4. fejezet A bánat

Sziasztok! Meghoztam a fejezetet! De itt sem lehetne ülnöm. 6:38 van. Anya még alszik meg a hugom is. Apám előbb ment el, szóval senki sem tudja, hogy izz ülök. Egy hét múlva hoztam volna (köv hét szerdán) a következő fejezetet. De értetek most fellopóztam. Anyuval kicsit(NAGYON) összekaptam.. ezért nincs gép se barát se semmi. Jó olvasást!

Sajnos nincs lebétázva :S Napok óta nem érem el, elvileg hétfőn kellett volna hazajönnie de nincs fenn. Bocsi Izabella.

4. fejezet Bánat

(Edward szemszöge)

Rossz ötlet volt Bellát elhagyni. Hiányzik. Ha lecsukom a szemem az ő arca jelenik meg előttem. Azok a mély csodálatos barna szemei. Akárhányszor belenéztem elsüllyedtem benne. Az ajkai oly lágyak és kellemesek voltak. Még mindig érzem az ajka puhaságát és mámorító ízét. De nem lehet velem. Elhagytam, és még mindig Floridában van. Már több mint 3 hete. Alice azt mondta, hogy 2 hétre megy, de tévedt, ami nagy ritkaság. Alice nem lát semmit, hogy mikor jön vissza. Lehet, hogy soha. Alice és Carlise arca olyan gyötört olykor, de precízen takarják a gondolataikat. Alice folyton a Ron-Hiányzol - t énekli, amit már nagyon unok. A könyökömön jön ki a dal szövege már.
- Alice! Valami mást énekelj, mert megőrülök. Vagy mond el , amit titkolsz előlem. – kiáltottam le neki a földszintre.
- Nem titkolok semmit. – Adta az ártatlant. Na persze. Ha ő nem titkol semmit akkor én meg nem vagyok vámpír.
Ma nem mentünk iskolába, süt a nap. Mondjuk, örülök, hogy nem kell menni, mert szétunnám a fejem. Én többet tudok a tanárnál, de itthon lenni sem jobb, egész nap hallgathatom Alice éneklését. De egy kicsit átírta a szöveget:

„Vérrel írott sorok, álmatlan éjszakák

Elfáradt szempárba fojtott kegyes hazugság

Még bírom.. Már nem bírom nélküled

Hogy a távolság hasít rést a szívemen, minden szavad intelem

Minden ölelésed a cseresznyefák virágáról

Egy-egy leszállt pillangóként mutat rá a hibáimra

Mutat rá a lelkemre, mi nélküled védtelen

Bárdként karol át a félelem, karolj át és félj velem

400 km sínpár rohan el a szemem előtt

Ilyen vagyok könyörgöm, hogy fogadj el

Hogy szeress amíg tudsz, de ha már nem akkor ne titkold

Egyedül a világ csak egy megfakított színfolt

Egy színház minek színpadját vörös függöny fedi el

Egy szellem vagyok, ki az angyalért nyúl de nem éri el

Én feladok mindent csak vigyázhassak rád

Féltelek, mert szeretlek, mint egy jó barát, ne hibáztass csak lásd,

Hogy a földbe taposott, közös léptek egy új világba visznek

Mik csak együtt szépek és közös képek negatívján

Ott ölellek hajnalig, és ha eljössz álmomban

Akkor könyörgöm hogy maradj itt...

Átnyúlok a tükrön a te világod oldalára

Nem vágyom másra csak a kis angyalom oltalmára

Beteljesíteni a nekünk írott holnapot

Mert a régi énem nélküled az árnyékom szobra volt

Átnyúlok a tükrön a te világod oldalára

Nem vágyom másra csak a kis angyalom oltalmára

Beteljesíteni a nekünk írott holnapot

Mert a régi énem nélküled az árnyékom szobra volt

Az ablakomon át megfigyelt égbolt megérint

Elmondom neked mikrofon, ő az ki kiegészít

Az elveszett felem, ő róla álmodtam

Őszintén bánom, mert volt, hogy megbántottam

Kérlek adj tanácsot, igaz barátom

Mert csakis ő lehet az kiben ezt a vigaszt találjuk

Az örök nyugalmat, tudattalan délelőtt

Emlékszem hogy öleltél szombaton éjfél előtt

A hátamra égett az ölelésed

Mellkasomra arcod, bársonyos simításod

És a nevetésed füleimbe csalta a szirének énekét

Vigyázok álmodra éjjelek éjjelén

Hunyd be a szemed drágám, álmodj meg egy holnapot

Én megvalósítom neked ígérem

Nekünk elhozom a legfényesebb csillagot,

Hogy őrizze míg álmodsz

És ha meghalunk majd egyszer, egymás karjaiba lángolunkÉs égünk el..

Szemeid pillantása söpri el a fájdalmat

Hogy mi lesz holnap, csakis mi döntjük el

Égünk el, szemeid pillantása söpri el a fájdalmat

Hogy mi lesz holnap, csakis mi döntjük el...
Átnyúlok a tükrön a te világod oldalára

Nem vágyom másra csak a kis angyalom oltalmára

Beteljesíteni a nekünk írott holnapot

Mert a régi énem nélküled az árnyékom szobra volt

Átnyúlok a tükrön a te világod oldalára

Nem vágyom másra csak a kis angyalom oltalmára

Beteljesíteni a nekünk írott holnapot

Mert a régi énem nélküled az árnyékom szobra volt

Átnyúlok a tükrön a te világod oldalára

Nem vágyom másra csak a kis angyalom oltalmára

Beteljesíteni a nekünk írott holnapot

Mert a régi énem nélküled az árnyékom szobra volt.”

Szépen lebattyogtam a lépcsőn emberi tempóban. Nagy meglepetésemre mindenki itthon volt.
- Carlise, Esmee, ti, hogy, hogy itthon? – kérdeztem.
- Süt a nap – válaszolták egyszerre. Tényleg.
Végignéztem az egész családon és Alice-n és Carlsle-n állapodott meg a tekintetem.
- Kettőtök – böktem Carlisle-ra és Alice-ra. – Nagyon gyanúsak vagytok nekem. Alice, Carlisle, mit nem tudunk? – faggattam őket. Már nem bírtam tovább.
- Mit titkolnának előled? Hisz gondolatolvasó vagy az ég szerelmére! – hitetlenkedett Rose.
- Rendben, elmondjuk fiam, de ne borulj ki – kért meg aggódva Carlisle.
Nagyon rosszat sejtek! Carlisle aggódik? Mondják már!
- De akkor nem mész sehova Edward! Ígérd meg! Most! – mondta idegesen Alice.
- Ígérem, csak mondjátok már! – vágtam rá gondolkozás nélkül.
- Szóval… - kezdett bele idegesen Carlisle. Pedig nem szokott az lenni, itt valami nagy baj van vagy készülődik... – 8 napja lezuhant egy repülő.
- Igen. Tudok róla. És? Mondta Elezar – Mi köze a repülőnek ehhez a beszélgetéshez?
- Háát….. rajta volt Bella – nyögte ki Alice. Rögtön ki is ült az arcára a bánat, sajnálat és a nagymértékű gyötrelem. Ez Jasperre is ráment.
- MI? – ordítottam fel és összerogytam. A tenyerembe hajtottam a fejem és hangtalanul zokogni kezdtem. Még nem éreztem ekkora fájdalmat életem során. Fájt, nagyon fájt! Ilyenkor sajnáltam Jaspert. Ő mindenki érzését érzi. De Bella meghalt? Az én Bellám?
- Meghalt? – kérdeztem suttogva.
- Nincs egy túlélő sem – hajtotta le a fejét Carlisle. Nem élet az életem Bella nélkül. Már azóta nem élek, amióta elhagytam.
- Miért? Miért az a gép? Miért ült rajta? Mi értelme az életemnek nélküle? – fakadtam ki.
- Edward, megígérted, hogy nem mész sehova! –kiabált rám Alice.
Jasper nyugalomhullámot küldött mindenkire, de rám nem volt hatással. Ezt a fájdalmat és ürességet lehetetlen elmulasztani.
- Nem tudják miért zuhant le a gép. Semmi nyom, a víz mindent elmosott – mondta Carlisle.
Ezek után senki sem szólalt meg. Én felvonultam a szobámba és csak ültem és néztem ki a fejemből. Alice néha –néha bejött, leült mellém és a fejét a vállamra hajtotta. Ő volt a utánam a legletörtebb. Bella volt az egyetlen barátnője. De meghalt. És az én egyetlen szerelmem. Ő nem tudhatta, hogy szeretem, egész végig hazugságban élt, mióta elhagytam. Mostanáig. Mert meghalt. Dühös voltam. De magamra voltam a legdühösebb. Én szúrtam el mindent. Voltak hibáim. Rengeteg hibám. Az első az, hogy vámpír lettem. A másik az, hogy megismertem Bellát. És még sorolhatnám. De a legeslegnagyobb hiba életem során, hogy beleszerettem Bellába. Nem bánom, de hiba volt. Ha nem ismert volna meg, még mindig élne. Drága Bellám, én egyetlen két ballábas, ügyetlen, okos, gyönyörű, szeretetreméltó Bellám. Hiányzol Bella.
Napokat ülhettem mozdulatlanul a szobámban az ablaknál. Néha mozdultam csak ki, és akkor is Alice rángatott el vadászni. De ahogy néztem ő sem volt sokat vadászni, se vásárolni. Ha Rose elhívta, általában azt mondta, hogy most nincs kedve. Ez nagyon furcsa volt Alice-től. Mindenki elfoglalta magát, Esmee szinte mindig az árvaházban volt, Carlisle a munkájába temetkezett, Emmett sohasem mondott poénokat. Mégiscsak a húgának tekintette Bellát. Jaspert mindennap eltűnt több órára. El tudom képzelni milyen lehet most neki. Csak Rose maradt a régi. Ő sohasem változik, mindig hiú marad, amilyen mindig is volt.