9. fejezet

Sziasztok! Íme tessék:

9. fejezet

Fura érzés megfejtése

Alice-nek vett Rose egy tucatnyi Olasz divatos ruhát. Ennek biztos örülni fog. Esme-nek vett egy vastag receptkönyvet, hogy tudjon főzni és sütni az árváknak. Carlisle-nak egy orvosi táskát vett. Jasper egy új sakktáblát kapott bábukkal együtt. Emmett egy horrorfilm sorozatot fog kapni és Edward-nak ingeket vett.

-Ezeknek örülni fognak!–mosolyogtam biztatóan.

Én Jane-nek, Demetrinek és Félixnek vettem ruhákat. Aronak, Marcusnak és Caiusnak a régi korokról vettem könyveket. Rosalie-nak vettem egy rózsaszín köves, szív alakú nyakláncot és Alice-nak is ugyanezt lila kővel, Esme-nek pedig sárga kővel. Jaspernek pedig vettem egy háborús könyvet. Carlisle-nak vettem egy orvosi füzetet, Emmett vámpíros filmeket kapott és mellé egy könyvet: Fárasztó embereknek jó tanács. Edward-nak nem tudtam mit venni, így a klasszikus cd-nél maradtam. Mindenkinek mindent megvettem, így leültem egy üzlet előtt egy padra. Rosalie-t vártam, aki épp az ékszerész üzletből jött ki.

-Én végeztem mindennel!– mondtam.

-Én is –ült le mellém.

– Bella, ezt neked vettem –nyújtott oda egy kis dobozkát. –És ezt! –ez a doboz már nagyobb volt. Kibontottam a kis dobozkát és ugyanolyan nyaklánc volt benne amilyet én vettem nekik, csak kék köves.

-Köszönöm, én is vettem valamit –nyújtottam át a nyakláncot. Rose megnézte és nevetésbe törtünk ki. Több szem is ránk tapadt, de most nem foglalkoztam velük.

-Ezeket oda tudnád adni a többieknek? Egy kis ajándék mindenkinek –mondtam és átadtam a nejlontáskákat.

-Persze, átadom nekik – vette el. – De nyisd ki ez a dobozt is.

Kinyitottam, és egy telefon volt benne.

-Ezzel nyugodtam hívhatsz, mindenki számát beleírtam. És én is elérlek ezen –mosolygott rám.

-Köszönöm! – borultam a nyakába. – Egyébként, hogy viszed haza ezt a sok cuccot?

-Vettem bőröndöket, amibe minden belefér –mondta.

-Mikor indulsz? – kérdeztem.

-Szerintem ma indulok, ne idegeskedjenek tovább –mondta szomorúan.

-Ne szomorkodj, legalább láthatod őket –öleltem meg.

-De már annyira megkedveltelek, hogy nem akarlak itt hagyni –nézett rám.

-Hiányozni fogsz. De nyugi, meg tudom védeni magam. De most olyat mondok, amit még senki sem tud. Csakis én tudom – mondtam - Ugye nem mondod el senkinek?

-Ígérem, nem fogom –biztatott.

-Nem olyan rég, amikor Aro megfogta a kezem, kíváncsi volt, hogy tud-e már a gondolataimban olvasni, de nem is ez a lényeg. Amikor megfogta a kezem, meghallottam a gondolatait. Sok mindent hallottam, amit mások gondoltak régebben és a sajátjait. Minden féle-fajta gondolat volt, olyan ez, mintha Aro képessége meglenne nekem – suttogtam.

-Neked megvan Aro képessége? – hitetlenkedett. – Hisz ez csodálatos!

-Igen az, de nem tudom, mik lehetnek ezek a furcsa érzések. Az egyiket érzem, tudom,  hogy Aro képességéhez hasonló. – elmélkedtem. Mi lehet ez?

-Milyen érzések?- kérdezte.

-Hát… nem tudom elmondani, ezt érezni kell. De erősebbnek érzem magam tőlük és sokszor tudom, hogy ki hol van. Ez pedig Demetri nyomkövető képessége – gondolkoztam el.

-Nem tudom mi, lehet, de mit szólnál, ha felhívnánk Carlisle-t, ő biztos tudna segíteni.

-Nem tudom, próbáljuk meg. Takarom akkor az ő elméjét is. – mondtam, hajt a kíváncsiság.

- Halló?- hallottam meg Carlisle hangját.

-Szia! Itt Rose, egyedül vagy? – kérdezte Rose.

- Most már igen, mi a baj?- aggódott Carlisle.

-Nincs semmi baj, de szeretnék kérdezni valamit, ami titkos – mondta.

- Persze, mond csak – Carlisle.

-Valaki, vagyis a barátnőm valami furcsa érzéseket érez, olyat, mintha erősebb lenne tőle, de nem tudja mi az. Az egyik, ha minden igaz, egy képesség lehet, de a többit nem tudja – hadarta.

- Tudja használni azokat az érzéseket? Mert gondolom, képességek lehetnek – szólt gondolkodón Carlisle.

Igaza lehet. Így belegondolva körülbelül annyi érzés érzek, ahány képesség van Volturiban.

-Megnézzük, köszönöm Carlisle! Szia! – köszönt el. De ezt ne mond el senkinek.

- Rendben! Szerbusz! –köszönt el Carlisle is, közben meghallottam Edward hangját. : Ki volt az? És miért nem hallom a gondolataidon keresztül, amit beszéltetek?... – és itt kinyomták a telefont.

-Carlisle-nak igaza lehet. Ezek úgy lehet képességek – mondtam Rose-nak.

-Próbáld használni – mondta Rose.

-Rendben. Kiét próbáljam meg? – Kíváncsi vagyok!

-Azét a Jane-t, rajtam.

-Háát… rendben, de fájdalmas lehet – húztam el a szám. Kín. – gondoltam magamban. Rose arca egyre jobban eltorzult. – Elég!! És Rose fellélegzett.

-Látom igaza volt Carlisle-nak. De most már tudom, hogy nem kell újat húzni Jane-el – ezen mosolyognom kellett. Szóval, ha a pajzsom alá vonok tehetséges vámpírokat, megszerzem a képességüket.

-Akkor ez titokban marad! Senkinek sem mondjuk el! Ez a kettőnk titka lesz!

-Ha Aro megtudná, nem szabadulnál Volterából –mondta. – De lehet, hogy már most sem.

-Lehetséges, de egyszer úgyis elmegyek Volterából – mosolyogtam Rosera. - Ha elenged.

-Szerintem elfog, de ha nem eljövök – vagy elszökök.

-Te tudod, de én indulok, megveszem a jegyemet Seatle-be – állt fel.

-Rendben, én is indulok vissza, nehogy keressenek. Hiányozni fogsz – öleltem meg. – Védem az elméd, nyugodtan szólj, ha az egészet kell.

-Te is nekem. Remélem, hamar látjuk egymást –ölelt vissza. – Oké.

Rose jobbra indult, én balra. Jól nézhettem ki 19 szatyorral a kezemben, nemhiába néztek meg az emberek.