29. fejezet

Jó olvasást! :3

Vattacukor♥

29. fejezet

Feszülten vártam a nagyteremben, társaimmal a Cullen család betoppanását, s hirtelen kinyílt a hatalmas ajtó. Belépésük pillanatában még nem vettek észre, mert Félix eltakart, s a legtávolabb is voltam tőlük. Viszont, ahogy a terem közepére értek, rém szegeződött a tekintetük. Még mielőtt bárki megszólalhatott volna, megállítottam az időt és szeretett családom elé sétáltam. Edward - most már ki tudom mondani a nevét - és Alice hülledezve nézte alakomat, majd csak arra lettem figyelmes, hogy Alice becsapódott testét érzetem, de én csak érzelemmentes arccal álltam szorításában.

- Bella! Mi történt? Hogy lehetséges ez? Miért nem szóltál, hogy életben vagy? - záporoztak felőle a kérdések egyszerre, de kiszakítottam magam öleléséből és nem törődve vele otthagytam lefagyott alakját.

- Örülök, hogy épségben megérkeztetek! - öleltem sorra meg őket, kivétel azt a két személyt.

- Látom a szemed is megváltozott - karolt át Carlisle, mire csak hümmögtem egyet.

- Szólni szeretnék, hogy Aro-ék nem tudják a köztünk lévő szoros kapcsolatot, így az emlékeiteket lefedem egy hamis képpel. Csak arra ügyeljetek, hogy mintha a legutóbbi látogatásunkkor találkoztunk volna elsőként.

Ez idő alatt a két kívülálló szótlanul és döbbenten figyelt mindent, s Alice hangja törte csak meg a csevejünket: 

- Ti mind tudtátok, hogy Bella életben van és vámpír? - suttogta.

- Az én kérésemre nem mondták el. Nem akartam, hogy tudjatok a kilétemről -vettem most először emberszámba, s válaszoltam készségesen.

- De miért...?

- Nem hiába nem láttatok és hallottatok bizonyos dolgokat, amikor a színen vagy emlékükben voltam - folytattam nekik háttal, majd megfordultam és belenéztem a szemükbe. Bár ne tettem volna. Szemeikben mély sajnálat, csalódottság és döbbenet látszódott, s a megtört lelkükben ezzel a tettemmel mély sebet ejtettem. Már kezdett volna elönteni a bűntudat és sajnálat, de idejében rendeztem arcfonásaim és érzelmeim. Elhessegettem minden gyengéd érzelmet feléjük és csak a sérelmeimre gondoltam, amiket ketten okoztak. Ezt követve néma csendbe burkolóztunk, majd megszólaltam: - Álljatok vissza előző testhelyzetetekbe - és én is a helyemre sétáltam. Edward azóta meg sem mozdult, hogy megpillantott, így belehallgattam gondolataiba:

~ Életben van! Én én szeretett Bellám életben van! De ez a viselkedés tőle sokként ért fel... - s azonnal kiszakadtam gondolataiból, nem akartam, hogy eltemessenek benső őrjöngő érzelmeim, inkább újra elindítottam az időt, amit talán Josh észlelt is, de inkább nem törődött vele.

- Drága Barátaim! Üdvözöllek benneteket Volterában! - sétált le Aro a trónusról, mit sem sejtve az előbb lezajlottakról.

- Szervusz Testvérem! Köszönjük szívélyes meghívásodat! - ráztak kezet, közben Aro leellenőrizte Carlisle emlékeit, melyeket hamis képekkel töltöttem ki. Aro leginkább a törvénybe ütköző dolgokat kereste, de semmire sem bukkant, így mosolyogva elengedte Carlisle kezét.

- Had mutassam be nemrégiben csatlakozott katonáinkat! Josh, Ben, Nick és kicsivel előttük, Bella, akivel már találkozhattatok az otthonotokban - miközben sorolta a neveket egyesével odaálltunk mellé. - És láttam, hogy Bellával összemértétek az erőtöket.

- Mégis mi történt? - csillant fel Caius szeme. Köztudott, hogy Caius él-hal a harcokért, de ő semmi pénzért nem mozdítaná meg egy végtagját sem.

- Sorra harcoltam az összes Cullen-el, természetesen mindegyiküket legyőztem - villantottam felé egy ezer wattos vigyort.

- Bella remek kiképzésben részesült már az első napokban - szólalt fel Marcus is. - Mintha erre teremtett volna, hogy ő vámpír legyen. Remekül megállja a helyét mindenben, és elképesztő gyorsasággal fejlődik- miközben rólam ecsetelt, a távolból meghallottam Lily szívverését és közeledő lépteinek hangját, majd nyílt az ajtó és beszaladt rajta, egyenesen a karjaim közé.

- Mamiiii - kiabálta és ölelésembe bújt.

- Mondtam, hogy most fontos megbeszélésem van - dorgáltam meg egy kicsit. - Legalább a dadád ideengedett? - kérdésem után rám emelte hatalmas "ártatlan" pilláit. - Kis csirkefogó!

- De nem engedte, hogy kimenjünk játszani!

- Hallgatnod kell a felnőttekre, Lily - csípte arcon gyengéden Aro Lily pofiját, mire ő kacagva a nyakamhoz bújt. Ezen a Cullen család igencsak meglepődött, hiszen még sohasem látták ilyen gyengédnek a királyt.

- Ezért jöttem a mamihoz, hogy kimehessek - vigyorodott el lányom.

- És hol hagytad a dadát? - raktam le a földre.

- Valahol elhagytam - mutatott az ajtó felé, mire mindenki kacagásban tört ki.

- Tudod, hogy rossz a tájékozódó képessége - simítottam meg kisfejét.

- Bocsánat! - kezdet el bűntudatában rugdosni a padlót.

- Menj, tőle kérj bocsánatot! Carmen elkísér hozzá, és kimehetsz egy kicsit játszani, míg nem esik az eső - toltam az ajtó felé és rohant is tovább, persze Carmen utána futott, emberi tempóban, majd becsukódott mögöttük az ajtó. - Elnézést a váratlan betoppanásáért.

- Tündéri egy kislány - mondta Esme. - De ő nem tudja...

- Nem tudja, hogy mi mik vagyunk és ez így is marad. Nem szegjük meg a saját törvényeinket - mondta Caius.

- Még az ott tartózkodásom alatt találtam rá - néztem a Cullen család felé, de ők ezzel már tisztában voltak, hisz régen meséltem nekik Lily-ről. - Gondjaimba vettem és elszántan felnevelem, mint saját gyermekem.

- Elbűvölő egy teremtés - mosolygott rám Rose.

- Biztos vagyok benne, hogy titeket is a szívébe fog zárni - viszonoztam mosolyát. - Alig fogjátok tudni levakarni magatokról.

- És ő is itt él a kastélyban? - kérdezte Esme.

- Egy lakrészen osztozunk. Ember tanítói is dadája vannak. Mindenben a lehető legjobbat kapja meg, hiszen ő a kis hercegnőm - és ez így is volt. Emellett nem csak én halmoztam el mindenféle aprósággal, hanem a kastélyban szinte mindenki. Nincs olyan vámpír, akit ne csavart volna az ujja köré, amit nem is bánok, mert így még nagyobb biztonságban van.

- Elég is a fecsegésből - csapta össze a tenyerét Aro. - Biztos vagyok benne, hogy nagyon elfáradtatok a hosszú úton - kacagott fel saját viccén. - Bella elkísér titeket a szobáitokba, hogy nyugodtan kipakoljatok.

Meghajoltam a királyok felé és elindultam a hosszú folyosókon, nyomomban a Cullen családdal. 

Egészen a szobákig senki sem szólalt meg, csendben követtek. Egész közeli lakrészt kaptak, mert az én és Lily részem mindössze kettővel volt csak arrébb. Ahogy beléptünk a tágas nappali részbe, onnan még különálló szobák nyíltak, és közös fürdő volt. Belépve a helyiségbe, megszólaltam:

- Mindenki kiválaszthatja a saját szobáját - intettem a csukott ajtók felé.

- Köszönjük szépen - mosolygott rám Carlisle.

- Ha bármire szükségetek lenne, csak szóljatok a folyosón lévő őrnek. De ezt szerintem tudjátok.

- Igen - ezután néma csendben maradtunk, nem tudtuk, hogy mivel is kellene folytatni a beszélgetést. A csendet egy számomra rég hallott hang szakította meg:

- Beszélhetünk? - suttogta alig hallhatóan Edward.