült. A méreg csak úgy száguldott bennem, s kínzott vége szakadatlanul. Saját elmém fogságába estem, ami örökkévalóságnak tűnt, pedig mindez csak néhány másodpercet vett igénybe. Úgy éreztem, hogy ezekben a rövid pillanatokban elvesztem és a kétségbeesés ölelt körbe. Majd amilyen hirtelen tört rém a kín, olyan hamar vége is lett, s éreztem, hogy két csuklómat körbeölelve szorít magához valaki szorosan.
Amint tisztában lettem a helyzetemmel és megéreztem a napfény jellegzetes illatát mögöttem, azonnal felpattantam, s meglepődve néztem rá Edwardra - aki felé már kezdett megenyhülni a haragom, de még közel sem szállt el -, hogy mit keres itt. Döbbent szemeimet belefúrtam aranybarna szemeibe, ami igazán nagy kihívás volt számomra.
- Jól vagy? Az előbb... - hangja törte meg a közöttünk beállt csendet.
- Senkinek nem beszélhetsz róla! - acéloztam meg mimikámat és végignéztem gondolatai között szenvedésem, ami külső szemmel sem volt egy szép látvány, nemhogy átélni.
- De...
- Semmi de. Ez kettőnk között marad!
- Mami! Minden rendben? - szaladt oda hozzám Lily és ölelte át a derekam.
- Persze, csak felbotlottam - kacagtam rá és megsimogattam fejtetőjét.
- Biztos? Nem úgy néztél ki, mint aki felbotlott - emelte rám őzike szemeit. - Szerintem még a szép arcod is kaparásztad.
- Dehogy, csak por volt a szemembe, amit az esésnél felvertem - nyugtatgattam hazugságokkal, de más választásom nem volt. - De menj, a dada már biztos égen földön keres - hessegettem el és egy búcsú puszi kíséretében magunkra hagyott minket.
- Mi történt az imént? - szólalt meg ismételten Edward.
- Nem tartozom neked magyarázattal - fordítottam neki hátat, de csuklómnál fogva megállított és maga felé fordított.
- Ha nem lépek közbe, az egész arcod széttéped és kárt teszel magadban. Lily-t ne is említsük, akit az utolsó pillanatban kaptam el mellőled - nézett mélyen a szemembe.
- Köszönöm, hogy gondoskodtál Lily-ről... - néztem el a messzi távolba, csakhogy ne rá kelljen néznem. - és rólam...
- Bármikor megtenném érted.
- Köszönöm, de nem szorulok a segítségedre - húzódtam volna el tőle, de vasmarokként tartotta a csuklóm.
- Ha szorulsz, ha nem, én mindig itt leszek neked.
- Mondtam már, hogy nem... - de nem bírtam befejezni a mondatot, mert tette megakadályozott benne. Hirtelen azt sem tudtam, hogy mit reagáljak, mert olyan váratlanul ért, mint derült égből a mennydörgés. Csókja rendkívül gyengéd volt, mégis célratörő és az eddigi összes elnyomott érzését átadta benne. Nem viszonoztam a csókját, de feszült testem, pillanatról pillanatra kiengedett, s csak lesokkolva álltam egy helyben. Egy idő után azonban Edward elvált ajkaimtól, s azon nyomban egy hatalmas pofont lekevertem neki és faképnél hagytam. Kavarogtak bennem az eddig elnyomott érzések, de most mind felszínre került, s zavart össze teljesen. Révült állapotomból egy nekem csapódott test zökkentett ki és egy rám mosolygó-vigyorgó Cullen családdal találtam szembe magam. Mindenkit egyesével üdvözöltem, s kísértem el a már megszokott lakrészükre őket. De még ők sem tudták elfeledni velem a kertben zajló eseményeket. Elmém és érzelmeim teljesen felbolydultak, s nem tudtam mi tévő legyek.
Egészen eddig a napig nyugodt volt minden, leszámítva a néha rám törő kábulatot. Hirtelen kilométerekről idegenek jelenlétét éreztem meg, viszont későn. Mire észleltem őket, addigra a messzebb merészkedett Edwardott - aki tette után ki akarta szellőztetni a fejét - csapdába csalták és foglyul ejtették. Azonnal felpattantam ülő helyzetemből és rögtön riadóztattam egész Volterrát a kinti eseményekről.
- Északról bekerítettek minket! - nem törődve, hogy ezzel felfedtem képességemet, üzentem minden katonának, Aróéknak és a Cullen családnak gondolatban, majd a nagyterembe hívtam az összes nem szolgálatban lévő katonát...
- Északról bekerítettek minket! - nem törődve, hogy ezzel felfedtem képességemet, üzentem minden katonának, Aróéknak és a Cullen családnak gondolatban, majd a nagyterembe hívtam az összes nem szolgálatban lévő katonát...
