Prológus

Isabella Marie Swan vagyok, de csak a Bellát szeretem. 17 éves vagyok, hosszú derékig érő barna hajam van. Mondhatjuk, hogy olyan sápadt vagyok mostanában, mint egy vámpír, de nem vagyok az, csak egy törékeny, gyenge, két ballábas ember. Most épp egy repülőn utazok hazafele Forksba, Floridából, ahol anyuék laknak. Jót tett ez a kis kikapcsolódás, mert elfelejthettem egy kicsit a Cullen családot. Még mindig tisztán emlékszek arra a napra amikor Edward elhagyott:

„Iskola után, ahogy hazaértem rögtön Edwardot pillantottam meg. Odamentem hozzá és megcsókoltam volna, de eltolt magától.

- Gyere, sétáljunk egyet. - javasolta kimérten, és megfogta a kezemet és húzott az erdő felé. Már egy ideje sétáltunk amikor megállt egy tisztáson.

- Miről szeretnél beszélni?- kérdeztem. Nagyon rosszat sejtettem. Ilyet még sosem csinált Edward.

- Bella, én nem vagyok hozzád való.

- Ne beszélj bolondokat- mondtam aggódva. - Te vagy az életem legjobb része!

- Az én világom nem neked való. - mondta komolyan.

- Akkor változtass át – kérleltem.

- Bella, nem érted? Én már NEM SZERETLEK! - ejtette ki tisztán lassan a szavakat.

Nagy csend lett. Jól hallottam? Nem szeret? Mit tettem? Mit csináltam rosszul?

- Mit... csináltam… rosszul? –kérdeztem sírva.

- Mindent jól csináltál, de nem vagy elég jó nekem!- mondta.

- Ha ezt akarod…-sírtam.

Felnéztem az arcába és egy pillanatra megtörtséget láttam, de gyorsan rendezte arcvonásait.

- Ég veled Bella!- köszönt el. ”

Még mindig nem értem mi a baj velem. Ezt valahogy sosem fogom megérteni. Elővettem az iPod-omat és hallgattam a kedvenc számaimat, közöttük a Paramore-t. Dúdoltam a szöveget magamban, miközben végignéztem az utasokon. Megakadt a szemem egy személyen. Mit keres a gépen? Hiszen Ő egy vámpír! De a szeme nem aranybarna volt, hanem kék. Akkor Ő nomád? De akkor már legyilkolta volna az utasokat. Végignéztem rajta és megláttam a nyakában egy nyakláncot. Egy V betű volt rajta. Hisz ez Volturis! Edward mesélt a Volturiról. Van 3 vezetője, és sok katonájuk. De mit keres ezen a repülőn egy Volturis katona? Sok ötlet átfutott a fejemen, de egynél állapodtam meg. A Cullen családhoz megy. Felnéztem az arcára épp felém nézett. Nem lehet idősebb Carlisle-nál. Valószínű jó barátok, Carlisle is volt Volturis. Bella, felejtsd el a Cullen családot! Koncentrálj a zenére, ne törődj a vámpírral!

Hirtelen a gép elkezdett rázkódni. Sokan sikoltozni és pánikolni kezdtek. Erősen bele kapaszkodtam az ülésbe és vártam a végét, hátha csak egy kisebb légörvénybe kerültünk.

- Kérem, az utasokat kössék be az öveiket! - szolt a sztyuárdesz.

A lélegeztetők leereszkedtek és mindenki kapott egy után. Én is gyorsan szereztem egyet. Kinéztem az ablakon és láttam a óceánt, egyre közeledtünk felé. Mi? Most zuhanunk? Én nem akarok meghalni! Szinte még csak most élem az életemet! Ha mondhatom ezt a nyomorúságot annak. Éreztem egy hatalmas robajt, és megláttam, hogy a gép hátulja leszakadt, s több utas is kirepült rajta. A könnyim potyogni kezdtek. Szeretlek Edward! Hirtelen két erős hideg kar átfogta a derekam. Kipattantak a szemeim és megláttam azt a vámpírt akit néztem nem is olyan rég. Kicsatolta az övemet és kiugrott velem az óceánba. Innentől pedig minden elsötétült.