6. fejezet.

Sziasztok! Meghoztam a következő fejezetet! Remélem tetszeni fog. Aki elolvasta, az írja le a véleményét! Köszönöm.

6. Fejezet A találkozás

(Bella szemszöge)

- Marie, elmondanád pontosan mi történt Alec-el a szobában? – kérdezte meg kis paranccsal a hangjában Aro.

- Az, amit elmondtam. Le akart velem feküdni, de én nem akartam, így gondolom előjött a fizikai pajzsom és elrepült. – mondtam meg az igaz választ.

- De akkor mi volt az első napon köztetek? Alec gondolatai szinte üvöltöttek, ha hozzáértem. Talán nem szereted? Vagy mi történt? – kíváncsiskodott. De utálom, ha valaki kíváncsi. Nem bír csendben maradni? És egyébként ehhez semmi köze!

- De szeretem, de nem úgy érzem, hogy ő az igazi. Alec-et csak barátilag szeretem, nem vagyok belé szerelmes. Az, ami az első nap történt, ballépés volt. Az az újszülött volt, és nem én. Nem tudom akkor mi ütött belém. – daráltam el gyorsan, hogy minél hamarabb végezzünk. Még a saját szüleimmel sem szerettem az ilyenről beszélni. Nem hogy egy számomra még vadidegennel.

- Rendben, értem, de ezt neked kell megmondani Alecnek, minél hamarabb. – mondta, közben közelebb jött hozzám és megérintette a kezem. Minden nap próbálkozott belelátni a fejembe, de sose sikerült neki.

De most, ahogy hozzámért hallottam a gondolatait:

„ – Mikor hallhatom már a gondolatait? Akárhányszor hozzáérek semmit sem hallok, akármennyire is próbálkozok, semmi. Tudom, hogy valamit titkol előlünk! Valahogy ki fogom deríteni! – hallottam meg gondolatait, és még sok más gondolatát régebbről.”

- Oké, akkor most megyek is közlöm Alec-el. – vettem el a kezem Aro-tól. – Jah és van egy másik nevem is! Bella. - Hátráltam pár lépést és meghajoltam. – Szólítson Bellának. – Aro csak bólintott.

- Szerbusz, Bella! – köszönt el nyájasan.

Most már tudom, hogy csak a fejét teszi nekem! Amiket mondott, hogy megbízik bennem csak hazugság volt. Utálom Volterát! Hülye voltam, hogy bejöttem a kastélyba! Te ügyetlen, hülye Bella! Gondolkodtál volna! Gyűlölöm magam ezért az egészért. Minél hamarabb beszélnem kell Alec-el, annál hamarabb vége lesz. De egyvalami nagyon kíváncsivá tett. Hogy hallhattam Aro gondolatát? Ez olyan volt, amikor elmesélte, hogyan működik a képessége. Amikor elképzeltem, valahogy így képzeltem el. Talán nekem is megvan Aro képessége? Lehetséges. De ezt most rakjuk félre. Alec-et hol találhatom meg? Merre lehet? Beleszagoltam a levegőbe és a kert felől éreztem intenzívebben az illatát. Kisétáltam emberi tempóban a kertbe és meg is láttam. Nekem háttal ült, lehajtott fejjel. Odasétáltam mögé.

- Szia! – álltam meg előtte. –Beszélnünk kell! Gyere, sétáljunk egyet. –indultam el az erdő irányába. Benn az erdőben koromsötét volt, de én így is jól láttam. Mentem árkokon, gyökereken, rönkökön keresztül. Csak az erdő túloldalán álltam meg, hogy ne hallja senki a beszélgetésünket.

- Tudom, hogy mit akarsz mondani. – a hangja gyötört volt, teli fájdalommal, de megértéssel.

- Sajnálom, de én nem érzek úgy irántad… – mondtam.

- Megértelek. – mondta, és felnézett, a szemembe. – De miért? – Üvöltött rám.

(Rose szemszöge)

A vásárlás után sétálgattam a városban. Azon gondolkoztam, hogy elmegyek vadászni egyet. Amiket vettem eldugtam egy magas fán, ahonnan senki nem veszi le, esetleg csak egy vámpír. Elindultam ki a városból, és az erdő felé vettem az irányt. Már elég közel jártam az erdőhöz és megéreztem két ismerős szagot. Két Voluris katonát. De az egyiknek különösen ismerős frézia illata volt. Olyan volt, mint Bellának. Á.. ezt csak képzelem! De kíváncsi vagyok mit keres errefelé két Volturis katona. Szép lassan közeledtem feléjük, nehogy meghalljanak. Ahogy elnéztem éppen veszekedtek.

- De miért? – üvöltötte az egyik.

- Mert nem szeretlek, az csak egy ballépés volt! Tudom jól, hogy direkt csináltad! Félrevezettél! Tudtad, hogy még újszülött vagyok, és könnyen félrevezethető! – hallottam meg egy ismerős hangot. Bella!

Közelebb araszoltam hozzájuk, hogy biztos legyek, hogy Bella e az a lány. És igen! Ez ő! Csak vámpírként! Vámpír lett és Volturis!

- Jól tudom milyen egy újszülött! Könnyen becsaptalak! Csak kihasználtalak! Ez volt a legjobb alkalom, mert nem tudtad mit csinálsz. Láttam a szemedben, hogy nem vagy önmagadnál, csak az újszülött éned tört elő. Ellepte az elméd az a bizonyos vörös köd. – nevetett fel a férfi. Ördögien elvigyorodott és hangosan felkacagott.

Bella ott helyben összerogyott. Szegény! Most nagyon megsajnáltam. Pedig ez nem vall rám. Így, ebben a helyzetben nagyon hasonlított rám.

Messzebbről lábdobogásokat vettem észre, Volterra felől. Bella hirtelen felállt és nekiesett a fiúnak. Ami meglepett, hogy Bella nagyon erős volt. És jól kiképzett. A fiút nekivágta egy sziklának, ami kettérepedt. Láttam, hogy Bella önmaga és mindennek tudtában van. Egyre közeledtek a lábdobogások. És megláttam kik jönnek. A Volturisok. Most Bellának vége. Ahogy megnéztem ki jönnek ledöbbentem. Még nem láttam őket a kastély falain kívül. A 3 vezető és 5 testőr jött. Négy testőr fogta le Bellát és egy azt a férfit akinek Bella nekiesett. Aro megérintette Alec kezét, gondolom megnézte a gondolatait. Ledöbbent arccal nézett a férfire.

- Ezt nem gondoltam volna rólad Alec – mondta döbbenten Aro. – Bella, megértem a reakciód, de próbáld türtőztetni magad – Bella csak bólintott. A 4 testőr elengedte és a helyén maradt. Ezen csodálkoztam. Nagy önuralommal rendelkezik!

- Alec, veled még számolunk. De Bella, veled minden rendben? – kérdezte Aro. Bella megint csak bólintott.

- De szeretnék egy kicsit egyedül maradni! – mondta Bella. Aro bólintott is elindultak arra, amerről jöttek. Bella leült egy kidöntött farönkre és magában zokogott. Nagyon sajnáltam szegényt. Előbújtam a helyemről s odasuhantam mellé. A kezem a vállára tettem és simogattam, de Bellának az hirtelen jött és felállt támadó állásba.

- Nyugi csak én vagyok, Rose. – mondtam. Hirtelen én is megijedtem, nehogy rám támadjon.

- Mit keresel itt? – kérdezte döbbenten.

- Hát eljöttem otthonról, mert mindenki letört a halálod miatt – mondtam az igazat és Bella vissza leült mellém. - Jól vagy? – kérdeztem együtt érezve vele.

- Én? Persze – adta az ártatlant.

- Ahhaaa – nevettem fel

- Mindent hallottál? – kérdezte maga elé pillantva.

- Igen, de a legeslegelejéről lemaradtam. De sejtem mi történt. Szakítottál a sráccal.

- Igazából nem is jártunk meg minden, de az első napomon... nem tudom mi ütött belém.. én csak... az újszülött uralt – mondta. Tudtam és éreztem, hogy igazat mond.

- Elhiszem neked. Én is éreztem már ilyet, kellemetlen érzés.

- Mikor voltál ilyen helyzetben? Pedig te gyönyörű vagy! Csak egy szemét csinálhatott ilyet veled!

- Igen, szemét is volt –mondtam. És szépen elmeséltem mi történt velem emberkoromban. Bella csendben hallgatta végig a történetemet. Nem szólt közbe, nem tett fel kérdéseket.

- Sajnálom – mondta végül.

- Nem kell, ez már a múlt, és most itt van nekem Emmett – mondtam nevetve. – Én sajnálom, ami veled történt.

- Nem kell, ez is már a múlt. Gondoljunk a jelenre – mondta mosolyogva. – Hogy vannak a többiek?

- Elvannak! Ahogy megtudták, hogy „meghaltál” Alice és Edward néz ki a fejükből, Carlisle a munkájába temetkezik, Esmee az árvaházban van szinte egész nap, Jasper vagy Emmettel sakkozik általában vagy elmegy a ház közeléből kiszellőztetni a fejét. Emmett meg nem olyan vad medve az ágyban, mint szokott. Érted, hogy értem .

- Igen, értem – nevetett fel Bella. – Rose, miért vagy ilyen kedves velem?

- Hát, most már rájöttem, hogy milyen is vagy valójában. Eddig csak féltékeny voltam rád, mert ember voltál. De most már nem vagyok az. – mondtam el neki az igazat, ha már ő is az igazat mondja el.

- Értem –mondta. – Megkérhetlek valamire? – kérdezte meg.

- Persze! Mond csak!

- Azt szeretném, ha nem mondanád el a többieknek, hogy élek – ez meglepett. De miért?

- Miért? – kérdeztem hitetlenkedve.

- A Volturi nem tudja, hogy ti mondtátok el nekem, hogy léteznek a vámpírok. Úgy tudják, hogy Victoria volt. Azért mondtam ezt, mert nem szeretném, hogy meghaljatok.

- Áh értem, szóval megvédtél minket! – de kedves volt tőle. – És mond csak, mivel táplálkozol?

- Háát… Eddig 2 embert öltem meg.

- Nem is próbálkoztál az állati vérrel? – ez megdöbbentett.

- Gondoltam rá, de nem tudtam, hogyan kell… - ha el tudott volna pirulni Bella már paradicsom vörös lett volna.

- Gyere, megmutatom, ha akarod –ajánlottam fel a segítségemet. Saját magamon meglepődtem. Én nem szoktam ilyen lenni!

- Persze!- pattant fel – Menjünk!