7. fejezet

Sziasztok! Meghoztam! Igaz késő van már.., de itt van.. Jó olvasást!

7. fejezet Vadászt állatokra

- Persze, menjünk! – mondtam, legalább nem kell több embert megölnöm. Igaz erősebbé tesz, de nem jó érzés ártatlan embereket megölni. A mai napom mostantól jobbra fordult. Boldogabb vagyok amióta Rosalie-val találkoztam.

Amíg futottunk nem szólaltunk meg. Körülbelül az erdő közepén álltunk meg és Rose felém fordult.

- Bella, csukd be a szemed és vegyél egy mély levegőt. –utasított. Így is tettem. Becsuktam a szemem és beleszagoltam levegőbe. Éreztem, hogy körülbelül 200 méterre van egy szarvascsorda. Hallottam a víz csobogását is a szarvasok felől és a madarak halk, pici szívdobogását.

- Mit érzel? – kérdezte Rose.

- Körülbelül 200 méterre egy szarvascsordát. –mondtam.

- Melyik irányban?

- Kelet.

- Jó, innentől hallgass az ösztöneidre. Mögötted futok.

Ezt is tettem. Futottam a szarvascsorda felé és rávetettem magam a legnagyobb gímszarvasra. Próbált ledobni magáról, de nem sikerült, mert erősen kapaszkodtam a nyakába. Ezt megunva kitapogattam az ütőerét és beleharaptam. Sokkal másabb íze volt az állat vérnek... Sokkal édesebb volt! Jobban ízlett ez, mint az emberi vér. Ha ez elmondanám valakinek, biztos hülyének nézne. De egyszer mindennek vége, a vér is elfogyott az állatból, mint a pohárból a víz, ha megisszuk. A szarvas testét elhajítottam magamtól. Megkerestem a szememmel Rose-t, ő is akkor végzett egy szarvassal. Még nem volt elég ez a vérmennyiség, ezért kerestem még egy állatot. Ahogy végeztem azzal is, odamentem Rosalie-hoz. Épp egy fánál várt és nagyon gondolkozott valamin.

- Min gondolkozol? – ültem mellé a fára.

- Csak azon, hogy mikor induljak haza – mondta, de lelkileg otthon járhatott.

- Akarsz meglepetést okozni? – kérdeztem mosolyogva.

- Nem menne, mert Alice meglátná – rázta a fejét.

- De ha védem az elméd, akkor sikerülne, rám nem hat semmilyen képesség – ahogy ezt elmondtam Rose-nak kikerekedett a csillogós szeme.

- Mi a képességed? – kíváncsiskodott.

- Van egy mentális és egy fizikai pajzsom. Ha elrejtelek a pajzsom alá, akkor nem fogja látni és … Edward sem fogja hallani a gondolataidat. Persze csak ha akarod.

- Jó hogy akarom! Már régóta arra vágyom, hogy Edward ne hallja a gondolataim – nevetett fel.

- Van két lehetőség is. Az egyik: csak azt nem fogja hallani amit én, letakarok, vagyis ami itt történik. Másik: semmit sem fog hallani, ami neked jó, de ez nagyon gyanús lenne.

- Jó lesz az első variáció – mondta. – Őőő… Bella? Eljönnél velem vásárolni? – nézett rám kérlelően. – Még úgysem vásároltunk együtt.

- Szívesen elmegyek veled – mosolyogtam rá. – De nem tudom, hogy elmehetek e. Meg kell kérdeznem Aro-t . Meg leveszem ezt a fránya köpenyt. – ugrottam le a fáról.

- Rendben, siess vissza! – szólt utánam Rose. Vásárlás terén olyan mint Alice, mindketten bepörögnek.

- Oké, de ha 15 percen belül nem leszek itt, akkor nem jöhettem. De attól védem az elméd és Alice sem fogja látni a jövőd. Majd csak akkor veszem le rólad a pajzsot, ha hazaértél, de amiket beszéltünk az titok marad! – szóltam vissza, Rose csak bólintott. Teljes sebességre kapcsoltam, és futottam Voltera felé.

(Alice szemszöge)

1 napja ment el Rose és a hangulatunk egyre rosszabb lett. Nem volt más látomásom a vásárlása után és ez megrémített, hogy valami bajban van. Hiába fürkésztem a jövőjét nem láttam semmit sem, vagy nem döntött, vagy valami történt vele, de azt látnám! Erre nem is gondolok!

- Ha már mindenki ideges, akkor próbáljuk felhívni Rose-t – Mondta Edward.

- Ez nem is rossz ötlet! Végre használod azt a csöppnyi agyad –pattant fel Em és rohant a telefonjáért.

- Mintha te szoktad volna használni –vágott vissza Edward.

- Hagyjátok már abba! Hívjuk Rose-t! – csitítottam a fiúkat. Bunyó lett volna belőle.

- Fel fogja venni? – anyáskodott Esme.

- Még nem látom – mondtam szomorúan. Semmit nem látok Rosalie-val kapcsolatban. Emmett bepötyögte a számot és vártunk. Kicsengett egyszer, kétszer, háromszor, négyszer. A 4. csengésnél kinyomta Rose.

- Kinyomta! – akadt ki Emmett.

- Lehet, hogy elfoglalt – mondtam, de Em félreértette. – Vásárol – raktam hozzá gyorsan, és elhomályosult előttem minden.

„ Épp egy lánnyal vásárolok, nevetgélünk, de nem látom az arcát. Homályos” Ennyi volt, de nagyon homályos, ez volt eddig a leghomályosabb látomásom.

- Mit láttál? – kérdezte szerelmem.

- Rose-t, hogy épp egy lánnyal vásárol, nevetnek – mondtam zavarodottan.

- Ki volt az a lány? – kérdezte kíváncsian Em. – Nem szokott egy ismeretlen lánnyal vásárolni és nevetgélni.

- Nem tudom ki volt az a lány. Nem láttam az arcát, homályos volt. Épp, hogy ki bírtam venni, hogy egy lány volt. Sohasem volt még ilyen homályos a látomásom. Nagyon különös.